Fülzúgást okozhat a mobiltelefon - Kutatás

MTI
megjelent:

A mobiltelefon rendszeres használata a fül csengéséhez és zúgásához (tinnitus) vezethet osztrák kutatók szerint.

Egy kisméretű tanulmányban 100 fülzúgással és 100 anélkül élő embert toboroztak a bécsi orvosi egyetem munkatársai, és összehasonlították a két csoport mobiltelefon-használati szokásait. Megállapították, hogy a tinnitus 70 százalékkal gyakoribb volt azoknál, akik naponta tíz percnél többet mobiloztak.

A Brit Tinnitus Szövetség véleménye szerint az összefüggés nem bizonyított - idézte a BBC internetes portálja (www.bbc.co.uk/news/), amely ismertette a tanulmányt. Az összesen 160 óránál hosszabb korábbi mobiltelefonálás az eredmények szerint 60 százalékkal növelte a fülzúgás kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor - meglepő módon - a 4 ezernél több beszélgetést lebonyolítóknál kisebbnek találták a tinnitus kockázatát, mint azoknál, akik ennél kevesebb alkalommal mobiloztak összesen.

Az erős zajról, fejsérülésről és bizonyos gyógyszerekről tudják a szakemberek, hogy növelik a fülzúgás kialakulásának kockázatát, számos más ok azonban még ismeretlen. A bécsi kutatók úgy vélik, eredményük arra utal, hogy legalábbis további vizsgálódást igényel a mobilozás, valamint a fülzúgás növekvő kockázata közti kapcsolat feltárása. Mint az Occupational and Environmental Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban írták, ezen eszközök igen elterjedt használata miatt a legkisebb kockázatnövekedésnek is "jelentős népegészségügyi fontossága" van.

Hans Peter Hutter kutatásvezető hangsúlyozta, hogy léteznek olyan biológiai mechanizmusok, melyek révén a mobiltelefon használata fülproblémákat okoz, ám elismerte, hogy módszerük - melyben visszaemlékezésre kérték meg a bevont embereket - problémás, és fölé- vagy alábecsléshez vezethet.

A tinnitus a népesség mintegy 10 százalékát érintheti, ám azt nem tudják, hogy megjelenésének gyakorisága növekszik-e.

(MTI)

Cikkajánló

A fülzúgás okai és kezelése

Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész
Fülzúgás
A fülzúgás (tinnitus) búgó, csengő, csiripelő, esetleg zakatoló hang hallása külső hang hiányában. Lehet egy- vagy kétoldali, de sokszor a fejében érzi a beteg - mintha belülről szólna.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Lengyel Csongor, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Dr. Zaránd Rajmund, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Fül-orr-gége Központ - Dr. Fülöp Györgyi, fül-orr-gégész, audiológus
WEBBeteg - Dr. Zaránd Rajmund, fül-orr-gégész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.