Kozmetikázott adatokkal dolgoznak az egészségügyi tárcánál?

Szigeti Ildikó
szerző: Szigeti Ildikó, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Használhatatlan az ÁNTSZ legutóbbi, a lakosság egészségi állapotának feltérképezését célzó felmérés - állítja egy civil szervezet, amely nyílt levélben hívja fel erre a szakminiszter figyelmét. A felmérés alapján fogalmazták volna meg a következő népegészségügyi programot.

Nem szolgál megfelelő információval az ÁNTSZ által júniusban készített, a lakosság egészségi állapotát felmérni hivatott internetes felmérés - mondta el Vitrai József a WEBBetegnek. Az EgészségMonitor Nonprofit Közhasznú Kft. vezetője szerint kiderült ugyanis, hogy az Országos Lakossági Egészségfelmérés, az OLEF2009 gyakorlatilag használhatatlan adatokat szolgáltat a hazai felnőtt lakosság egészségi állapotáról.

A tervezés és végrehajtás súlyos hibáit egyértelműen igazolja, hogy a válaszadásra felkért személyek kevesebb, mint 15 százaléka töltötte ki a kérdőívet. A korábbi OLEF-ekben, valamint a KSH által idén ősszel elvégzett felmérésében a válaszadási arány 70-80 százalékos volt - magyarázza Vitrai József.

Torz adatok születtek a felmérés során?

A felmérés eredményeit az eredeti tervek szerint a legközelebbi népegészségügyi programok megfogalmazásához használták volna, ám így igencsak megkérdőjelezhető, hogy torz adatokkal vajon mennyire lesz életszerű a program.

A felmérés körüli visszásságokra akarja felhívni a figyelmet a társaság vezetője, aki nyílt levélben fordul a szakminiszterhez.

Ebben Vitrai József rámutat: azon túl, hogy a felmérés haszontalan és téves következtetésekre alkalmas adatokat eredményezett, nagyon fontos a felmérés tanulságait széles szakmai körökben ismertetni.

Jogi esetek - Oldalajánló

Ez akadályozhatja meg azt, hogy újabb és újabb hasonló „innovatív” vizsgálatokat indítsanak az ÁNTSZ-ben.

A nonprofit szervezet olyan jogszabályi előírást javasol, amely minden, az ÁNTSZ által indítandó adatgyűjtésre alapozott vizsgálatot az Egészségügyi Tudományos Tanács engedélyéhez kötné.

Ez szerintük gátat szabhatna az empirikus kutatásokban járatlan szakemberek által kezdeményezett, szakmai hibákkal terhelt, következtetéseiben megalapozatlan vizsgálatok elterjedt gyakorlatának.

(WEBBeteg - Szigeti Ildikó újságíró)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.