Az egészségügyi rendszer Angliában - Hogyan működik?

szerző: Czibere Anikó, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Nagy-Britannia férfi állampolgárai 77, míg a nők 81 évre számíthatnak, már ami a várható élettartamot illeti. Ebből 77, valamint 81 telik egészségesen. Vegyük sorba a brit egészségügy legfontosabb mérőszámait…

Ezer 5 év alatti brit gyermek közül csak hat nem éri el ötödik életévét, nálunk ez az arány 7 fő. Éves szinten közel 3 ezer dollárt költenek fejenként az egészségügyi kiadásokra, mi azonban még 1400-at sem. Nagy-Britannia GDP-je 8,4 százalékát fordítja erre a célra, mi is közel 8 százalékot különítünk el erre.

Hová mennek az orvosok és ápolók?

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) legfrissebb adatai alapján tavaly összesen 1614 orvos és egészségügyi dolgozó kért hatósági bizonyítványt okleveleiről azért, hogy külföldön dolgozhasson: 887 orvos, 419 ápoló 158 fogorvos, 37 gyógyszerész, 7 szülésznő és 106 egyéb egészségügyi dolgozó.
Hová mennek az orvosok és ápolók?

Az elmúlt években a brit egészségügy is találkozott több komoly járványhelyzettel: a WHO a 2000-es Lassa-lázat, a meningococcus- járványt említi, s emellett nyilvántartja a több országon végigsöprő, 2003-as SARS-t és a 2 évvel ezelőtti madárinfluenzát.

A vezető haláloknak a keringési-, daganatos- és légzőszervi betegségek számítanak. A bejelentett munkavállalók fizetik az egészségügyi hozzájárulást – a magyar társadalombiztosításhoz hasonló módon -, ezért cserébe ingyenes orvosi ellátás jár.

A házi orvosi rendelők rendszere is hasonló a magyarországihoz: a brit állampolgároknak a lakóhelyükhöz legközelebb eső rendelőben kell ellátásért jelentkezniük. A szigetországban sem számít ritka esetnek, hogy a szakrendelésre hónapokat várjanak. A munkáltatók maximálisan 28 hétig fizethetnek táppénzt alkalmazottaiknak.

Ingyenes ellátás mindenkinek

Az egészségügy irányítását az Országos Egészségügyi Szolgálat (National Health Service, NHS) látja el. A mindenki számára ingyenes és egyenlő mértékben hozzáférhető rendszer biztosítása alapelvnek számít.

Ennek megfelelően mindenkinek ingyen jár:

  • háziorvosi ellátás;
  • fekvő- és járóbeteg kórházi ellátások;
  • gyógyszeres ellátás fekvő- és járóbetegek esetében;
  • mentális egészségügy;
  • preventív szolgáltatások;
  • segítségnyújtás tanulási nehézségek esetén;
  • rehabilitáció.

Gyógyszerek és fogászati ellátás

A magyarországi rendszerhez képest alapvető különbség, hogy a britek a gyógyszertárakban nem az egyes gyógyszerek árát fizetik, hanem mindenért egy egységes- tulajdonképpen recept-kiváltási – árat. Vannak azonban olyan teületek – például Wales –, ahogy ez is ingyenes (Wales).

A gyógyszerekkel kapcsolatos hozzájárulás megfizetése alól számos kivétel van:

  • 16 éven aluli gyermekek, és 18 éves korig a továbbtanulók;
  • 60 év felettiek;
  • alacsony jövedelműek;
  • terhes nők és olyanok, akik 12 hónapon belül szültek;
  • bizonyos betegségekben és rokkantságban szenvedők.

Az egészségügy terén a fogászati ellátással kapcsolatban merültek fel problémák: nem mindenütt érhető el NHS- fogászat vagy fogorvos. Ennek következményeként az utóbbi időben egyre többen jönnek Magyarországra is fogaikat megcsináltatni.

Az Egyesült Királyságban az alapellátás – a nyugat-európai rendszerekhez viszonyítva is – kiemelkedő szervezettséggel és hatékonysággal működik, ami a szigorúan területi alapú szervezetnek, valamint az egészségügyi hatósággal szembeni éves szintű pontos tervezési és elszámolási kötelezettségnek köszönhető. Különleges elem a hét minden napján 24 órás telefonos NHS Direct, amelynek segítségével a pácienseket az ellátás megfelelő szintjére irányíthatják.

