• Fuzárium - milyen kenyértől féljünk?

        Szerző:
        WEBBeteg

        Táplálkozás-élettani, rostbeviteli szempontból a gabona külső héja a leghasznosabb, de ha környezeti szennyeződés vagy fertőzés éri a búzaszemeket, az is itt halmozódik fel elsősorban.

        Feltételezések szerint gombával fertőzött gabonapehely fogyasztása borította fel nemrégiben egy tízéves kisfiú és egy ötéves kislány hormonháztartását.

        Hirdetések

        A 2008-2009-es gabonaszezon az átlagosnál fertőzöttebbnek számított. Valamennyi, az élelmiszerboltok polcaira kerülő termék biztonságos, amíg ki nem derül az ellenkezője – legszívesebben ezt az üzenetet ismételnék el sokszor az élelmiszerbiztonság és gabonafeldolgozás területén dolgozó szakemberek azt követően, hogy egy újabb, ezúttal a gabonaféléket érintő élelmiszerbotrány pattant ki.

        Magától a gombától (esetünkben fuzáriumoknak nevezik őket) megszabadulni soha nem fogunk (ahogyan a gyümölcsök penészgombája is unos-untalan felbukkan majd), a termőtalajban is benne van, s a szél által szállított spórái révén fertőzi a kalászt. A fertőzést azonban valamennyire kordában lehet tartani. A gabonatermesztők sok hatékony permetezőszer közül válogathatnak, elvileg önnön érdekük, hogy használják őket.

        A cikk partnerünk, a  egészség oldalán olvasható. 
        A teljes cikk olvasásához kattintson ide!

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Botulizmus: veszélyes méreganyagok az ételekben

        A botulizmus egy viszonylag ritkán előforduló, éppen ezért nem nagyon ismert megbetegedés. Kórokozója a Clostridium botulinum nevű baktérium, pontosabban a baktérium által termelt toxin. A baktérium ideg-izom kapcsolódási pontoknál kifejtett hatása révén gátolja az ingerületátvitelt, mely révén közepestől súlyos fokig terjedő, akár halálhoz vezető bénulásokat idézhet elő a szervezetben.

        Akrilamid, fuzárium, melamin - szigorúbb szabályok?

        Új, a korábbiaknál szigorúbb nemzetközi élelmiszerellenőrzési szabályokat, kötelező vizsgálati módszereket fogadott el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékes szakbizottsága.

        Jó tudni: a fuzárium toxinjai ellen nem véd a sütés

        A fuzárium penészgomba mérgei, így a don-toxin sem bomlik le hő hatására - mondta a Független Hírügynökségnek Kovács Melinda egyetemi tanár, a fuzárium penészgomba mérgeinek kutatója csütörtökön.

        Megsemmisíti fuzárium-szennyezett termékeit a Cerbona

        Megsemmisíti, s még állati eledelként sem hasznosítja fuzárium toxinnal szennyezett, durum alapanyagból készült termékeit a székesfehérvári Cerbona Zrt. - közölte a vállalatcsoport kereskedelmi igazgatója szerdán.

        Újabb toxinnal szennyezet élelmiszerek

        A Tortellino Kft. több, 2009. szeptemberig fogyasztható tortellini, ravioli és lasagne termékét zárolta, illetve kereskedelmi partnereivel zároltatta a fogyasztók egészégének védelme érdekében, az alapanyag toxin szennyezettsége miatt - közölte a cég kedden az MTI-vel.

        Élelmiszerek és mikotoxinok - Mennyire veszélyesek a láthatatlan gombák?

        Egy sajnálatos szegedi eset kapcsán immár napok óta téma hazánkban a fuzáriumgomba toxinjai által okozott egészségkárosodás. Mint ismeretes a beteg kislány ötévesen menstruál és csomókat találtak a mellében. De mi az a fuzáriumgomba és mennyire veszélyes? Minden a penészgombák mérgeiről.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA