| Kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalon azok, akik állandóan unatkoznak, mint azok, akik élménygazdag életet élnek - állapították meg brit kutatók.
Az 1980-as évek közepén megkérdezett állami hivatalnokok közül minden tizedik tartotta unalmasnak az akkori életét. A nőket ráadásul kétszer nagyobb valószínűséggel sújtotta a "gyilkos kór", mint a férfiakat, a fiatal alkalmazottak és az alantasabb munkát végzők szintén hajlamosabbnak bizonyultak az unatkozásra. Márpedig a szakemberek szerint az ilyen emberek nagyobb eséllyel fordulnak az olyan egészségtelen szokások felé, mint a dohányzás vagy a fokozott alkoholfogyasztás, amelyek jelentősen megrövidíthetik az élettartamukat.
"A szívproblémákkal kapcsolatos eredményeink alapján egyértelmű bizonyíték van arra, hogy összefüggés van az unalom és a szívbetegségek között" - mondta Martin Shipley, az International Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.
"Nagyon fontos, hogy azok, akiknek egyhangú, monoton a munkájuk, az ivás vagy a dohányzás helyett munkaidő után valamilyen unaloműző elfoglaltságot találjanak" - hangsúlyozta a kutató. Graham Price pszichológus tanácsa szerint azoknak, akik folyton unatkoznak, önmaguk helyett inkább a körülöttük lévők szükségleteire kellene összpontosítaniuk. (MTI) |
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Belépés Kérdés feltevés SzakértőinkGyakori kérdések Egészséges élet témában:
Fizikai aktivitás Milyen vitamint fogyasszak? Az energiaital mellékhatásai