Egy amerikai kutatás szerint a rövid pihenés, illetve szünetek az alváshoz hasonlóan hozzájárulhatnak a frissen szerzett tudás szűréséhez és tárolásához.
Egy tanítási órát követő kávészünet segíthet rögzíteni az épp tanult információt - magyarázta Lila Davachi, a New York-i egyetem professzora. Kollégáival a Neuron című szaklapban tették közre kísérleti eredményeiket.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Tanulási zavarok |
| Régen lustasággal vagy butasággal vádolták az iskolában rosszul teljesítő diákokat. Időközben kiderült, hogy a lustaság mellett a kamaszok tanulási nehézségei is okolhatók a nem megfelelő teljesítményért. Figyelmeztető jelek >> |
A kísérleti alanyoknak olyan képpárokat mutattak, amelyek közül az egyik egy emberi arcot, a másik egy tárgyat vagy egy színhelyet ábrázolt. A képfigyelést mindig éber pihenés követte.
Az alanyoknak nem árulták el, hogy a képekről alkotott emlékeiket fogják vizsgálni a későbbiekben, csupán annyit mondtak nekik, hogy pihenjenek, és gondoljanak bármire, amire akarnak, csak maradjanak ébren a pihenési szakaszban.
|
Az agy tehát akkor is dolgozik, amikor pihenünk, ezért a szünetek fontos szerepet játszanak az emlékezés szempontjából. Sajnos, ezt a jelenlegi felgyorsult világunk nem értékeli eléggé - mondta Davachi.
A kutatók arra is rájöttek korábban, hogy az agy a legtöbb információt csak egy napra raktározza, majd éjjel megszűri az adathalmazt, és az arra érdemeseket archiválja a hosszú távú emlékezetbe. Embereken és egereken végzett kísérletek kimutatták, hogy az emlékek először a hippokampuszba kerülnek, majd az "újrajátszást" és szűrést követően a külső agykéregbe, azaz a szürkeállományba kerülnek.
(MTI)
Puffadás, emésztési zavarok? Pattanások, kiütések? Visszatérő fejfájás? Migrén? (x)
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Egészséges élet témában:
A táplálékkiegészítőknek is vannak mellékhatásai? Hogyan hízhatok? Agyserkentés vizsgaidőszakra