Csökkenő ágyszámok, növekvő várólisták

Hasznos praktikák orvosoknak

Felmérések szerint 15-18 másodpercig hallgatja az orvos a beteget anélkül, hogy félbeszakítaná. A betegnek tehát fel kell készülnie, hogy ez alatt mondja el a problémáját – jó, ha összeírja a kérdéseit. A kommunikációt itt is tanítani kell. Hasznos praktikák orvosoknak

A háziorvosok igen fontos szerepet töltenek be: azzal, hogy beutalókat adnak, megelőzik, hogy feleslegesen vegyenek igénybe kórházi, szakorvosi ellátásokat.

A fekvőbeteg-ellátás a regionális és a körzeti egészségügyi hatóságok felügyelete alá tartozik.

A kórházaknak három csoportja: általános, szak és helyi (közösségi) kórházak.

A brit kórházak ágyszáma az utóbbi években folyamatos csökkentést mutatott, és nemzetközi viszonylatban is igen alacsonynak számít (1990-ben ezer lakosra 5,9; 1995-ben 4,1 és 2001-ben 3,9 aktív ágy jutott).

Emellett a betegek átlagos kórházi ápolási tartama viszonylag hosszú. Gondot okoz, hogy az aktív kórházi ágyak egy részét a krónikus betegségben szenvedő idős betegek foglalják el. Ezek a jelenségek vezettek a folyamatosan növekvő várólistákhoz, amely problémával az egészségügyi szolgálatnak szembesülnie kell. A várakozási idő különösen az életminőség javításához nélkülözhetetlen, de nem létfontosságú szolgáltatások igénybevétele esetén nagy.

Ne halogassa az orvoshoz fordulást!

Az egészségügyet érheti sok kritika, ám ez nem változtat azon: az orvosok csak azokon tudnak segíteni, akik elmennek hozzájuk szűrésekre, illetve egy-egy panaszuk kivizsgáltatásával nem várnak hónapokat, éveket.

A brit kormányzat kiemelt egészségügyi feladatként kezeli a várólistáknak a csökkentését. A Blair-kormány ápolási helyek létrehozását kezdeményezte a krónikus betegségben szenvedő, elsősorban idős betegek számára, így is csökkentendő a várólistákat. A mai beteg már beleszólást kap az egészségével kapcsolatos döntésekbe: nem csak az orvos dönti el, hová utalja. Miután a kormány meggyőződése szerint az egészségügyi ellátás javításának kulcsa a beteg választása, 2005-ben elindította a "Choose and Book" (Válassz és foglalj!) elnevezésű számítógépes rendszert, amelyet a háziorvosok és a betegek együtt használhatnak az egészségügyi szolgáltatók kiválasztása során.

Az eredmények azonban nem hozták a várt eredményt: míg a kormány 90 százalékos arányt képzelt el a rendszeren keresztül történő beutalások terén, ez 2007-ben még csak 40 százalékot tett ki. A leggyakrabban emlegetett kritikák: az orvosok szerint a rendszer használata lassú, körülményes és átláthatatlan. A NHS 2007-ben elindított egy olyan honlapot, amelyen különböző mutatók alapján lehet összehasonlítani a különböző egészségügyi intézményeket.

Egyre kevesebb a háziorvos
Ha valaki beteg, rögtön a háziorvoshoz szalad. Ő tudja, melyik szakorvos mikor rendel, hová kell beutaló, hová nem, időpontkéréshez melyik telefonszámot kell hívni. Ellátja kisebb-nagyobb betegségeinket, igazolást állít ki.
Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta: az egész orvostársadalomra igaz az idősödés. Ma Magyarországon a háziorvosok 25 százaléka, több mint 1500 fő nyugdíjkorhatáron túl dolgozik. Több száz fő túl a 70 éven is dolgozik.
Egyre kevesebb a háziorvos

(WEBBeteg/Czibere Anikó, Források: www.eski.hu , www.who.int , www.hazijogorvos.hu)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.