Michael Jackson betegségei: a húsevő baktériumtól a szívmegállásig

WEBBeteg összeállítás
megjelent:

Michael Jackson csütörtökön 50 éves korában meghalt. Az első hírek szerint a popsztárnak megállt a szíve és kómába esett. Bár biztosat senki sem tudhatott egészségi állapotáról, Jacko sajtóhírek szerint krónikus gyomorvérzésben, az alfa 1-antitripszin hiány nevű örökletes betegségben szenvedett, illetve a műtétek következtében valószínűleg egy baktériumfaj is megtámadhatta.

A sztárt a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kórházába szállították. Amikor az orvosok Holmby Hillsbeli otthonából helyi idő szerint délután elvitték, már nem lélegzett és nem volt pulzusa. Újraélesztése eredménytelen volt.

Tudta?

Michael Jackson 1958-ban az Indiana állambeli Garyben látta meg a napvilágot, kétszer nősült, három gyereke született.

A popsztár halálát megerősítő orvosok elmondták, hogy már mély kómában volt, amikor a kórházba került. Akórházban is megkísérelték újraéleszteni, de az énekes már semmilyen életjelt nem mutatott. Halálát szívmegállás okozta.

Szívmegállás és szívinfarktus

Kihasználták a hipochondriáját?

A popsztárt kezelő orvosokat, a "sarlatánokat" és "bűnözőket" vádolja Michael Jackson halála miatt egykori producere és barátja. Tarak Ben Ammar szerint kihasználták Jackson hipochondriáját. "Világos, hogy azok az orvosok a bűnösök, akik karrierje során kezelték, elpusztították az arcát, és akik gyógyszereket adtak neki fájdalmai enyhítésére" - mondta a francia Europe 1 rádiónak Tarak Ben Ammar. A tunéziai producer szerint a hipochondriás Jackson köré csak úgy sereglettek a sarlatánok, akik dollárezrekért állítottak ki neki számlát a gyógyszerekért és a vitaminokért. Ammar szerint ezek a bogyók okozták a szívrohamát, de azt kizárta, hogy Jackson illegális drogokat szedett volna. "Rosszul evett, sosem sportolt, nem élt valami egészséges életet" - tette hozzá.

Az orvosok figyelmeztetnek, hogy a szívmegállás és a szívinfarktus két különböző kóresemény. A szívmegállás lényege, hogy a szív felhagy a megfelelő működéssel. Ugyanakkor szívinfarktus eredményezhet szívmegállást.

A szívmegállás oka lehet, ha a szív kamráinak kóros ritmusa azaz diszturbanciája alakul ki, amikor azok percenként 400-600-szor húzódnak össze.

A szívritmus, amely a szív kamráinak összehúzódásaiből származik, azt a célt szolgálja, hogy megfelelően ellássa az agyat és a szervezet többi részét vérrel. Általában halál akkor következik be, ha ez négy-öt percig nem történik meg.

A kamrafibrillációnak nevezett zavar bekövetkezésekor a szívkamrák olyanná válnak, mint “a tekergőző hernyókkal telített zsák”. Hatásos összehúzódások nélkül a szervezet nem kap elég vért, és mivel a szükséges mennyiségű oxigén nem jut el az agyba, bekövetkezik az agyhalál.

Az esetek 30-50 százalékában a szívmegállás az első jele a háttérben meghúzódó szívbetegségnek. Vagyis sem megelőző mellkasi fájdalom, sem légzési nehezítettség, sem egyéb jel nem mutatkozik, ami figyelemfelkeltő lehetne.

Michael Jackson megelőző kardiális állapotáról nyilvános információ egyébként nem áll rendelkezésre.

Milyen betegségekben szenvedett Jacko?

Életrajzának szerzője szerint Michael Jackson már 2008 decemberében haldoklott. Ian Halperin azt állította: Jacko évek óta ún. Alfa-1-antitrypsin hiányban (AATH) szenvedett, amely a májban (májzsugor) és a tüdőben (tüdőtágulat) okoz megbetegedést.

Számos orvos úgy vélte, hogy Jacko életét csak a tüdőátültetés mentheti meg, a sztár szervezete azonban túlságosan legyengült ahhoz, hogy el lehessen végezni rajta a műtétet.

Az alfa 1-antitripszin hiány örökletes betegség. Az ebben szenvedő felnőtteknél leggyakrabban tüdőtágulat alakul ki, egyre fokozódó nehézlégzést eredményezve. Ennél kevésbé gyakori szövődmény a májcirrózis, majd a májrák.

