• Kétszázmilliót meghaladó fejlesztés valósul meg a Zala Megyei Kórház koraszülött részlegén

        Szerző:
        WEBBeteg

        A súlyos állapotú újszülöttek, kissúlyú koraszülöttek gyógyulását, magasabb szintű egészségügyi ellátását szolgálja a Zala Megyei Kórház Perinatális Intenzív Centrumában, Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból megvalósuló, 205 millió forintot meghaladó fejlesztés - közölte az osztályvezető főorvos Zalaegerszegen csütörtökön sajtótájékoztatón

        Gárdos László elmondta, a projekt keretében (amelyhez a 10 százalékos önerőt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség biztosítja) informatikai és orvos technológiai eszközöket, kíméletes lélegeztetőgépeket, multifunkciós monitorokat, klinikai és intenzív inkubátorokat, informatikai rendszerbe integrált, digitális képalkotást elősegítő diagnosztikus eszközöket szerznek be.

        Életmentő krízisinkubátorok


        Napjainkban már minden megyében található kihelyezett krízisinkubátor. A szerkezet célja kettős. Egyrészt biztosítja a megfelelő hőmérsékletet a baba számára, másrészt segítséget nyújt azoknak a szülő nőknek, akik nem tudják felnevelni a gyermeküket. Életmentő krízisinkubátorok: Mi lesz a babák sorsa?>>

        Hozzátette: az országban elsőként a Zala megyei kórházban működik majd a jelenleg csúcstechnológiának számító elektromos lázlaprendszer, amely biztosítja a csecsemők diagnosztikai paramétereihez való hozzáférést, valamint növeli a terápia biztonságát. A lázlapon az egyedi azonosító alapján a legkisebb bejegyzéstől kezdve a legnagyobb beavatkozásig az összes eseményt tudják majd dokumentálni - ismertette Gárdos László.

        Az MTI kérdésére elmondta, az osztályon a Zala megyei, Vas megye délkeleti, valamint Somogy megye északnyugati részén született koraszülötteket és beteg újszülötteket látják el. Az 500-600 grammal született csecsemők több hónapon keresztül fekszenek az osztályon, ápolásukhoz, ellátásukhoz az orvosok, nővérek (közel 40-50-fős személyzet) napi 24 órás, összehangolt munkájára van szükség.

        Hirdetések

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A májustól működő világszínvonalú műszerpark létrehozásával a csecsemőhalálozás megelőzésében eddig elért eredményeket még tovább lehet javítani - hangsúlyozta Gárdos László.

        Oroszlán Tamás stratégiai igazgató emlékeztetett arra, hogy a perinatális intenzív centrum mindamellett, hogy magas szintű ellátást tud biztosítani a kis súlyú koraszülöttek és a súlyos állapotú újszülöttek számára, a többi osztály munkáját - például a diabéteszes terhesek gondozását - is segíti. 

        Csidei Irén, a kórház főigazgatója arról tájékoztatott, hogy az intézmény összeállított egy 15-20 évre szóló stratégia tervet, amelynek első szakaszában a perinatális intenzív centrum fejlesztése valósul meg, majd néhány éven belül több, pályázati forrásból finanszírozható fejlesztés követi a kezdeményezést.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Gyakran egészségügyi ellátásra szorul?

        Fél az esetleges kórházi fertőzésekről? Mi tudjuk, hogyan küzdheti le, ráadásul költségtérítést is kaphat. Önkénteseket keresünk, jelentkezzen!

        Egy fertőzés is oka lehet a koraszülésnek

        Napjainkban a csecsemőhalálozás fő oka a koraszülés, illetve hogy a babák sokszor nagyon alacsony súllyal születnek. Számos olyan eset van, amikor a koraszülött gyerekek később maradandó károsodással élnek, olykor a látásuk vagy a hallásuk sérül, de sokszor tanulási nehézségek jelentkeznek ezeknél a gyerekeknél. A koraszülések leggyakoribb oka a hüvelyi fertőzöttség, de a baktériumtoxinok által okozott agyi fertőzések évente kb. ezer gyermeknél fogyatékosságot is okoznak. A megfelelő hüvelyflóra fenntartásával a hüvelyfertőzöttség nagy százaléka elkerülhető lehetne, így a koraszülések száma is jelentősen csökkenne.

        Megmentheti egy koraszülött életét az anyatej

        Egy koraszülöttnél életbe vágó lehet, hogy anyatejjel táplálják-e, az anya számára pedig a szoptatás és a fejés az egyik legfontosabb módja, hogy hozzájáruljon a kisbaba egészséges fejlődéséhez - egyebek mellett ez hangzott el a Szoptatásért Magyar Egyesület által szervezett hétvégi debreceni konferencián, melynek fő témája a speciális igényű csecsemők szoptatása volt.

        Több mint TestŐr előzetes

        Anamé koraszülöttként csípőficammal született. 20 évesen kerekes székbe került. Majdnem elvesztette látását és autoimmun beteg lett. Nem adta fel, saját maga kísérletezte ki speciális terápiáját. Ma már gyógyultnak mondja magát, módszerével másokon segít.

        Képességfejlesztés a mozgás által

        A koraszülött gyerekeknél időnként előfordul, hogy később a mozgásfejlődésben kisebb zavar jelentkezik. Ezek a gyerekek egészségesek, csak a mozgáskoordinációjuk nem annyira fejlett. Ha időben szakemberhez fordul a szülő és összetett mozgásképzéssel fejlesztve lesz a gyerek, a kezdeti hátrányokat behozva nem jelent majd a gyerek számára az iskolai szint teljesítése gondot.

        A Honvédkórházban is családbarát osztályon látják el a PICi babákat

        A koraszülött babák gyógyulását segíti, és a családnak is fontos minden együtt töltött perc. A nagyon apró és esetleg még fejletlen babáknak is állandó törődésre, szüleik folyamatos jelenlétére van szüksége ahhoz, hogy gyarapodni, gyógyulni tudjanak.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.