Főoldal Betegségek A-Z Életmód Egészségügy Szolgáltatások Orvos válaszol Vizsgáló 2.0 Beteg klub Keresők Tesztek Személyes oldal
WEBBeteg Orvosoktól betegeknek, hitelesen
  • Orvoskereső
  • Gyógyszerkereső
  • Labor vizsgálat

  • Elfelejtette a jelszavát?
  • Regisztráció

Itt jár most: Főoldal Egészségügy Cikkek Javultak az ország életkilátásai
      • Javultak az ország életkilátásai

        Szerző: FH

        Mindegyik nagyvárosban javultak az életkilátások, a legnagyobb javulást azonban Debrecen érte el, ahol a most születendő csecsemőkre átlagosan 75 év vár. Az ország fővárosa, Budapest csak az erős középmezőnyben van.

        Szegeden 2000-ben a várható élettartam valamivel több mint 72 év volt, 2006-ban pedig már közel 75 (74,88). Ezzel az eredménnyel a csongrádi megyeszékhely a hazai "metropoliszok" között a harmadik helyen áll Debrecen és Székesfehérvár után.

        Cikkünk a hirdetés után folytatódik

        A számításnál azt vizsgálják a szakemberek, hogy egy bizonyos évben meghatározott korosztályokban hányan halnak meg a népességhez viszonyítva. Akkor nő például a születéskor várható élettartam, ha csökken a csecsemőhaladóság, és többen halnak meg idős korukban.

         
        Nagyvárosi csecsemők várható élettartama

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt


        • Terheseknek hasznos a csokoládé
        • Ingyenes futóklubok nyíltak országszerte
        • Szoptatási nehézségek

        Szegeden 2000-ben a várható élettartam valamivel több mint 72 év volt, 2006-ban pedig már közel 75 (74,88). 

        Ezzel az eredménnyel Szeged a hazai "metropoliszok" között a harmadik helyen áll Debrecen és Székesfehérvár után. Nemcsak Budapestet előzi meg, hanem Győrt, Pécset és Miskolcot is.

        A KSH adataiból kiderül, hogy mindegyik nagyvárosban javultak az életkilátások, a legnagyobb eredményt azonban a most a rangsor élén álló Debrecenben érték el. A cívis városban a ma született csecsemők, a statisztikai számítások szerint 75,14 évig élhetnek.

        (FH)

        Legutóbb frissült: 2008.04.30 00:00
        Ugrás a cikk elejére
        Címkék: Élettartam, Csecsemőhalandóság, Debrecen,
        Forrásainkról | Cikkfelhasználási feltételek | Célkitűzéseink, impresszum
        Hasznára válna a cikk egy ismerősének? Küldje el! Cikk nyomtatása
        Jelentkezzen hírlevelünkre!
        Bejelentkezés
        Regisztráció X
        Elfelejtette a jelszavát?
        WEBBeteg.hu

        Egészség? Betegség?

        Nézze meg a WEBBetegen!

        Ezt olvasta már?

        Adóköteles a menedzserszűrés

      • Legfrissebb cikkek
        Adóköteles a menedzserszűrés
        Nem kerül forgalomba az abortusztabletta
        Felmérés a fiatalok dohányzási szokásairól
        Szűkül a jövő évi gyógyszerár-támogatás
        Habsburg György: fokozott figyelem a véradó kampányokra
        További friss hírek a WEBBetegen
      • Önök ajánlották
        Több mint kétezer gyógyszer ára változott - A lista A gyógyszerrendelés és -kiadás változásai 2012-ben Új influenza: Mit ne tegyen? Áttörés a betegségbiztosítási piacon Színekkel jelzik a TB-jogviszonyt júliustól
        További friss hírek a WEBBetegen
      • Kommunikáció és egészségügy
        Hogyan vásároljon biciklit?
        Villámcsapás - Kik vannak veszélyben?
        A magas vérnyomás hatékony csökkentése
        • Egészségügy
        • Kerékpár
        • Villám
        • Vérnyomás

        Aktuális

        Pszichés egészség Felnőttkori befolyásolhatóság és az én határai. Klímaberendezések A klímaberendezés helyes használata. Blogtherapy Egy nővér történetei egy kivételes blogban. Összes friss hír
      •  


        Szóljon hozzá ön is!




        Hozzászólások (0)
      • Mindent a témáról

        Egészségügy Egészségügy 2558 cikk | 10143 regisztrált

      • Infótár
        • Dr.Info
        • Eü-i Minisztrérium
        • Országos Egészség- biztosítási Pénztár
        • Alapellátási Intézet
        • Magyar Orvosi Kamara
        • Gyógyszerész Kamara
        • ÁNTSZ
        • Gyógyszerészeti Intézet
        • Magyar Vöröskereszt
        • Adattárak
        • - Alapítványok, egyesületek
        • - Várólisták
        • - Betegszállítók
        • Ügyeletkereső
        • Egészségfigyelő
      • Facebook
      • Partnereink hírei
        Robottechnika Svédországból

        Robottechnika Svédországból

        Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)

        Arcfiatalítás Mátyásföld Klinika

        Arcfiatalítás Mátyásföld Klinika

        Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...

        Visszeres panaszok gyötrik?
        Visszeres panaszok gyötrik?
        A Venoruton gél enyhíti és hűsíti a visszeres lábfájdalmat, és segít visszaadni a láb könnyedségét, frissességét!(x)
      • hirdetés
      • Az orvos válaszol
        Orvos válaszol

        Dr. Csuth Ágnes
        Orvos tanácsadó

        Regisztráljon és kérdezzen!

        Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdés

        Gyakori kérdések Egészségügy témában:

        Fogak és dohányzás Inzulin beadása után miért emelkedik a vércukrom? Hogyan lehet elmulasztani az izomlázat?

        További gyakori kérdések a témában

        Vezessen kórlapot!
        Bejelentkezés
        Regisztráció X

      • Címkefelhő
        Hospinvest Dohányzás Horváth Ágnes Szűrővizsgálat Patika Egészségbiztosítás OEP Egészségügy Székely Tamás Gyógyszer Cukorbetegség Kórház Járvány Vizitdíj Egészségbiztosítási Felügyelet Védőoltás Méhnyakrák HospInvest WHO Mentők Influenza Orvoshiány Háziorvos ÁNTSZ Új influenza Fertőzés Sertésinfluenza Egészségügyi Minisztérium H1N1 Várólista
      • Kiemelt témák
        Fogamzásgátlás Fogamzásgátlás ›
        Fejfájás Fejfájás ›
        Visszérbetegség Visszérbetegség ›
        Nyereményjáték Nyereményjáték ›
        Diagnosztika Diagnosztika ›
        Gyermeknevelés Gyermeknevelés ›
        Stressz Stressz ›
        Fül-orr-gégészet Fül-orr-gégészet ›
        Pszichológia Pszichológia ›
        Allergia Allergia ›
        Nyár Nyár ›
        • Fülzúgás kezelése
        • CT vizsgálat
        • Mammográfia vizsgálat
        • Érelmeszesedés és trombózis
      • Szavazás
         

        Van a munkahelyén klímaberendezés?

        Szavazás állása Korábbi szavazások
      • melanóma szűrővizsgálat szemvizsgálat hallásvizsgálat tünetellenörző
      • Hírek
        Hírlista
        Hírgyűjtő
  • Allergia, immunológia
  • Asztma
  • Autoimmun betegségek
  • Bőrbetegségek
  • Cukorbetegség
  • Csontritkulás
  • Daganatos betegségek
  • Demencia, Alzheimer-kór
  • Depresszió
  • Egzotikus betegségek
  • Elhízás
  • Élősködők
  • Elsősegély, sérülések
  • Emésztőrendszeri betegségek
  • Endokrin betegségek
  • Fejfájás, migrén
  • Fog- és szájbetegségek
  • Fül-orr-gégészet
  • Genetikai betegségek
  • Gyermekgyógyászat
  • Házi betegápolás
  • Hematológiai betegségek
  • Inkontinencia
  • Légzőszervi betegségek
  • Magas vérnyomás
  • Mellrák, emlőproblémák
  • Mozgásszervi problémák
  • Műtétek, sebészet
  • Nemi, fertőző betegségek
  • Neurológiai betegségek
  • Nőgyógyászati problémák
  • Prosztata problémák
  • Pszichés problémák
  • Stroke
  • Szembetegségek
  • Szenvedélybetegségek
  • Szív- és érrendszer
  • Sztóma
  • Urológiai betegségek
  • Vesebetegségek
  • Visszérbetegség
Kiemelt témák

  • FogamzásgátlásFogamzásgátlás
  • PotenciazavarFogászat
  • Képalkotó diagnosztikaKépalkotó diagn.
  • Fül-orr-gégészetFül-orr-gégészet
  • GyerekbetegségekGyerekbetegség
  • AllergiaAllergia
  • DemenciaDemencia
  • FejfájásFejfájás
  • További betegségek kategóriánként és ABC-sorrendben

Életmód témák


  • Csecsemőgondozás, gyermeknevelés
  • Egészséges élet
  • Egészségturizmus
  • Fogamzásgátlás
  • Fogyókúra, egészséges táplálkozás
  • Menopauza
  • Sport és egészség
  • Stressz
  • Szépségápolás
  • Szexuális élet
  • Terhesség, gyermekágy

Kalkulátorok


  • Testtömegindex (BMI)
  • Optimális vérnyomás
  • Energiaszükséglet
  • Pulzusszám
  • Ovuláció kalkulátor
  • Szív- és érrendszeri kalkulátor

Kiemelt témák


  • StresszGyereknevelés
  • SportSport
  • Hajhullás, kopaszodásHajhullás okai

Adattárak

  • Koleszterintáblázat
  • E-számok
  • Receptkereső

Egészségügy és jog


  • Egészségügyi hírekEgészségügyi hírek
  • Jogi esetek Jogi esetek

Ajánlott szolgáltatások

A WEBBeteg által ajánlott, látogatóink számára kedvezményes megrendelést biztosító szolgáltatások.



  • Jelentkezés Jelentkezzen!
    Nálunk kedvez-
    ménnyel rendelheti meg a vizsgálatokat.

  • Még több kedvezmény
  • Synlab laborvizsgálatok
  • - Pajzsmirigy vizsgálat
  • - Nemi hormonok
  • - Nemibetegség szűrés
  • - Allergia vizsgálatok
  • Igényeljen ingyenes balesetbiztosítást!
  • Akciós ételintolerancia vizsgálat
  • Vastagbélrák kockázatfelmérés és szűrés

Az orvos válaszol

TámogatásSzámítunk segítségére! Támogassa az orvos válaszol rovatot!

Kérjük, küldje el a WB szót a következő telefonszámra: 06-90-642-541. Az SMS díja 259 Ft + 27% Áfa (bruttó 329 Ft). A támogatás önkéntes.

  • Bővebben az SMS-küldésről…
  • Orvos válaszol főoldal
  • Gyakori kérdések és válaszok témák szerint
  • Az összes válasz megtekintése
  • A WEBBeteg szakértői
  • KérdésSaját kérdéseim és válaszaim

Egészségügyi adattárak


  • Gyógyszerkereső
  • Orvoskereső
  • Patikakereső
  • Laborértékek
  • Kórházkereső
  • Alapítványok, egyesületek
  • Ügyeletkereső
  • Kórházi várólisták
  • Véradóhelyek
  • Magánklinikák

Az egészséges életért

  • Koleszterintáblázat
  • Receptkereső
  • E-számok
  • Tápanyagtartalom

WEBBeteg lexikon

  • Diagnosztikai módszerek
  • Laborvizsgálati kifejezések
  • Műtéti leírások
  • Pajzsmirigy kérdőív
  • Színtévesztő teszt
  • Diabétesz teszt
  • Csontritkulás teszt
  • Nikotinfüggőség teszt
  • Depresszió teszt
  • Diszlexia teszt
  • Hörghurut, COPD?
  • Alvási apnoe teszt
  • Fogíny egészsége
  • Asztma teszt
  • Alkoholfüggőség teszt
  • Merevedési zavarok

  • További tesztek

Figyelem! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

HONcode Portálunk oldalai meg- felelnek az egészségügyi információk megbízhatósá- gát és hitelességét garantá- ló HONcode előírásainak. Ezt itt ellenőrizheti.


  • Betegségek
  • Életmód
  • Keresők, kalkulátorok
  • Beteg klub: blogok, fórumok
  • Orvos válaszol
  • Egészség tesztek
  • Friss hírek
  • KamaszPanasz.hu
  • Orvosmeteorológiai előrejelzés

  • Kapcsolat
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Szakértőink
  • Partnerek
  • Átvehető tartalmak
  • Kövessen minket!
  • Adatvédelem és felhasználási feltételek
  • RSS
2008-2011 H2Online Minden jog fenntartva!