A gyógyszertárban kapott blokkra szerdától azt is ráírják, hogy a kiváltott készítménynél lett volna olcsóbb, így a betegek szembesülhetnek azzal, mennyit spórolhattak volna.
Az egészségügyi államtitkárság múlt szerdán közölte: február elsejétől a gyógyszerészeknek írásban is tájékoztatniuk kell a beteget, ha az általa kért gyógyszer helyettesíthető olcsóbb készítménnyel.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke az MTI-nek korábban elmondta: a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a gyógyszerészeknek eddig is fel kellett ajánlaniuk az olcsóbb helyettesítő gyógyszert a betegeknek. Február elsejétől viszont, ha a beteg azt mondja, hogy ragaszkodik a drágább gyógyszerhez, akkor a patikusnak dokumentált módon, tehát írásos formában kell tájékoztatnia a beteget, aki így szembesülhet azzal: ha elfogadta volna az olcsóbb készítményt, azzal mennyit spórolhatott volna.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Hankó Zoltán szerint kézenfekvő, hogy az olcsóbb készítmény térítési díja a blokkon jelenjen meg, és ne kelljen egy külön papírt adni a betegnek.
Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője az MTI-nek korábban azt mondta: egy blokkról egyes gyógyszerek esetében akár 2000-3000 forint felesleges kiadást is le lehet majd olvasni. Hozzátette: a cél az, hogy még nagyobb teret adjanak a generikus (lejárt szabadalmi védettségű) gyógyszerek elterjedésének, a gyógyszerész is érdekelt legyen abban, hogy azt a gyógyszert adja ki, amely a beteg és a biztosító számára is a legjobb.
|
Az egyenértékűnek és helyettesíthetőnek nyilvánított készítmények a GYEMSZI-OGYI honlapján nyilvánosak, mindenki ellenőrizheti, hogy az ajánlott gyógyszer valóban helyettesítheti-e az eredetileg felírt gyógyszert - tették hozzá.
|
| A gyógyszerpiac jövő évi megszorításait tartalmazó javaslatcsomag - számos jogszabály módosításával - rendkívül szigorú támogatási rendszert léptethet életbe, hogy a Széll Kálmán Terv szerint a ciklus végéig 120 milliárddal, a büdzsé harmadával szűkítse a gyógyszerek támogatását. Csak életmódváltás vállalása esetén jár teljes gyógyszerár-támogatás.>> |
(MTI)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Egészségügy témában:
Végbélrákot okoz-e a székrekedés? Inzulin beadása után miért emelkedik a vércukrom? Immunterápia