• Maradjanak köztulajdonban az intézmények!

        Szerző:
        WEBBeteg

        A Fidesznek világos álláspontja van a kórházak, rendelőintézetek működtetésével kapcsolatban: ezeknek az intézményeknek köztulajdonban kell maradniuk. Erről rendelkezik a Fidesz Országos Választmányának tavalyi határozata is - áll Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője szombati közleményében.

        A politikus Török Zsolt (MSZP) pár órával korábbi szavaira reagált, amely szerint a Fidesz országosan a köztulajdonban tartásról beszél, helyben viszont az általa vezetett önkormányzatok már legalább négy helyen adtak magánkézbe egészségügyi intézményt.

        Hirdetések

        Legutóbb pedig, pénteken, a Fidesz egri szervezete elsöprő többséggel leszavazta vezetőjük kizárási javaslatát. Magyar István saját vállalkozása szerezte meg a hevesi rendelőintézetet. Török Zsolt szerint ez azt bizonyítja, hogy mégis üzlet az egészségügy, a lényeg az, hogy az fideszes üzlet legyen.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Szuperbaktériumok - Az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása

        A penicillin Fleming általi felfedezése 1928-ban, majd rutinszerű gyógyszerként való bevezetése 1941-ben indította el a különböző baktériumok örökítő anyagaiban is azokat a változásokat, melynek következményeként mára multi drug rezisztens kórokozókról, vagy, ahogy a köznyelv nevezi, szuperbaktériumokról beszélhetünk, mely az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása lesz a XXI. században.

        Klinikai vizsgálatok - Lehetőség mindenki számára

        A klinikai vizsgálatok intézményi menedzsmentjének optimalizálása érdekében tanácsadást, konzultációs lehetőséget kínál a kórházak vezetői részére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszusán az OGYÉI standján az Intézet szakértői várják az érdeklődő kórházvezetőket, akiket adott esetben saját intézményeikben is felkeresnek, személyre szabott tanácsadással segítve azt, hogy többféle szempontból is a lehető leghatékonyabb módon élhessenek a klinikai vizsgálatok kínálta lehetőségekkel.

        Országossá teszik az anyák háza rendszerét

        Országossá teszik az anyák háza rendszerét, amelynek az a lényege, hogy minél komplexebb támogatást adjon a beteg gyermekük mellett lévő szülőknek - mondta el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

        A mese gyógyít!

        A betegség alatt nemcsak a közérzet, de az ember kedve is rosszabb. A kisgyerekeknél pedig mindez hatványozottan fennáll. Mesekönyvet adományoztak a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeinek, akiknek így a kórházban töltött idő is könnyebben fog eltelni. A közérzetjavulás, a mosoly pedig bizonyítottan gyógyító hatású.

        Sokkal több CT és MR szolgálja a betegek gyógyulását

        Nagyot lépett előre 2010 óta Magyarország a CT-MR berendezések számát tekintve: míg 2010-ben 30 MR berendezés volt használatban, mára Magyarországon 65 MR-berendezés van, 117 százalékkal, több mint duplájára emelkedett a gyógyításhoz használható MR eszközök száma - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára.

        Az egészségügyi fejlesztések javítják a betegek gyógyulási esélyeit

        Az idén és jövőre olyan, több milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések indulnak a fővárosban, amelyek nagyságrendekkel javítják a betegek gyógyulási esélyeit - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.