Milyen betegség győzte le Napóleon seregét?

MTI
megjelent:

A tetvek, és nem a kemény oroszországi fagyok győzték le Napóleon seregét az 1812-es hadjárat idején - állítja egy amerikai történész most megjelent könyvében.

Stephan Talty szerint Napóleon seregének sorsa még jóval azelőtt megpecsételődött, hogy az első puskalövés eldördült volna.

1812 tavaszán több mint hatszázezer katona indult Oroszország ellen, a hadsereg létszáma meghaladta Párizs akkori lakosságát - olvasható a Der Spiegel online kiadásában (http://www.spiegel.de/).

Mégsem az arzén végzett Napóleonnal?

Nem arzénmérgezésben, nem is gyomorrákban, hanem veseelégtelenségben halt meg I. Napóleon francia császár - állítja egy nyugalmazott dán orvos, elismert urológus.
Mégsem az arzén végzett Napóleonnal? >>

A történész 2001-ben egy horrorisztikus litvániai felfedezés nyomán kezdett el foglalkozni a témával, amikor Vilniusban egy kétezer csontvázat rejtő tömegsírra bukkantak.

Kezdetben a KGB áldozatainak hitték az elhunytakat, majd azt feltételezték, hogy Litvánia náci megszállása után németek végeztek a helyi zsidó lakossággal.

Ám amikor tüzetesebben megvizsgálták az övcsatokat és gombokat, a régészek rájöttek, hogy Bonaparte Napóleon seregének katonái nyugszanak a tömegsírban.

Miben halt meg kétezer katona? - A tömegsír elárulta

A kutatók DNS-mintát vettek az áldozatok fogazatából, a további laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták a katonák földi maradványaiban a kiütéses tífusz (typhus exanthemicus) kórokozójára utaló nyomokat.

A Napóleon-komplexus

Napóleon komplexusnak azt a tünetegyüttest nevezzük, mely leginkább az alacsony emberekre jellemző. A betegség nevét egyre inkább alkalmazzák olyanokra is, akiknek valamiféle kisebbrendűségi érzéssel küzdenek, és állandóan túlkompenzálnak az élet egyéb területein, azaz ott próbálnak meg sokkal jobban érvényesülni, hogy eltereljék mások figyelmét az őket oly nagyon zavaró hibájukról.
A Napóleon-komplexus>>

A fertőzőbetegség kórokozóját ruhatetűben élősködő rickettsia (Rickettsia prowazekii) sejtparazita terjeszti. Stephan Talty "The Illustrious Dead: The Terrifying Story of How Typhus Killed Napoleon,s Greatest Army" (Nevezetes halottak, rémítő történet: Miként végzett a tífusz Napóleon legnagyobb seregével) című művében részletesen taglalja, miként történhetett, hogy 400 ezer katona sohasem tért vissza szülőföldjére.

A történész mindenekelőtt a hadvezetés hozzá nem értését, hanyagságát okolja - senki sem törődött azzal, hogy már a Moszkva felé vezető úton hirtelen "hullani" kezdtek a katonák.

A kidőlt férfiak láttán mindenki kezdetben részegségre gyanakodott, ám a hadjárat első áldozatai nem reménytelen alkoholisták, hanem súlyos betegek voltak. Az igen rossz higiéniás körülmények miatt a katonák eltetvesedtek.

A katonák eltetvesedtek...

A fertőzéstől számított 10-14 napon belül jelentkeztek az első tünetek - láz, izomfájdalmak, fejfájás, rossz közérzet. A láz 4-5. napján jelentek meg a kiütések: először a hónaljban, majd a törzsön és a végtagokon. A sötétlila kiütések közepén apró bevérzések alakultak ki. (A kis erekben megtelepedő kórokozók érgyulladást okoznak.)

Egyrészt a toxikus állapot, másrészt az érelváltozások eredményeként agyi tünetek, például hallucináció is kialakultak. A könyv szerint a hadjárat első hetében hatezren betegedtek meg, a későbbiekben a tífuszosak, s ennek következtében az elhunytak száma gyorsan növekedett.

Azok a katonák pedig, akik felgyógyultak, olyan gyengék voltak, hogy egy pohár vizet is csak nagy nehézségek árán tudtak az ajkukhoz emelni.

Mire a hadsereg Moszkva alá ért, olyannyira legyengült, hogy képtelen volt bevenni a várost. Így Napóleon parancsára 1812 október 19-én a katonák Franciaország felé vették az irányt.

A visszaúton a kiéhezett, láztól gyötört francia katonák a litvánokat leginkább zombikra emlékeztették. Némelyeket annyira gyötört az éhség, hogy a vilniusi egyetem laboratóriumaiban formaldehidben tartósított preparátumokat is megpróbálták elfogyasztani.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Füzesi Zsuzsa, fordító
WEBBeteg - Dr. Rákóczi Éva, belgyógyász-infektológus
WEBBeteg - Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.