Hajhullással kapcsolatba hozható gént azonosítottak

MTI
megjelent:

Japán kutatók azonosítottak egy gént, amely úgy tűnik, meghatározza az egerek periodikus szőrhullását, és úgy vélik, az embereknél tapasztalt foltos hajhullásért is felelős.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) kedden megjelent közleményben a kutatók beszámolnak génmódosított, a Sox21 jelű gént nélkülöző egerekkel végzett kísérleteikről.

A tanulmány szerint az egerek szőrhullása 11 napos koruktól kezdődött el, a fejtől indulva a háton, a farok irányában. 20 és 25 napos koruk között teljes szőrzetüket elveszítették a kísérleti állatok, még a bajszukat is. Pár nappal később ugyan ismét növekedni kezdett a szőrzet, ezt azonban újabb szőrhullási periódus követte.

Az alopéciának is nevezett ismétlődő állapot két éven át folytatódott. A kutatók megfigyelték, hogy a mutáns egereknek megnagyobbodott faggyúmirigyeik voltak hajtüszőik körül, és a szőrhullási szakaszokban megvastagodott a bőrsejtekből álló réteg.

"A gén vélhetően azon őssejtek differenciálódásában vesz részt, amelyek a hajszál külső rétegeit hozzák létre" - mondta Szaga Jumiko kutatásvezető, a japán Nemzeti Genetikai Intézet munkatársa.

A kutatók eztán emberi bőrsejteket is vizsgáltak, amelyekben megtalálták ugyanezt a gént. "Az eredmények azt jelzik, hogy a Sox21 jelű gén lehet felelős bizonyos típusú hajhullásért az embernél is" - tette hozzá Szaga.

(MTI)

Cikkajánló

Hajhullás
A hajhullás akkor tekinthető kóros mértékűnek - alopeciának - ha naponta több mint 150 hajszál hullik ki. Napi 70-100 hajszál kihullása még normális. Ha a páciens ilyen problémával fordul orvoshoz, az első dolog, amit meg kell tennie, hogy fésülködés vagy hajmosás során meg kell számolnia a kihullott hajszálakat.
Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Balogh Andrea, gyermekgyógyász, Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.