• Látogatói rekord Nyírmadán

        Szerző:
        WEBBeteg

        Minden negyedik ember részt vett a Szűréssel az Életért Program nyírmadai rendezvényén szombaton. Csaknem 1300-an vettek részt az ingyenes vizsgálatokon, ez a szabolcsi kisváros lakóinak több mint egynegyede.

        A szakorvosok, szakdolgozók egész nap, megállás nélkül vizsgálták az embereket. A legidősebb látogató egyébként egy 96 éves nő volt, a legfiatalabb pedig egy három hónapos csecsemő.

        A szűrővizsgálatok mellett más is várta az embereket. Összesen 85 fellépő kilenc különböző produkcióval szórakoztatta a kilátogatókat a zenei műsortól kezdve a bűvészmutatványokig. Az önkormányzat pedig egy ritka és különleges közlekedési eszközzel segítette az ott élők eljutását a rendezvényre: egy kisvonatot állítottak forgalomba.

        Hirdetések

        A Szűréssel az Életért Programot idén harmadszor rendezik meg. Idén 44 helyen végeznek ingyenes szűréseket és adnak egészségügyi tanácsokat június végéig. A SZ.É.P. sikerét mutatja, hogy a korábbi évek rendezvényein több mint százezren vettek részt, és csaknem negyedmillió szűrést végeztek.

        A program keretein belül egyebek mellett a szív- és érrendszeri valamint a különböző daganatos megbetegedések rizikófaktorait próbálják kiszűrni. Van vérnyomásmérés, testtömegindex-számítás, haskörfogat- és vércukorszint mérés, látásvizsgálat, bőrgyógyászati szűrés, szájsebészeti vizsgálat és ortopédiai jellegű szűrés is. Az orvosok és ápolók tanácsokat is adnak.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Életmódváltás már a fogantatás előtt!

        Az önmegfigyelésen túl törekedni kell az esetleges ártalmas, a magzatot vagy az anyai szervezetet károsító tényezők kiküszöbölésére. Sőt, a leendő apáknak is ki kell venniük a részüket a felkészülésből!

        Hogyan szűrhető ki a Down-szindróma?

        Sok gond, probléma merülhet fel egy terhesség során. Legtöbbször nem is gondolunk arra, hogy sajnos nem minden magzat egészséges. A Down-szindróma a leggyakrabban előforduló kromoszómarendellenesség.

        Csapdák az étkezésben - Tévhitek az egészséges táplálkozásról II.

        A saját és családunk egészségének megőrzése érdekében a legtöbb, amit tehetünk, a tudatos vásárlás. Az összetevőket kötelező a dobozokon feltüntetni, ezt mindig érdemes elolvasni.

        Évente egy szűrővizsgálat is életet menthet

        A daganat keletkezésének folyamatában az első lépcső csupán egyetlen sejt működésének zavara, mindaddig viszont, amíg ez az elváltozás 1 centis lesz, minimum 5 év telik el.

        10 tanács szülőknek: Vigyázzon gyermekei egészségére télen is!

        Minden szülő szeretné megóvni gyermeke egészségét a téli hónapokban is, ám ez nem mindig egyszerű feladat. A nappalok rövidek, hideg van. Könnyen el lehet kapni a náthát. Ebben az időszakban sokan köhögnek, tüsszögnek. Mit tehet Ön szülőként, hogy gyermekét megvédje a betegségektől? Adunk néhány tanácsot, hogy megkönnyítsük a dolgát.

        11 egészséges élelmiszer, amit nem fogyasztunk

        Táplálkozási szakértők már évekkel ezelőtt összeállítottak egy listát, olyan egészséges élelmiszerekről, amelyeknek tisztában vagyunk egészségvédő hatásaival, tudjuk, hogy fogyasztanunk kellene, mégsem tesszük.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA