• Pénzbüntetésre ítélték az újraélesztést leállító vasvári orvost

        Szerző:
        WEBBeteg

        Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nem jogerősen pénzbüntetésre ítélték azt a vasvári orvost, aki miközben leállíttatta páciensének újraélesztését, a vád szerint megszegte szakmájának szabályait - mondta pénteken Pozsonyi János, a Vas Megyei Bíróság elnökhelyettese.

        A Szombathelyi Városi Bíróság első fokon bűnösnek mondta ki az orvost és 300 ezer forint pénzbüntetésre, valamint a 600 ezer forintos bűnügyi költség megtérítésére ítélte - közölte.

        Hirdetések

         A vasvári ügyeletes orvos tavaly januárban az első riasztást követően csak egy órával később érkezett a helyszínre, mert állítása szerint az azóta már elhunyt asszisztense későn értesítette.

        A család közben mentőt hívott a magas lázra, hányásra, hasmenésre, később pedig fulladásra panaszkodó 38 éves férfihez. A mentők kiérkezésekor a beteg már nem lélegzett, ezért megpróbálták újraéleszteni.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Csak ekkor érkezett meg az orvos, aki miután megvizsgálta a férfit, leállíttatta az újraélesztést és kimondta a halál beálltát. Az ügyészség álláspontja szerint azonban gondatlan volt, mert nem végezte el az agyhalál megállapításához szükséges vizsgálatokat és ezek hiányában az újraélesztést nem lett volna szabad leállítania.

        A megvádolt orvos védekezése szerint viszont a férfin már nem lehetett segíteni, feltehetően egy rendkívül gyors lefolyású vírus, vagy baktérium fertőzés következtében halt meg, egyszerűen megállt a szíve.

        Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott azonban felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Tudnunk kell! Gyermekek újraélesztése

        Bármikor találkozhatunk olyan esetekkel, amikor újraélesztés válhat szükségessé: lehet játszótéri vagy közúti baleset, vízbefúlás, háztartási baleset, áramütés, félrenyelés. Ha ilyen helyzettel találkozunk, nem szabad megijednünk, pánikba esnünk.

        Az utcai segítségnyújtásban mindenkinek részt kell vennie

        Az egészségügyi államtitkár szerint az utcai segítségnyújtásban mindenkinek részt kell vennie, nem szabad másokra várni, sok esetben csak ekkor van esélye a bajba jutott embereknek a maradandó károsodás nélküli túlélésre.

        Több mint TestŐr előzetes

        Műtéti műhibák és azok következményei. Mihez van joga a betegnek és mikor jár a kártérítés?
        Quinoa, ördögnyelv, zabpehely és valódi gyümölcs - összetevők az ideális reggelihez. És hogyan készül a fogyókúrás palacsinta? Megmutatjuk!

        Vízi balesetek: mit tegyünk, és mit ne?

        A nyári időszak beköszöntével sajnos gyakran hallunk vízi balesetekről, melyek sokszor tragikus véget érnek. A vízbe fulladással kapcsolatos esetek ugyanakkor a strandok, télen is nyitva tartó fürdők számának megnövekedése miatt minden évszakban előfordulhatnak.

        Az újraélesztés tantervszerű oktatását szorgalmazzák szakemberek

        Az újraélesztés tantervszerű oktatását szorgalmazzák szakemberek, ezért a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája vállalta, hogy minden középiskolában kiképeznek egy tanárt az újraélesztés professzionális oktatására, és ott a képzést hivatalosan is beépítik a tanrendbe.

        Vasárnap lesz az európai újraélesztési nap

        Facebook-kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés európai napjához, október 16-ához kapcsolódóan, az akció célja, hogy minél többen megismerjék a laikus újraélesztés módszerét.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA