• H1N1 - Javítani kell az oltási kampány lakossági kommunikációját

        Szerző:
        WEBBeteg

        Az egészségügyi tanács szerint a szakma-szakma közötti információáramlásnak naprakésznek kell lennie. A lakossági "ellenkampány cáfolatára" és a szakszerű információk közölhetőségére pedig a közmédiumokat fogják felszólítani - mondta Gara Imre.

        Javítani kell a kommunikációt a Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) szerint a szakmai szervezetek között és a lakossággal az új influenzavírus elleni lehetséges védekezésről - mondta el a tanács elnökhelyettese, Gara Imre a grémium keddi ülése után.

        Hirdetések

          A The New York Times szerint nincs ok pánikra

        Annak ellenére, hogy Barack Obama amerikai elnök országos vészhelyzetté nyilvánította a H1N1 vírus terjedését, és a vakcinagyártás nem halad kellő ütemben, nincs ok pánikra, az új vírus nem veszélyesebb az időszakos influenzánál - foglalt állást keddi szerkesztőségi cikkében a The New York Times.

        A tanács úgy foglalt állást, hogy a lakosság "ingatag és tartózkodó" az oltással kapcsolatban, ami egyrészt az eltérő szakmai véleményeknek tudható be, másrészt a "féktelen és gátlástalan ellenkampánynak" - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Gara Imre. 

        A NET ugyanakkor jónak ítélte a különböző kormányzati, tiszti főorvosi és egyéb szakmai tájékoztatásokat az aktuális helyzettel kapcsolatban - közölte az elnökhelyettes, hozzátéve, a tanács ígéretet kapott arra, hogy tovább javítják a lakossági tájékoztatást.

        Az egészségügyi tanács szerint a szakma-szakma közötti információáramlásnak naprakésznek kell lennie.

        A lakossági "ellenkampány cáfolatára" és a szakszerű információk közölhetőségére pedig a közmédiumokat fogják felszólítani - mondta Gara Imre. Úgy vélte, a "közmédiumoknak több teret kellene adniuk a szakmai megnyilvánulásoknak".

        (MTI)

         

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        9 kérdés, amire minden szülő tudni szeretné a választ

        A gyermeket nevelő szülők számára igen fontos, hogy a gyermekük egészsége érdekében tájékozódjanak a kicsik számára kötelező, valamint ajánlott védőoltásokkal kapcsolatban. Összegyűjtöttük a leggyakoribb és legtöbb aggodalmat okozó kérdéseket a témában. (x)

        Az oltásellenes mozgalom érvei és a valódi válaszok - Tények és tévhitek

        Az oltások az orvostudomány egyik legnagyobb vívmányai, ennek ellenére sokan ellenzik azokat. Felnőttkorban a mi döntésünk, hogy beoltatjuk-e magunkat egy-egy betegség ellen, azonban súlyosabb a felelősségünk, ha a gyermekeink vakcinázásáról döntünk. Olvassa el a gyakori tévhiteket, és szabaduljon meg a kételyektől!

        Menj orvoshoz! - A LEAP módszer alkalmazása

        A lelki egészséggel kapcsolatos kérdések kezelése gyakran nem egyszerű feladat. Ennek hátterében több tényező állhat: egyrészt vannak olyan betegségek, melyeknek velejárója a betegségbelátás hiánya, másrészt a betegek vagy családtagjaik illetlennek vagy akár sértőnek találhatják, ha a lelki egészséggel kapcsolatos témák szóba kerülnek.

        Európai Immunizációs Hét: minden védőoltást kapott ember hozzájárul egy mindenki számára egészségesebb jövőhöz

        A védőoltások hatásosak. Az elmúlt 60 év során több gyermekéletet mentettek meg, mint bármilyen egyéb orvosi beavatkozás. A WHO Európai Régiójának többi országával együtt Magyarországis április 23. és 29. között ünnepli az Európai Immunizációs Hetet, hogy felhívja a figyelmet: minden embernek joga és felelőssége, hogy védve legyen az oltások által megelőzhető betegségekkel szemben.

        Gondolatok az orvos-beteg kapcsolatról

        Az egészségügy válsága a világ számos országában érzékelhető. Eltekintve az egyes régiók aktuális nemzetgazdasági, politikai irányvonalaitól, nem lehetséges-e, hogy az orvosokba vetett bizalom megrendülését az eltérő adottságú környezetekben hasonló folyamatok lejátszódása okozza?

        Ingyenes lesz a bárányhimlő elleni oltás

        2019. január 1-jétől felkerül az életkorhoz kötött, ingyenes védőoltások közé a bárányhimlő elleni vakcina, ami egy újabb, jelentős lépés az esetenként súlyos szövődményekkel járó betegség elleni küzdelemben.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA