• Fejlesztéssel és rugalmas foglalkoztatással a jobb irányításért

        Szerző:
        WEBBeteg

        Sikerrel zárult a Kenézy Kórház képzési programja. A konstrukció keretében lehetőség nyílt a Kórházban a foglalkoztatás rugalmasságát úgy növelni, hogy az érdemben hozzájáruljon a munka és a magánélet összeegyeztetésének elősegítéséhez.

        A programban résztvevők azok voltak, akik jelenleg vagy a jövőben rugalmas munkavégzést fognak folytatni, ezáltal közvetlen módon vesznek részt a fejlesztésben; és „behozzák” a munkaszervezési, munkavégzési – gyakorlati – praktikákat, a rugalmas foglalkoztatás lehetőségeit.

        Hirdetések
        A támogatásról

        A Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében „A munka és a magánélet összehangolását segítő munkahelyi kezdeményezések” című, TÁMOP-2.4.5-12/7 jelű pályázatán 14.995.482 Ft támogatást nyert el 100%-os támogatási intenzitás mellett.

        A pályázat négy meghatározott feladat ellátására biztosította a támogatást. A projekt a „helyzet-és szükségletfelmérés” modullal kezdődött, melyből kiderült, hogy melyek azok a folyamatok, melyek hatékonysága a résztvevők szerint kritikusak, és melyek fejlesztése indokolt. Ebből adódóan a gazdasági, kontrolling és jogi tevékenységek elemzésére és a rugalmas foglalkoztatásra vonatkozó előzetes igényfelmérés megvalósítására helyeződött a hangsúly.

        Ezután indult a „Folyamati és szolgáltatási jellemzők újragondolása” egység, melynek legfontosabb tapasztalata, hogy a kritikusnak minősített folyamatok hatékonysága javítható, s az ennek megfelelő fejlesztési javaslatok meg is születtek. Ezt követte a „rugalmas foglalkoztatás kialakítása” tanácsadási egység, mely során a résztvevők feltárták azokat a munkaköröket, ahol a projekt végén a rugalmas foglalkoztatás értelmezhető, illetve a funkcionális egységekben azon területeket, ahol további munkakörök vonhatók be a rugalmas foglalkoztatásba. Végül két képzési programelemet magába foglaló oktató és tájékoztató nappal zárult a fejlesztés.

        A programban résztvevő közép- és felsővezetők, valamint a kijelölt funkcionális területek folyamatai által érintettek elmondták, hogy a projekt sikereként könnyebb a munkaszervezés szervezeti és munkavégzési megvalósítása, a vezetőség támogatja az ilyen irányú elképzeléseket, hiszen ez pozitívan befolyásolja a munkavállalók magánéletének és a munkájának kapcsolatát, összehangolását.

        (DTMP)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Hgb (haemoglobin)

        Dr. Dobi Gyöngyi

        Mennyi a normálértéke? Mi okozhatja azt, ha a szintje eltér a normál tartománytól?

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Hospice osztály nyílt Debrecenben

        A régióban egyedülálló Hospice-Palliatív Terápiás Osztály nyílt a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben. A speciális részlegen ápolják a végső stádiumban lévő daganatos betegeket.

        Infrastrukturális fejlesztéssel együtt zárult az integrációs törekvések a Kenézy Gyula Kórház és a Debreceni Egyetem klinikája közötti pályázati program

        A Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet, az Új Széchenyi Terv keretében „INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK A DEBRECENI BETEGELLÁTÁSBAN” című, TIOP 2.2.6/12/1/B jelű pályázatán 1.500.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el.

        Kardiológiai rehabilitációs program indult Debrecenben

        A fejlett országokban csaknem valamennyi szívbetegségben szenvedő, különösen a szívinfarktuson átesettek rehabilitációs programba kerülnek a heveny szakasz után. Hazánkban sajnos ez az arány fordított: a betegek döntő többsége nem jut rehabilitációhoz.

        A jelnyelvet is megtanulhatják a betegjogi képviselők

        A jelnyelvet is megtanulhatják az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) dolgozói - írta a központ csütörtökön honlapján.

        Képzések segítik az egészségügyi dolgozókat a fogyatékos emberekkel való kommunikációban

        A fogyatékos emberek sokszor azért nem jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz, mert nem tudják kifejezni magukat olyan egyértelműen, mint nem fogyatékos társaik. Több esetben maguk az egészségügyi dolgozók sem tudják, hogyan közelítsék meg a számukra furcsán viselkedő, nem a megszokott módon reagáló betegeket.

        Semmelweis-nap: ünnepelnek és az anyák megmentőjére emlékeznek a védőnők is

        Július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, ezen a napon elismerik az egészségügyi dolgozók, így az orvosok, ápolók és más szakdolgozók egész éves munkáját. A Kenézy-díjas debreceni vezető védőnő, dr. Kissné Ary Szilvia 1982 óta dolgozik ezen a területen.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.