• Miért került Cseh László kórházba?

        Szerző:
        WEBBeteg

        Cseh Lászlót kórházba kellett szállítani a repülőtérről, miután a magyar úszóválogatott csütörtökön megérkezett a római világbajnokságra.

        A hazai szövetség tájékoztatása szerint a pekingi olimpia háromszoros ezüstérmese már Ferihegyre is rossz bőrben érkezett, s aztán egyre rosszabb állapotba került.

        Hirdetések

        Ruza József csapatvezető semmit sem bízott a véletlenre: mentőt rendeltek a versenyzőnek, hogy a lehető leggyorsabban megkapja a szükséges kezelést. A sportolónak rendkívül súlyos hasmenése van, rázza a hideg - a kiszáradást meggátolandó kellett sürgősen infúziót, illetve a diagnózistól függően gyógyszeres kezelést kapnia - áll a szövetség hírlevelében.

          A kiszáradás tünetei

        Kiszáradásnak (dehidráció) nevezzük azt az állapotot, mikor a szervezet víztartalma csökken. Háromféle formában fordulhat elő, amelyeket az alapján különíthetők el, hogy a víztartalom csökkenését kíséri-e az ásványi anyag egyensúly felborulása, és milyen irányban.
        A kiszáradás tünetei>>

        Egyelőre bizonytalan, hogy a történtek milyen hatással lesznek Cseh római szereplésére, Kiss László szövetségi kapitány szerint ezt csak az orvosi szakvélemény ismeretében lehet felelősséggel megmondani.

        "Szörnyű, hogy az egész edzőtáborozás során még csak egy köhögés sem volt, most viszont ez történt" - mondta a szakvezető, hozzátéve, hogy Csehéknél szerda este családi vacsora volt, és a társaságból senki sem lett rosszul reggelre, kivéve Cseh Lászlót.

        Csehnek először jövő kedden kell(ene) rajtkőre állnia Rómában, a 200 méteres pillangóúszás előfutamában.

          Cseh tervezett programja a vb-n

        kedd délelőtt: 200 pillangó előfutam, délután: 200 pillangó középdöntő.
        szerda délelőtt: 200 vegyes előfutam, délután: 200 pillangó döntő, 200 vegyes
        középdöntő jövő csütörtök délután: 200 vegyes
        döntő jövő vasárnap délelőtt: 400 vegyes előfutam, délután: 400 vegyes döntő

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Széntabletta: mikor szedjük, mikor ne?

        Az orvosi szén (aktivált szén, carbo activatus) egyike a legrégebben alkalmazott gyógyszereknek. A faszenet az 1800-as években gyulladt bőrfelületek borogatására használták, az 1900-as évek elején pedig az emésztési zavarokat faszénpor itatásával kezelték.

        A norovírus-fertőzés kialakulása, rizikófaktorai és megelőzése

        A norovírus-fertőzés egy akut gyomor-bélrendszeri megbetegedés, melyet az azonos nevű vírus okoz. Heves hányással és erős hasmenéssel jár. A panaszok többnyire néhány nap alatt maradandó károsodás nélkül lecsengenek, azonban kisgyermekekre és idős emberekre nézve veszélyes lehet a vele járó nagymértékű folyadékvesztés miatt.

        Milyen betegségekre utalhat a széklet megváltozása?

        A tápanyagbevitel végeredménye a székelés, ami nagyon fontos az egészségre nézve, ugyanis ez a test természetes módja a salakanyagok kiválasztására. Az emésztési folyamat alapos megismerése segíthet megállapítani, mi a probléma, ha a székelés nem a normális módon működik.

        Az ünnepekkel járó gyomorproblémák

        Az ünnepek nem kímélik a gyomrot. December elejétől folyamatos terhelésnek van kitéve, a mikuláscsomag tartalmától a karácsonyi vacsorákon át egészen a szilveszteri pezsgőzésig. A túlzott étvágy álmatlan éjszakákkal, puffadással és gyomorfájással bosszulja meg magát.

        Hasmenés - Mikor jelez komolyabb bajt?

        A hasmenés lehet csúnya és ideiglenes, de jelezhet valami súlyosabb bajt is. Miből állapíthatja meg hasmenés esetén, hogy ráér-e várni vagy azonnal forduljon orvoshoz?

        Gyakori gyermekkori gondok: körömrágás, bepisilés

        Sok családban küzdenek kisebb-nagyobb gondokkal a gyermeknevelés terén. Ezek közül van néhány olyan, amelyik hátterében a leggondosabb orvosi vizsgálat sem derít fel szervi okokat, így felmerül a pszichés háttér.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA