• Akár 90 ezer áldozata is lehet az új influenzának

        Szerző:
        WEBBeteg

        Akár 90 ezer halálos áldozata is lehet az új influenza várható második nagy hullámának az Egyesült Államokban - figyelmeztetett az amerikai elnök melletti egészségügyi tanácsadói testület hétfőn közzétett jelentésében.

        A 300 millió népességű országban a testület becslése szerint 120 millióan kaphatják meg a H1N1 vírust, és várhatóan 30-90 ezer lesz a halottak száma.

        Hirdetések

        A szakemberek "súlyos egészségügyi fenyegetést" emlegetnek, annak ellenére, hogy nem tartanak olyan magas elhalálozási aránytól, mint amekkorától korábban féltek.Véleményül szerint valószínűleg többen fertőződnek meg, mint az 1918-as spanyol nátha idején, de kevesebb halott lesz.

         Az új influenza tünetei és terjedése

        A betegség gyakorlatilag ugyanolyan tünetekkel jár, mint a már korábban beazonosított infuenza vírusok. A különbség az, hogy ezzel szemben nincs az embereknek védettségük. Falus Ferenc szerint a betegség lappangási ideje 1-10 nap között mozog. Tünetei a láz, a köhögés, a tüsszögés, esetleg hasmenés, izomfájdalmak.
        Ez azt jelenti, hogy a vírus cseppfertőzéssel terjed; ennivalóval nem lehet elkapni, így sertéshús fogyasztásával sem nő a kockázat - mondta. Védekezni gyakori kézmosással, a tömeg illetve a másokkal történő közvetlen kontaktus elkerülésével, valamint a sokak által használt felületek fertőtlenítésével lehet.

        Az áldozatok elsősorban a gyerekek és fiatalok közül kerülnek majd ki. A hagyományos influenzajárványok egy átlagos évben 30-40 ezer ember halálát okozzák, elsősorban a 65 évnél idősebbek halnak meg.

        "Ez nem az a fajta influenza, amelyet megszoktunk" - fogalmazott Kathleen Sebelius egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy a H1N1 vírustörzs újabb hullámának következményeit csak a járvány idején lehet majd felmérni. Azt ígérte, október közepére az országban elérhető lesz a biztonságos és hatékony vakcina.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az egészségügyi tanácsadói testület várakozása szerint az ősz és a tél folyamán a lakosság harmada-fele fertőződik meg, és 300 ezer embert kell majd az intenzív osztályokon kezelni. Ez azt jelenti, hogy akár 100 százalékos mértékben megtelhetnek a rendelkezésre álló kórházi ágyak.

        Van olyan szakember azonban, aki nem borúlátó. Peter Gross, a Hackensack Egyetem orvosi központjának vezetője szerint a megbetegedések számára vonatkozó kormányzati becslés eltúlzott. Mint mondta, az 1957-ben, illetve 1968-ban kitört sertésinfluenza-járványok sem voltak képesek ennyi áldozatot szedni, pedig akkor még az orvosi technikák és a járványfigyelési módszerek is elmaradottabbak voltak.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Több mint TestŐr előzetes

        Dorongfánknak és botratekercsnek is hívták a 19. században, ma már létezik sós, húsos és vegetáriánus kürtőskalács is.
        A különböző kristályoknak más-más rezgése van, Gájer Bálint kezdődő influenzájára keresett alternatív megoldást csakráinak speciális irányításával.

        Aktuális influenzahelyzet - Levonulóban az influenzajárvány

        2018. február 26. és március 4. között a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az előző héthez viszonyítva 17,6%-kal kevesebb beteg, 56 800 fő fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt.

        Már féléves kortól beadható az influenza elleni védőoltás

        Az influenza súlyos szövődményeinek leginkább kitett, két év alatti kisgyermekeket is be lehet oltani azt követően, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hat hónapos kornál húzta meg az oltás alkalmazhatósági határát.

        Influenzajárvány: veszély a tömegközlekedési eszközökön

        A téli influenzaszezonnal évről évre szembesülnünk kell november végétől kora tavaszig, amely a lakosság jelentős százalékát érinti. Ha sorra vesszük a fertőzés rizikófaktorait, joggal tarthatunk a tömegközlekedési eszközök használatától, hiszen a zsúfolt helyek kifejezetten kedveznek a fertőzések terjedésének. Mit tehetünk, hogy elkerüljük az influenzajárványt? Van-e hatásos védekezési módszer?

        Még mindig tart az influenzajárvány

        Az influenzajárvány miatt országszerte egyre több egészségügyi intézményben rendelnek el részleges vagy teljes látogatási tilalmat.

        Influenza - Egyre több kórházban van látogatási tilalom

        A járvány miatt országszerte egyre több intézményben rendelnek el látogatási tilalmat - derül ki az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ)adataiból.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA