Megtalálták a hosszú élet titkát? Akár 25 évvel is tovább élhetnénk?

MTI
megjelent:

Amerikai kutatók olyan gyógyszert tesztelnek embereken, amely 25 évvel meghosszabbítaná mindenki életét. Férgeknél, egereknél és az élesztőgombánál bevált a szer. Eredmények az elkövetkező hónapokban várhatók.

Több mint száz éve foglalkozik az orvostudomány azzal, hogy meghosszabbítsa az emberi életet, és tetemes sikereket könyvelhet el. Míg a 19. században még csupán 45 év volt egy nő várható élettartama, mára ez elérte a 85 évet, tehát csaknem megkétszereződött.

A vörösborról

Az egyes vörösbor fajták antioxidáns hatásának erőssége, növekvő sorrendben: rozé, merlot, oporto (portugiser), zweigelt, pinot noir, cabernet sauvignon. A vörösbor jótékony hatásai

Ez elsősorban a fertőzések megelőzésében és gyógyításában elért eredményeknek köszönhető. E téren azonban már kimerültek a lehetőségek: a fejlett országokban ma nem a fertőzések a halál leggyakoribb okai, hanem a krónikus megbetegedések és a rák.

Bár még mindig emelkedik az átlagos élettartam, új antibiotikumokkal és az orvosi standardok fejlesztésével már nemigen lehet tovább nyújtani az élet fonalát.

Az új gyógyszercsoport nem csupán minimalizálja a krónikus megbetegedések megjelenését, hanem jó pár évvel meg is növeli az élettartamot.

A Harvard Orvosi Iskola által kifejlesztett "csodaszer" a reszveratrolon alapul, egy elsősorban a piros szőlőben előforduló növényi anyagon, amelynek már eddig is számos pozitív tulajdonságát fedezték fel. Erős antioxidáns lévén véd a szív- és érrendszeri megbetegedésektől, megelőzi a rákot, és csökkenti a gyulladást a krónikus gyulladással járó betegségekben.

Hogyan működne az "élethosszabító" hatóanyag?

Többek között ezért élnek tovább a vörösbort ivó franciák annak ellenére, hogy több alkoholt fogyasztanak, mint az átlag.

Előnyös a szívizomnak

A roncsolt szívizomzatot is helyre tudja állítani a vörösbor egyik alkotóanyaga - ezt bizonyítja egy, a Pécsi Tudományegyetemen végzett kísérlet. A vörösbor gyógyszer a szívnek

A hatóanyag működésének lényege, hogy egy gént aktivál, aminek következtében egy a sejtek anyagcseréjére és védekezőképességére ható anyag termelődik.

A gén stressz által történő aktiválásával a David Sinclair vezette harvardi kutatócsapat drasztikusan megnövelte az élesztőgombák és legyek élettartamát.

Az embernél olyan anyagot kerestek, amely stressz nélkül érhetné el ezt a hatást - így bukkantak rá a reszveratrolra.

Ahhoz, hogy a legyeknél elért eredményeket az embernél is ki lehessen váltani, ugyanakkor ne kelljen tonnaszám adagolni a gyógyszert, illetve literszám vörösbort nyakalni, a kutatók koncentrátumokat fejlesztettek ki, amelyeket jelenleg a Sirtris Pharmaceuticals nevű gyógyszercéggel együttműködve tesztelnek. Néhány hónap múlva várhatóan megtudjuk, sikerült-e megtalálniuk az élet vizét.

(MTI)

Cikkajánló

A vörösbor hatása a szervezetre

Dr. Kónya Judit, családorvos
Vörösbor
A bor hazánk nemzeti jelképeinek egyike, a számos kitűnő borvidék jelenlétének, a magyar borkészítés hagyományainak köszönhetően. Az elmúlt évek kutatásai arra utalnak, hogy a vörösborban valóban több előnyös élettani hatású vegyület található, azonban korántsem csodaszer, rendszeres fogyasztása körültekintést igényel.
Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Orvostkeresek Egészségmagazin - Dr. Augusztinovicz Monika, fül-orr-gégész
Orvostkeresek Egészségmagazin
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.