Edzés a vízben - Sok egészségügyi probléma megoldása lehet

Orvostkeresek Egészségmagazin
megjelent:

A vízi gimnasztika a víznyomás ellenében végzett munka egyben hatásos masszázst is jelent, így pedig nem csak a szövetelernyedést és a bőr megnyúlását segít megakadályozni, de segíti a zsírszövet anyagcseréjét, serkenti a vénás vérkeringést és a salakanyagok elszállítását, vagyis a narancsbőr kialakulásának megelőzését is.

Mozgás korhatár nélkül: a vízi gimnasztika

A vízi gimnasztika, évek óta töretlen népszerűségnek örvend a mozogni vágyók körében. Sikeréhez nagy mértékben hozzájárult az is, hogy a vízi torna olyan panaszok esetén is biztonsággal végezhető, mint izületi elváltozások, túlsúly, vagy visszeresség.

A vízi gimnasztika megalkotója Glenn McWaters, amerikai tengerész, aki lábsérülése után, rehabilitáció céljából alkalmazta először ezt a mozgásformát. A látványos eredményeknek köszönhetően, ma a vízi torna már nem csak a műtétek, sérülések utáni rehabilitáció során alkalmazható, de hazánkban is bárki számára elérhető a kondíció, egészség megőrzése, javítása céljából.

A vízi torna lényege, hogy a gravitációt leküzdve, a víz ellenállásával állandó és folyamatos izommunkát igényelve, úgy mozgatja és erősíti az izmokat, hogy közben az ízületeket védi a megterheléstől, az izmokat pedig a túlfeszüléstől.

Vízi gimnasztika mindenkinek

A vízi gimnasztika kiváló eszköz az állóképesség és hajlékonyság növelésére, az izületek mozgékonyságána - és összetett gyakorlatok révén -, a koordináció fejlesztésére. A vízi torna 120 cm-es vízben történik, így végzéséhez úszás tudás sem szükséges.

Babaúszás - Érvek és ellenérvek

A babaúszás hasznosságáról élesen megoszlik a gyermekorvosok, védőnők, gyógytornászok és a szülők véleménye. Babaúszás - Érvek és ellenérvek

Az egyes mozgásformák végrehajtása, különböző kiegészítők segítségével történhet, melyekkel az edzések színesebbé, változatosabbá tehetőek. Az e célra kifejlesztett segédeszközök könnyűek és kényelmesek, anyaguk polifoamhoz hasonló.

Izületi panaszok esetén

A legtöbb reumatológiai megbetegedés: nyak, hát, deréktáji panaszok, csípő, térdizületi, vállizületi megbetegedések, csontritkulás betegség bizony fájdalommal járnak, mely fájdalom még sok esetben mozgásra fokozódik is.

Mikor forduljon orvoshoz ízületi fájdalmával?

A rheumatoid arthritis rendszerint a test mindkét oldalán és egyidejűleg több ízületben okoz fájdalmat, korai szakaszában a csukló, a kéz, a láb és a térdek ízületei lehetnek érintettek. A rheumatoid arthritis tünetei időről-időre megjelenhetnek, aztán elmúlhatnak.
Mikor forduljon orvoshoz ízületi fájdalmával?

A víz sűrűsége nyolszázszor nagyobb mint a levegőé, így míg a szárazföldön a gravitáció, addig itt elsősorban a víz ellenállása hat a testre.

A víz „leveszi” a súlyt a fájdalmas izületekről, s ennek köszönhetően úgy készteti komoly erőfeszítésre az izmokat, hogy közben tehermentesíti az izületeket - mondta el dr. Ferincz Vera, az Oxygen Medical reumatológus főorvosa.

Amellett, hogy a betegek izületi túlterhelés nélkül élvezhetik a mozgás örömét, a sérülésektől sem kell tartaniuk, a mozgások a víz ellenállása miatt maguktól is fékeződnek.

Túlsúly és narancsbőr ellen

Különösen a jelentős túlsúllyal rendelkező betegek számára nyújt kiváló mozgási lehetőséget a vízi torna.

A narancsbőr

A szervezetünk által fel nem használt cukor zsír formájában raktározódik el a bőr sejtjeiben, és felhalmozódik a kötőszövetekben. Ezek az energiatároló sejtek megduzzadnak, és a bőr felszíne felé türemkednek. A kötőszövet rugalmassága is csökken, amelynek köszönhetően a bőr egyenetlenné válik. A narancsbőr legfőbb oka a vér- és nyirokkeringés funkcionális zavara. Hogyan alakul ki a narancsbőr?

Számukra a szárazföldön végzett gyakorlatok sok esetben megterhelőek, sőt az izületek túlterhelése miatt, akár veszélyesek is lehetnek, azonban a víz felhajtó ereje tehermentesíti az izületeket.

Különösen nagyfokú, hirtelen fogyás, vagy szülés után gyakori, hogy a kitágult, megnyúlt bőr eredeti állapotára nem képes visszahúzódni.

A vízi gimnasztika, a víznyomás ellenében végzett munka, egyben hatásos masszázst is jelent, így pedig nem csak a szövetelernyedést és a bőr megnyúlását segít megakadályozni, de segíti a zsírszövet anyagcseréjét, serkenti a vénás vérkeringést és a salakanyagok elszállítását, vagyis a narancsbőr kialakulásának megelőzését is.

Visszerek - Jó hatással van a betegségre a vízitorna

Varikozitás
Varikozitás

A visszeresség a vénás rendszer egyes szakaszainak tágulata. A vízmélységgel növekvő víznyomás, passzív szűkítő hatást gyakorol a vénákra, amit a hidegebb vízben végzett mozgás tovább fokoz. Visszeres panaszok mellett, gyakran már a járás is a lábak fájdalmát, feszülését váltja ki, fáradtság érzést okoz.

A vízben a lábak és a visszerek is tehermentesítődnek, a mozgás hatására javul a keringés, a vénás visszaáramlás és az erek tónusa is. A víz felhajtóereje miatt az izmok sokkal jobban dolgoznak anélkül, hogy megterhelnénk őket.

A vízi gimnasztika korhatárra való tekintet nélkül végezhető. Megkezdését az említett panaszok esetén szakorvosi felügyelet mellett javasoljuk.

A mozgás előtt elvégzett vizsgálatok alapján kizárhatjuk az addig esetleg fel nem ismert elváltozásokat, így a szakorvos és az edző közösen állítja össze a legmegfelelőbb, személyre szabott edzéstervet.

A visszérbetegség kialakulása

A visszérbetegség (varicositas), azaz a felületes vénák kitágulása, kanyargóssá válása, Magyarországon igen gyakori betegség. Becslések szerint a harminc-ötven év közöttiek tizedét érinti, míg a hetven felettiek esetében minden második embernél észlelhetőek a tünetei. A visszér rendszer betegségeinek döntő többsége, az alsó végtagokon következik be. Oka a "felegyenesedett" életmód. Az ember fejlődéstörténete során kialakult két lábon járáshoz az alsó végtag erei nem alkalmazkodtak kellőképp, és a láb vénás rendszerét a tartós ülő vagy álló helyzetben túlzottan megterheljük. A visszérbetegség kialakulása

(Orvostkeresek Egészségmagazin)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.