• Kecskeméten is defibrillátorral növeli a MÁV az utasok biztonságát

        Szerző:
        WEBBeteg

        Életmentő defibrillátor készüléket helyezett el a MÁV – a győri és a hegyeshalmi után – a kecskeméti vasútállomáson is. Az eszközt a helyszínen ünnepélyes keretek között mutatták be.

        A vasúttársaság utasai biztonságát, biztonságérzetét szeretné növelni az újabb defibrillátor kihelyezésével, ami a DB Schenker Rail Hungária Kft. támogatásával valósult meg.

        Hirdetések
        Defibrillátor - Mikor és hogyan kell használni?

        A defibrillátor egy életmentő eszköz, de nem pótolja az újraélesztést. Hogyan működik a szerkezet, és mikor szükséges használni? Defibrillátor - Mikor és hogyan kell használni?

        A defibrillátor azért jelent fontos szolgáltatást a kecskeméti vasútállomáson, mert hirtelen szívmegállás esetén minden perc számít. Újraélesztés nélkül már négy-öt perc után idegrendszeri károsodások következhetnek be, és a szakszerű segítség gyakran nem áll rendelkezésre. A társaságok ezért is tartják jelentős vívmánynak egy olyan automata készülék elérhetőségét az állomáson, amely baj esetén külön szakképzettség nélkül bevethető.

        Az állomáson és annak környezetében naponta több ezer ember fordul meg. Ha közülük csak egy személy életét is megmenti majd a készülék, a MÁV-csoport szerint már érdemes volt elhelyezni.

        (MÁV Magyar Államvasutak Zrt.)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat

        Mobiltelefonon is megjeleníthető országos adatbázist készít a nyilvános, közforgalmú helyeken elhelyezett félautomata defibrillátorokról az Országos Mentőszolgálat.

        Tudnunk kell! Gyermekek újraélesztése

        Bármikor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor újraélesztés válhat szükségessé: lehet játszótéri vagy közúti baleset, vízbefúlás, háztartási baleset, áramütés, félrenyelés. Ha ilyen helyzettel találkozunk, nem szabad megijednünk, pánikba esnünk.

        Oktatásokat tartanak országszerte a nemzetközi újraélesztési napon

        Ma országszerte több helyen segítenek önkéntesek minden érdeklődőnek, hogy elsajátítsák az újraélesztés alapfokú lépéseit A kezed életet menthet nemzetközi újraélesztési napon.

        Újraélesztő készüléket helyeztek el a zalai kormányablakokban

        A járókelők számára is hozzáférhetően félautomata újraélesztő készüléket helyeztek el a két zalai kormányablakban, ahol több kormánytisztviselő az életmentési ismereteket is elsajátította - tájékoztatta a Zala Megyei Kormányhivatal kedden az MTI-t.

        Hogyan működik a mentőhelikopterben a defibrillátor?

        A hirtelen szívhalál gyakran a szívkamra remegésével, fibrillációjával kezdődik, ezután következik be a szívmegállás. Ezért élet-halál kérdése, hogy a fibrillációt áramütéssel megszüntető műszer, a defibrillátor mentőautóban vagy helikopterben is megbízhatóan működjön.

        Naponta 70 ember hal meg hirtelen szívhalálban Magyarországon

        Naponta 70 ember hal meg hirtelen szívhalálban Magyarországon, évente 26 ezer. Az áldozatok közül sok élete megmenthető lenne, ha lenne a közelében valaki, aki azonnal elkezdené az újraélesztést.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.