Az elmúlt héten egy beteg szervezetében azonosították az influenza vírusát, és az influenzagyanús esetek száma is csak alig emelkedett - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentésében.
Január 16. és 22. között a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek becslése alapján országszerte mintegy 8,5 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint az azt megelőző héten. Az év harmadik hetében az ország 14 közigazgatási területén emelkedett, 5 területén csökkent és egy területen pedig nem változott az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez képest.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A megbetegedési arány továbbra is Pest megyében, a fővárosban, valamint Győr-Moson-Sopron és Vas megyében volt a legmagasabb, míg a legalacsonyabb Nógrád, Bács-Kiskun és Komárom-Esztergom megyében.
|
| Influenza vagy egyszerű nátha? Az influenza szövődményei egytől egyig súlyos, életveszélyes betegségek, ezért már az influenza tüneteinek első jelentkezésekor érdemes megkezdeni a kezelést. Ismerje meg a tüneteket! Bővebben az influenza tüneteiről >> |
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a harmadik naptári héten két jelentés érkezett: egy Komárom-Esztergom megyei szociális otthonban 30 gondozott betegedett meg, láz, hőemelkedés, köhögés, nátha, torokfájás tüneteivel. Közülük hárman kórházba kerültek, a laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak. Egy Baranya megyei településen pedig 43 ember betegedett meg 38-39 °C-os láz, torokfájás, köhögés, ízületi-, izomfájdalom, fejfájás tüneteivel.
Az OEK összesítése szerint az influenzagyanús megbetegedések továbbra is a felnőttek korosztályát érintik a leginkább. A betegek alig több mint 19 százaléka volt 14 éven aluli, 10 százaléka pedig 60 éven felüli. Az orvoshoz forduló 15-34 éves fiatal felnőttek aránya viszont több mint 44 százalék, a 35-59 éveseké pedig mintegy 26 százalék volt.
A 2011. év 40. hete óta tartó influenza szezonban az OEK légúti vírus osztályán 500 vizsgálati anyagot dolgoztak fel, ebből három mintában influenza A, kettőben pedig az influenza B vírusát mutatták ki - olvasható az OEK jelentésében.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) január elején azt jelezte, hogy Európában megkezdődött az influenzajárvány. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton azt közölte: az előző héthez képest Európában megduplázódott azon országok száma,
|
"Lassan, de terjed az influenza Európában" - írta az ÁNTSZ, kifejtve: az ECDC legfrissebb összegzése szerint az év második hetében az EU 27 tagállamának többségében továbbra is alacsony volt az influenza aktivitása, Olaszországban és Spanyolországban viszont már elérte a közepes szintet. Továbbra is az influenza A(H3N2) vírus a meghatározó.
(MTI)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Egészségügy témában:
Inzulin beadása után miért emelkedik a vércukrom? Étkezés után ég a gyomrom Epeműtét utáni diéta