Nem lélegezhetünk fel akkor sem, ha elhagyja hazánkat a világjárvány, a pandémiát okozó H1N1 vírus ugyanis még csaknem 3 évig fenyegeti a lakosságot.
A szakemberek szerint az újinfluenzával párhuzamosan a szezonális vírus hatásaival is számolnunk kell, amelyek együttesen fokozott veszélyt jelenthetnek.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
H1N1 vakcina: először az amerikaiaknak |
| Az Egyesült Államok addig nem adományoz világjárványos influenzavakcinát szegény országoknak addig, amíg saját lakosságának legveszélyeztetettebb csoportjait be nem oltotta, jelentette ki csütörtökön a washingtoni egészségügyi miniszter. A gyártás nem a terv szerint halad >> |
Az influenzavírus gyakori mutációra hajlamos, ezért az oltóanyag minden évben új törzseket tartalmaz, ebben jövőre az egyik az új H1N1 lesz. A déli féltekének most indul a szezonális vakcina gyártása, ebben már az új H1N1 is szerepel – tudta meg a Webbeteg Labancz Lászlótól, a Sanofi Pasteur Sales és Product Managerétől.
Az influenzás megbetegedések utólag lehetetlen védekezni, ha pedig már megfertőzte a szervezetet, az első tünet fellépése után 48 órán belül kell alkalmazni ahhoz, hogy valóban kezelhető, és gyorsabb, enyhébb lefolyású legyen a megbetegedés. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója úgy véli, a szezonális influenza elleni védőoltás a lehető legjobb megoldás, hiszen az általa kiváltott immunválasz a legnagyobb védettséget jelenti a szervezet számára.
|
A tények ellenére azonban sokan félnek a védőoltásoktól, így az átoltottság meglehetősen alacsony. A laikusok ugyanis azt gondolják, hogy a vakcina beadása után is megbetegedhetnek - jegyezte meg az oltási szakember.
A forgalomban lévő vakcinák mindegyike csupán egy inaktivált vírust, vagy annak egy meghatározott részét tartalmazzák, így azok semmilyen influenzás megbetegedést nem okozhatnak – állítja a Sanofi Pasteur szakembere. Az esetleges allergiás reakciók száma is elenyésző, ráadásul lefolyásuk enyhe, az esetleges bőrpír vagy kisebb duzzanat a tűszúrás helyén 48 óra alatt teljesen elmúlik, a védőoltás okozta immunreakció azonban akár több éven át is védettséget adhat.
(WEBBeteg - Szigeti Ildikó)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Egészséges élet témában:
Méregtelenítés - Gyerekeket is lehet? Az energiaital mellékhatásai Milyen vitamint fogyasszak?