• H1N1 Németországban: 16 halott, 60 ezer megbetegedés

        Szerző:
        WEBBeteg

        Terjed az új influenza Németországban a járványos megbetegedésekkel foglalkozó Robert Koch Intézet hétfői jelentése szerint.

        A H1N1-vírus okozta fertőzés következtében Németországban eddig több mint 60 ezren betegedtek meg, az elmúlt napokban erőteljesen  nőtt a fertőzöttek száma. Az új vírus Németországban eddig 16 halálos áldozatot követelt.

        Hirdetések

        A H1N1 védőoltás
        Társadalmi kötelezettségünk, hogy védjük azokat, akiket nem lehet beoltani - mondta a WEBBetegnek Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója. >>Őszintén a H1N1 vakcináról - Az oltási pánik mellékhatásai
        Ezzel egy időben Németországban megrökönyödést okozott, hogy egy hétfői bejelentés szerint egy türingiai férfi az új influenza elleni oltás után néhány órával meghalt. Az erfurti hatóságok hivatalos közleménye szerint vizsgálják, hogy van-e lehetséges összefüggés a bekövetkezett haláleset, illetve az oltás között.

        A tartomány egészségügyi minisztere ugyanakkor óvott az ezzel kapcsolatos pániktól. Értesülések szerint az 55 éves korában elhunyt férfi esetében előzetes megbetegedésről nem tudtak, így mindenképp boncolásra lesz szükség. Heike Taubert miniszter megígérte, hogy a halálesetet a legteljesebb mértékben kivizsgálják.

        Az ugyancsak a járványos megbetegedésekkel, de ezen belül az oltóanyagokkal foglalkozó Paul Ehrlich Intézet szerint az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a H1N1-vírus elleni oltás esetében súlyosabb mellékhatásokkal nem kell számolni.  Az intézet a leggyakoribb mellékhatások között az injekció helyén jelentkező vörösödést, a duzzanatot, továbbá általánosabb hatásként a lázat és a fejfájást említette. Az intézet szerint kevés esetben allergiás reakciók és vérkeringési zavarok is előfordulhatnak.

        A legfrissebb felmérések szerint az országban ismét növekedett a lakosság oltási hajlandósága. Az oltóanyaggal való ellátás azonban ezzel nem tart lépést. Olyannyira nem, hogy a hiány közvetve növeli az egyes tartományok közötti versengést, illetve  konfliktusokat. Az önálló tartománynak számító Bréma például  hétfőn bejelentette: a rendelkezésre álló vakcina csak saját lakosságának beoltására elegendő, így szó sem lehet arról, hogy a szomszédos tartományokból, mindenekelőtt Alsó-Szászországból származó jelentkezőket oltsanak be.

        További tudnivalók a H1N1 oltásról
      • H1N1 - A hazai orvosok félnek az oltástól
      • Hogyan lehet hozzájutni az oltóanyaghoz?
      • Életkorok és halálozási arányok
      • A fiatalokat sújtja jobban az új influenza
      • H1N1 oltás: Változott az orvosok véleménye Németországban
      • Egyszerre is beadhatják a két influenza elleni védőoltást
      • Philipp Rösler egészségügyi miniszter egy hétfői interjúban elismerte az ellátási hiányosságokat. A  miniszter a lakosságot megértésre és türelemre szólította fel. A miniszter nem cáfolta, hogy a fertőzések új hullámával kell számolni.

        Rösler elismerte azt is, hogy az oltóanyag-hiány miatt különösen a járvány által leginkább sújtott Bajorországból egyre többen a szomszédos Ausztriában keresik a "megoldást", azaz ott igyekeznek beoltatni magukat. A miniszter a szérummal való ellátás javítását ígérte. A német egészségügyi miniszter egyformán fontosnak nevezte mind a szezonális, mind az új típusú influenza elleni oltást.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Aktuális influenzahelyzet - Levonulóban az influenzajárvány

        2018. február 26. és március 4. között a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az előző héthez viszonyítva 17,6%-kal kevesebb beteg, 56 800 fő fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt.

        Influenzajárvány: veszély a tömegközlekedési eszközökön

        A téli influenzaszezonnal évről évre szembesülnünk kell november végétől kora tavaszig, amely a lakosság jelentős százalékát érinti. Ha sorra vesszük a fertőzés rizikófaktorait, joggal tarthatunk a tömegközlekedési eszközök használatától, hiszen a zsúfolt helyek kifejezetten kedveznek a fertőzések terjedésének. Mit tehetünk, hogy elkerüljük az influenzajárványt? Van-e hatásos védekezési módszer?

        Elkezdődött az influenzaszezon

        A megbetegedési mutató átlépte a járványküszöböt, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján az országban január 15-21. között az előző hetinél 32,7 százalékkal többen, azaz 16 850 ember fordult influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztálya.

        Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában

        Az elmúlt tíz napban mintegy kétszázan betegedtek meg, és egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe az ország déli részén lévő Odessza megyében.

        Kanyarójárvány - Romániában 38-ra nőtt a halálos áldozatok száma

        Kanyaróban halt meg Romániában egy 2 éves gyermek Suceava megyében, így a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma 38-ra emelkedett.

        Ismét megjelent Szerbiában a nyugat-nílusi láz

        Ismét megjelent a nyugat-nílusi láz Szerbiában, eddig három esetet jegyeztek fel - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA