Szolárium - 18 éven aluliaknak tilos?

MTI
megjelent:

Néhány országban működnek már a multimilliárdos szoláriumipart korlátozó szabályok, akár úgy, hogy egyszerűen megtiltják a tinédzsereknek a mesterséges barnulást, vagy úgy, hogy kizárólag szülői, illetve orvosi jóváhagyással engedélyezik azt.

Támogatja a brit kormány azt a törvényjavaslatot, amely a bőrrák kialakulásának fokozott kockázata miatt megtiltaná szolárium használatát a 18 éven aluliaknak. "A tudományos bizonyítékok egyértelműek, vagyis a szolárium növeli a bőrrák kialakulásának kockázatát - közölte Andy Burnham brit egészségügyi miniszter.

A szoláriumról
A szolárium UVA tartományban sugároz, ami ugyanúgy károsítja a bőr mélyebb rétegeit, azok idő előtti öregedését és szárazságát okozva, mint a napból jövő ultraibolya sugárzás hasonló tartománya.
A szolárium hatásai>>
- A fiatalok túlságosan is szabadon vehetik igénybe a szolgáltatást, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket a védelmük érdekében".

A korlátozó törvényjavaslatot a hónap végén tárgyalja a brit parlament.

Tavaly júliusban a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) a legerősebb rákkeltők közé sorolta az ultraviola sugarakat kibocsátó szoláriumokat, mivel a kutatások szerint azok 75 százalékkal növelik a bőrrák kialakulásának kockázatát.

Bőrrák - Veszélyben a gyerekek és a fiatal felnőttek

Az IARC szerint a szolárium használata különösen nagy fenyegetést jelent a gyerekekre és a fiatal felnőttekre.

Tudta?
Németországban tilos 18 éven aluliaknak a szolárium. Ezt nagy többséggel szavazta meg a német parlament alsóháza.
Néhány országban működnek már a multimilliárdos szoláriumipart korlátozó szabályok, akár úgy, hogy egyszerűen megtiltják a tinédzsereknek a mesterséges barnulást, vagy úgy, hogy kizárólag szülői, illetve orvosi jóváhagyással engedélyezik azt.

Ausztráliában például tilos a szolgáltatás igénybe vétele a gyerekeknek, mi több, a szalonokban kötelesek kihelyezni olyan figyelmeztetéseket, amelyek a lehetséges egészségügyi problémákról, köztük a bőrrákról is tájékoztatják a vendégeket.

A brit rákkutató egyesület által tavaly készített jelentés szerint a 11 és 16 év közötti brit fiatalok hat százaléka járt szoláriumba.

Önvizsgálat - hogyan lehet az anyajegyet a melanomától megkülönböztetni?

A melanomás betegek száma az utóbbi évtizedekben ijesztően növekszik, amit a környezeti hatásokkal, elsősorban a túlzott napozással magyarázunk. Nagyon fontos a közönséges anyajegy, az atípusos anyajegy és a melanoma elkülönítése. A melanoma önvizsgálat szempontjai részletesen>>

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.