Hasznos praktikák orvosoknak - Így beszéljünk a beteggel

Felmérések szerint 15-18 másodpercig hallgatja az orvos a beteget anélkül, hogy félbeszakítaná. A betegnek tehát fel kell készülnie, hogy ez alatt mondja el a problémáját – jó, ha összeírja a kérdéseit. A kommunikációt itt is tanítani kell.

A két ember közötti, kétirányú érintkezés, amely leggyakrabban a nyelv segítségével történik olyan eszköze a mindennapoknak, aminek a használata velünk született, ösztönös, mégis sok mindent tanulnunk kell vele kapcsolatban.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma nemrég konferenciát szentelt a témának, mi pedig most arról kérdeztük az egyetemi adjunktust, mit tanítanak a leendő orvosoknak a betegekkel zajló kommunikációról.

Dr. Kollár János klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, a Debreceni Egyetem adjunktusa azzal kezdi: nagyon fontos, hogy hogyan kérdez az orvos. – Különböző kérdéstípusok vannak. Léteznek zárt kérdések, amelyekre igen-nem válaszokat lehet adni, és vannak nyitott kérdések, amelyekre bővebb, információkkal szolgáló választ tud adni a páciens.

Egyszerű, de nagyszerű praktikák

Ilyen például az: „És egyébként hogy van?” Kollár János szerint ez egy varázskérdés, főleg, ha a vizsgálat végén hangzik el. – Szokták erre mondani, kinek van ideje arra, hogy ezt megkérdezze?! Pedig fontos, hiszen a beteg sokkal elégedettebb lesz, ha az ember még két percet rászán. Ennyi időt pedig egy jó beosztással ki lehet sajtolni az életünkből.

A másik varázskérdést akkor kell „bevetni”, amikor a beteg elkezdi sorolni a problémáit (pláne, ha előtte az interneten utánanézett a betegségének). Ha a doktor azt mondja: „tessék már megengedni, hogy én állapítsam meg, mi a baja”, egy olyan falat húz maga és a beteg közé, amit utána nagyon nehéz lesz lebontani. A varázsmondat tehát: „Miből gondolja?”. Erre ugyanis a beteg rengeteg információt elmond magáról meg a tüneteiről, amelyek amúgy bent maradtak volna.

Mi a helyzet, ha a doktor ingerült?

Az adjunktus szerint lehetne azt mondani, hogy egy orvos ne legyen ingerült, mert neki ez a hivatása, de – mint fogalmazott – ez butaság volna! Persze próbálja meg empatikusan, odafordulóan végezni a munkáját, de az orvos is emberből van, ő is lehet rossz passzban.

Az orvostanhallgatókat az egyetemi évek alatt felkészítik tehát a beteggel történő nyelvi érintkezésre. A cél az, hogy a humán kommunikáció alapvető jellemzőit megismertessék a diákokkal, hogy azok elsajátíthassák az orvos-beteg kapcsolat kialakításához szükséges legfontosabb készségeket, attitűdöket.

A DOTE Magatartástudományi Intézetének fakultációin például szituációs játékokat játszanak, hogy ne (csak) könyvből tanulják meg a hallgatók ezeket a dolgokat. Ahogy az adjunktus mondja, jó, ha a saját bőrükön érzik, milyen az, ha beteget, és milyen, ha orvost játszanak.

Típusokba egyébként nem a betegeket, hanem az orvosokat szokták sorolni az indulatáttétel alapján. – Az indulatáttétel azt jelenti, hogy a páciens egy korábbi tapasztalatára építve valamilyennek látja az orvost, anélkül, hogy ismerné. Egy érzést, indulatot vetít rá – magyarázza Kollár János, s kérésünkre megemlít néhányat. Az alap: az Isten. Ő az egyetlen, aki segíteni tud, életet menthet. De lehet pap is, esetleg rabló. – Ezek azonban nem orvostípusok, hanem csak érzések – hangsúlyozza Kollár adjunktus.

Az orvos-beteg közötti beszélgetés során aztán a valamilyen szerepbe bújtatott doktor eldönti, hogy részt vesz-e a játékban, vagy tisztázza a szerepeket. Ha szándékosan vagy akaratlanul, de belemegy abba a szerepbe, amit a beteg felkínált neki (ez a viszont-indulatáttétel), megváltozik az orvos-beteg viszony. Az Isten-szerep például nagyon csábító, de azzal a Mindenható felelősségét is magára kell venni, azt viszont egy ember nem bírja ki.

Fontos a rendelői légkör is

Hangsúlyos az is, milyen körülmények vannak a rendelőben. A negatív diagnózisok, rossz hírek bejelentésénél ez különösen felértékelődik. – Ilyenkor leültetjük a beteget, és négyszemközt mondjuk el neki a hírt. Gondoskodni kell arról, hogy lehetőleg ne jöjjenek be közben a szobába stb. Az emberek ugyanis lelkileg nehezebben vetkőznek le, mint fizikailag.

Az orvostól elvárható ugyanakkor az empátia; hogy tudja, mit érez a beteg adott pillanatban, tudja, milyen fájdalmai vannak, s az hogyan érinti társadalmilag (Ez a bio-pszicho-szociális gyógyítás lényege: a beteget gyógyítjuk, és neki lelke és szociális kapcsolatai is vannak – veti közbe az adjunktus). Másrészt visszajelzéssel is legyen erről, foglalja össze, amit a páciens mondott, kérdezzen rá, ha nem érti.

Az agresszív betegnél pedig el kell kerülni a bumeráng-effektust. – Vigyázni kell, hogy ha a beteg támadó, nem szabad agresszióval reagálni. Egy rossz hír közlésekor természetes reakció, hogy a páciens dühös lesz, de ilyenkor nem az orvosra haragszik, hanem a helyzetre. Ennek kezelését is oktatjuk a hallgatóknak – mondja Kollár János, hozzátéve: felfokozott lelkiállapotban a beteg sokkal érzékenyebb arra, hogy hogyan mondják neki a dolgot, mint arra, hogy mit mondanak. Ilyenkor jó, ha az orvos rajzos tájékoztatót is ad a betegnek.

A kommunikációs játékok egyike pedig arra épül, hogy ráébressze a medikusokat: rögtön kitűnik, előjön az orvos mozdulataiban, ha az, amit mond, és az, ahogy mondja nincs összhangban. – Nem érdemes tehát hazudni a betegnek!

(WEBBeteg - B.G.K.)