Egy román napilap Adrian Streinu Cercelt, a román egészségügyi minisztérium államtitkárát idézte, aki szerint az országot elérte az új vírus újabb, a korábbinál sokkal agresszívabb hulláma. Az orvos szerint a várhatóan megbetegedők körében 2,5 százalékos lesz a halálozási arány.
A Ziua emlékeztet Andrulla Vaszilounak, az Európai Unió egészségügyi biztosának minapi bejelentésére, miszerint a következő hónapokban az Európai Unió lakosságának mintegy harminc százaléka fertőződhet meg az új vírussal.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Az első iskolabezárás Romániában |
| A kelet-romániai Iasi városában (Jászvásár) egy hétre bezártak egy iskolát, miután 20 diák megbetegedett új influenzában. |
Az orvos a médián keresztül hívta fel a lakosság figyelmét: ha észlelik magunkon a betegség első tüneteit, ne hagyják el lakásukat, mert csak így lehet akadályozni a járvány terjedését.
Hangsúlyozta: a tünetek megegyeznek egy közönséges megfázáséival, a fertőzött személy 37,5-38 fokos lázzal, orrfolyással, köhögéssel, rossz - később egyre romló - közérzettel küszködik. Az új hullám megérkezéséről tanúskodik, hogy már kórházban ápolják azt a bukaresti lakost, aki az országban először kapta el az új vírus okozta influenza súlyos formáját.
Olyan betegek jelentkeztek ugyanis influenzás panaszokkal, akik nem jártak külföldön, és nem érintkeztek olyan személlyel sem, aki más országból érkezett. Romániában eddig 441 személy esett ágynak az új influenza miatt.
A védőoltási kampány november végén vagy december elején kezdődik a balkáni országban. Az év végéig várhatóan ötmillió ember beoltására elegendő adagot állítanak elő a romániai Cantacuzino immunológiai központban. Januártól havonta egymillió adagot gyártanak majd.
(MTI)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Egészséges élet témában:
Lágyéksérv-műtét utáni sport Az energiaital mellékhatásai Méregtelenítés - Gyerekeket is lehet?