Visszavonta az Országgyűlés a pénztártörvényt

Független Hírügynökség
megjelent:

346 igen és 19 nem szavazattal hétfőn este visszavonta az Országgyűlés a február elején másodszorra elfogadott pénztártörvényt. A Fidesz név szerinti szavazást kért, így a képviselők egyenként felállva szavaztak a pénztártörvény visszavonásáról.

A szavazáson csak a szabad demokrata képviselők szavaztak nemmel - közülük csak Gegesy Ferenc nem volt jelen - míg az MSZP frakció tagjai közül kilencen - köztük Kökény Mihály - nem voltak jelen a szavazás alatt - de közülük hárman kórházban vannak. Összesen 21 képviselő maradt távol a szavazástól.

Készül az új törvény

Az új törvényi szabályozást június 30-ig teszi le a kormány asztalára Székely Tamás egészségügyi miniszter. A tárcavezető ennek kapcsán korábban azt mondta, hogy a kormány kitart a területi egyenlőtlenségek felszámolása, a szektorsemleges finanszírozás erősítése és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) valódi biztosítóvá alakítása mellett.

Az országgyűlési többség a döntéssel hétfő este lényegében hatályon kívül helyezte a törvényt, ami alapján 22 egészségbiztosítási pénztárt hoztak létre az országban, amelyekben 51 százalékkal az állam a többségi tulajdonos, és 49 százalékban magáncégek. Az új egészségbiztosítási rendszer érdemben a jövő évben kezdte volna meg működését. A pénztártörvény valamivel több mint három hónapig volt hatályban.

A törvény egyes részletei érvényben maradnak, így például a várólistákról szóló bekezdés és az Egészségbiztosítási Felügyeletet érintő bizonyos rendelkezések, és az a rész is, amely az egészségügyi adatok kezelését szabályozza.

Kétszer fogadták el

A hétfőn visszavont egészségbiztosítási törvény alapján összesen 22 egészségbiztosítási pénztárt hoztak létre az országban. Ezekben 51 százalékkal az állam a többségi tulajdonos, és 49 százalékban magáncégek.

Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt először december 17-én hagyta jóvá az Országgyűlés, az államfő viszont december 27-én közölte, hogy nem írja alá a jogszabályt, hanem megfontolásra visszaküldi a parlamentnek. Az Országgyűlés újratárgyalta, néhány ponton módosította a törvényt, majd február 11-én újra elfogadták.

(FH)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.