• Már csak néhány nap a bejelentkezésre

        Szerző:
        WEBBeteg

        Még mintegy 90 ezer rokkantnyugdíjas nem jelentkezett be a felülvizsgálatra, pedig ezt már csak március végéig tehetik meg - közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára.

        Szakály József arra figyelmeztetett, hogy aki nem jelentkezik időben, az májustól automatikusan elveszítheti a járandóságát, ellátását.

        A főtitkár elmondta, március 31-éig az 57 évesnél fiatalabb, korábban 3-as kategóriájú rokkantnyugdíjasoknak kell bejelentkezniük felülvizsgálatra a nyugdíjbiztosítási igazgatóság területi kirendeltségeihez. Jelezte: a felülvizsgálat összesen 196 ezer ember érint.

        Hirdetések

        Szakály József szerint elképzelhető, hogy információhiány állhat annak hátterében, hogy 90 ezren még nem jelentkeztek. Utalt arra, hogy az érintettek nem ajánlott küldeményként kapták meg az erről szóló értesítést. Hozzátette, jobbnak tartotta volna, ha ahhoz bérmentesített válaszborítékot is mellékeltek volna.

        Előzmények


        2011. november 22: Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés szerint a megváltozott munkaképességűek a következő évtől két típusú ellátást kaphatnának: rehabilitációsat vagy rokkantságit. ...azoknak, akik a jelenlegi III-as csoportú egészségkárosodási rokkantsági nyugdíjban részesülnek - 110 ezren -, felülvizsgálatra kell jelentkezniük. Ugyanez vonatkozik a rendszeres szociális járadékban részesülőkre. A megváltozott munkaképességüekről szóló törvényjavaslat.>>

        A főtitkár arra is felhívta figyelmet, hogy azoknak is jelentkezniük kell, akiknek az állapotáról korábban az eljárások során bírósági ítélet is született. Közölte, megváltozott a jogszabály január 1-jével, ezért kell most minden érintettnek jelentkeznie.

        Az újraminősítésig változatlan ellátás

        Elmondta azt is, hogy a vizsgálatokra most csak jelentkezni kell, az újraminősítést 2013 december végéig végzik el. Mint mondta, amíg ez nem történik meg, addig az érintettek tovább kapják a mostani ellátást.

        Kitért arra: a felülvizsgálat eredményeképpen lesznek, akik tovább kapják majd a mostani ellátást, mások csökkentett ellátást kapnak, és lesznek olyanok is, akikről azt állapítják meg, hogy rehabilitálhatók, őket megpróbálják visszairányítani a munkaerőpiacra.

        Ezzel kapcsolatban ugyanakkor Szakály József azt jelezte, hogy a nyílt munkaerőpiacon jelenleg is 650 ezer egészséges és 30 ezer megváltozott munkaképességű ember vár munkára.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        A rheumatoid arthritises betegek rehabilitációja

        A rheumatoid arthritis az ízületek krónikus, szimmetrikusan jelentkező gyulladásával járó megbetegedés. Az ízületi gyulladás az ízületek károsodásához, zsugorodásához, a mozgások beszűküléséhez, az izmok elgyengüléséhez vezet. Eleinte csak a munkavégzés során akadnak nehézségek, később a mindennapi teendők elvégzése is egyre nehezebbé válik.

        Perifériás idegsérülések rehabilitációja

        Perifériás neurológiai betegség az, amely nem a központi idegrendszerből, vagyis az agyból vagy gerincvelőből indul ki, hanem a gerincvelőből kilépő idegfonatok, idegek, továbbá az ideg-izom kapcsolatok érintettek benne. Ez többnyire a törzsön vagy végtagokon alakul ki, és okoz tüneteket.

        Kinek, mikor és hogyan írható fel a gyógyászati segédeszköz?

        Sokan elképzelni sem tudják, mennyi utánjárás szükséges, mire egy beteg hozzájut a támaszt adó, segítséget nyújtó segédeszközéhez. A gyógyászati segédeszközök használata és támogatása jogszabályban meghatározott. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

        A Bobath-módszer hazánkban is sikerrel alkalmazott terápia

        A Bobath-módszer kidolgozása Dr. Karel Bobath, neurológus és Berta Bobath, gyógytornász nevéhez fűződik. A módszer középpontjába az agykárosodás okozta izomtónus normalizálását állították a speciális gyakorlatok segítségével.

        Hogyan segíthet a művészet a pszichiátriai betegséggel küzdő embereken? - A művészetterápia

        A művészet és gyógyító ereje egyidős az emberiséggel. Az ősember barlangrajzai, az indiánok táncos rituáléi is mind a lelki egyensúlyt szolgálták. Ma elmegyünk a színházba, moziba, hogy megnézzünk egy jó darabot, filmet, lelkileg feltöltődjünk a napi rohanás, stressz után. A művészet segít, gyógyít, talán ezért is jött létre annak idején.

        Rehabilitáció: a legfontosabb tudnivalók!

        Leszázalékolás, rokkantnyugdíj. Ezek a kifejezések jóformán már csak a köznyelvben léteznek. Néhány éve már olyan fogalmakkal találkozhatunk, mint megváltozott munkaképesség, komplex minősítés, rehabilitációs szolgáltatás és ellátás. Összeszedtük a legfontosabb információkat.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.