Alfa 1-antitripszin hiány

Örökletes betegség, amiben az alfa 1-antitripszin nevű enzim hiánya tüdő- és májbetegséget okozhat. Az alfa 1 -antitripszin enzimet a máj állítja elő, és juttatja a véráramba. Ezután bizonyos szövetek felveszik, és kiválasztják az általuk termelt folyadékba. Így normális esetben az alfa 1 -antitripszin jelen van a nyálban, a patkóbél-nedvében (abban a folyadékban, ami a vékonybél első szakaszában található), a tüdőváladékban, a könnyben, az orrváladékban és az agy-gerincvelői folyadékban. Az alfa 1-antitripszin gátolja azoknak az enzimeknek a hatását, amelyek a fehérjéket bontják le (proteázok). Hiánya vagy csökkent szintje lehetővé teszi, hogy a proteázok károsítsák a szöveteket, különösen a tüdőben és a májban. Az alfa 1 -antitripszin hiányban a máj nem képes kiválasztani ezt az enzimet, ami ezért felhalmozódik a májsejtekben, és tönkreteszi azokat. Az alfa 1-antitripszin hiányban szenvedő felnőttekben általában emfizéma (tüdőtágulat) alakul ki, egy olyan tüdőbetegség, ami egyre fokozódó nehézlégzést eredményez. Ennél kevésbé gyakori, hogy az ebben szenvedő felnőttekben cirrózis lép fel, ami végül májrákhoz vezethet. Forrás: DrInfo.hu

Michael Jackson emellett krónikus gyomorvérzésben is szenvedett. Sajtóhírek szerint orvosai ezt tekintették a legveszélyesebb tünetnek, hiszen a szivárgás végzetes is lehet, ha nem tudják elállítani. Valószínűleg a kontrollálatlan gyógyszerfogyasztás is hozzájárult a gyomorvérzés kialakulásához.

A sztár egyébként sosem nyilatkozott egészségi állapotáról, csupán annyit közölt, hogy valóban nem volt túl jól.

Húsevő baktérium támadta meg

Márciusi hírek szerint Michael Jacksont egy baktériumfaj is megtámadta, valószínűleg az énekes sorozatos műtétjei következtében.

Streptococcus pyogenes
Streptococcus pyogenes

- Nem annyira új, és nem is annyira ismeretlen a baktérium, ami ezt a kórt okozza - állította dr. Szalka András infektológus főorvos márciusban az MTI-nek. - A húsevő baktérium veszedelmes megjelenéséről régóta tud az orvostudomány. Már Semmelweis Ignác is foglalkozott vele.

Valójában egy streptococcus-fajta, alapjában ugyanaz, mint amely a skarlátot is okozza, csak ma egy agresszív formája, a streptococcus pyogenes garázdálkodik. Általában műtétek alkalmával jelentkezik, amikor a szervezet, az immunrendszer legyengült, de valójában nem feltétele kialakulásának a műtét utáni állapot.

Megtámadhatja a belső szerveket is, a vesét, szívet, májat, tüdőt. Bár kórházi körülmények között fordul elő leginkább, arra nincs elégséges magyarázat, hogy ki miért fertőződik meg, hiszen ez a baktérium minden második ember vérében jelen van. >>Bővebben a húsevő baktériumról

Mi a vitiligo?

Michael Jackson bőre egy pigmenthiányos betegség, a vitiligo miatt mutatott foltokban fehér elszíneződést. A vitiligo főleg az arcot, a kezeket, illetve a nemi szervek és a végbél környékt érint, ahol a bőr kisebb-nagyobb területeken elveszíti eredeti barnaságát a bőr színanyaga, a melanin, illetve az azt termelő bőrsejtek, a melanociták eltűnése miatt. A foltok - sokszor hosszú nyugalmi helyzetet követően - gyors terjedésbe kezdenek, szétterjedhetnek. A vitiligo elsősorban esztétikai probléma, ám azért érdemel figyelmet, mert a beteg bőre érzékenyebbé válik a napra, és a napsugárzás által okozott betegségekre, például a bőrrákra.

A betegség oka nem ismert, és nem is gyógyítható teljes hatékonysággal, gyakran kiújul. Egyes elméletek szerint az immunrendszer kóros működésének, autoimmun folyamatnak eredménye, a szervezet maga pusztítja el a melanocitákat. Más elképzelés szerint a melanocitákat a pigment-előállítás során keletkező méreganyag, egy harmadik szerint pedig az idegsejtel által termelt méreg pusztítja el. Leggyakrabban 20 éves kor körül jelenik meg.

Visszatérésre készült...

Az utolsó kép Michael JacksonrólA pop királya nagy visszatérésre, 50 fellépésből álló londoni koncertsorozatra készült, amely júliusban kezdődött volna és egészen 2010-ig tartott volna. Két hónapja gyakorolt a koncertekre.

Szakértők szerint a popsztár nem volt fizikailag felkészülve a hosszú koncertsorozatra, s amikor július 8-ról 12-re halasztotta első fellépését, kérdések merültek fel egészségi állapotáról.

Jackson először tíz koncertet kötött le a londoni O2 Arénában. A rajongók minden várakozást felülmúló rohama után végül 2010 márciusáig hosszabbították meg a maratoni előadássorozatot. A koncertekre idén márciusban szinte percek alatt elfogyott mind a 800 ezer jegy; ez lett volna minden idők legnagyobb nézőközönsége egyetlen városban, ugyanazon művész esetében.

(WEBBeteg/MTI/FH)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Füzesi Zsuzsa, fordító
WEBBeteg - Dr. Molnár Dóra, kardiológus, belgyógyász
Oxygen Medical - Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus
Oxygen Medical - Dr. Marton Anna, belgyógyász, kardiológus, diabetológus
Sportorvosi Központ - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.