• Menthetetlen volt a folyosón meghalt asszony

        Szerző:
        WEBBeteg

        A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója szerint menthetetlen volt az az 51 éves asszony, aki kedden a neurológiai osztály folyosóján hunyt el. Dr. Varga Gábor sajtóközleményében azt írja: a betegnek olyan kiterjedt infarktusa volt, hogy egy órán keresztül hiába próbálták újraéleszteni.

        Az esetről a Hír TV adott tájékoztatást, amelyben arról számoltak be, hogy hozzátartozói szeme láttára, a kórház folyosóján halt meg egy nő Győrben. A tudósítás szerint az asszonyt ájulásos eszméletvesztés után vitték be az ügyeletre, ahol több mint háromnegyed órán keresztül várt arra, hogy megkapja vizsgálati eredményeit, és átszállítsák a kardiológiára. Férje szerint azért halt meg a háromgyerekes édesanya, mert nem volt elég beteghordó.

        Hirdetések

        A főigazgató sajtóközleményében ezzel szemben azt írja, hogy az asszony szívizomzata olyan nagy mértékben sérült, hogy nem volt remény a megmentésére. A család - állítólag - egyelőre nem tett feljelentés a kórház ellen.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Gasztroparézis

        Dr. Felszeghy Enikő

        Az étkezési szokások megváltoztatása mellett milyen kezelés jöhet szóba?

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Cukorbetegeknél a szívinfarktust nem mindig jelzik tünetek

        A cukorbeteg férfiak körében az egészséges emberekhez képest 2-4-szer nagyobb a szívinfarktus kockázata. A cukorbeteg nőknél pedig hatszorosa, és ez a rizikó a menopauza után még tovább nő. Az állandóan magas vércukorszint ugyanis idővel károsítja az ereket. Azonban a cukorbetegek a szívinfarktusra utaló figyelmeztető jeleket gyakran nem észlelik.

        Angina pectoris: a mellkasi fájdalom

        Az angina pectoris típusosan a bal mellkasfélben, a szegycsont mögött jelentkezik. A fájdalom nyomó, szorító jellegű, mintha prés alatt lenne a mellkas. Az angina pectoris tüneteként a fájdalom kisugározhat a bal vállba, karba. A betegek sokszor a torkukban és az állkapcsukban is égő fájdalmat éreznek, és hátba kisugárzó fájdalom is felléphet.

        Gyakori gyulladásos betegség növeli a szívinfarktus és a stroke kockázatát

        A polymyalgia rheumatica nevű betegség főként az idősebb korosztály tagjai közt fordul elő. A nehezen diagnosztizálható, izomfájdalommal és döntően reggeli merevséggel jelentkező kórkép egyben a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktora is.

        Szexuális élet szívinfarktus után

        A szívinfarktuson átesni félelmetes élmény. Még akkor is, ha az orvosa azt mondja, minden rendben van, nem csoda, ha fél. A félelem azonban csak az egyike azoknak az érzelmeknek, amiket Ön és családja megtapasztalhat.

        Tudnunk kell! Gyermekek újraélesztése

        Bármikor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor újraélesztés válhat szükségessé: lehet játszótéri vagy közúti baleset, vízbefúlás, háztartási baleset, áramütés, félrenyelés. Ha ilyen helyzettel találkozunk, nem szabad megijednünk, pánikba esnünk.

        A hirtelen szívhalál genetikai háttere

        Mind több betegségről igazolják, hogy a háttérben meghatározó szerepe van örökletes tényezőknek. Fiatal, tökéletesen egészségesnek tartott élsportolók hirtelen szívhalálának föltételezett genetikai okairól számolt be az European Heart Journal.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.