A többség igent mondana az iskolai büfékínálat korlátozására

WEBBeteg, Szinapszis
megjelent:

A büfékínálat szigorítását elsősorban azok a fiatalabbak támogatnák, akik döntően felsőfokú végzettséggel rendelkeznek és érdeklődnek az egészségtudatos életmód és az egészségügy friss hírei után – derül ki a Szinapszis Kft. legújabb, a WEBBeteg kérésére készített felméréséből.

A felnőtt lakosság 43 százaléka értett egyet azzal, hogy országosan korlátozzák az iskolai büfék kínálatát. Az intézkedéstől azt remélték a megkérdezettek, hogy a gyerekek nem, vagy csak nehezebben juthatnának egészségtelen élelmiszerekhez.

A legszigorúbb szabályozást támogatókkal szemben 35 százalék a korlátozás alapvetésével egyetértett ugyan, de az iskolákra bízná, élnek-e a szabályozással. A válaszadók egytizede túlzónak tartja az intézkedést és ugyanennyi azoknak az aránya, akiket egyáltalán nem foglalkoztat a téma.

A kutatásról

A Szinapszis Kft. rendszeresen méri a magyar lakosság egészségtudatosságát. A kutatás során 1000, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdeztek meg. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot.

A kutatásban részt vevő 36-45 év közöttiek körében 68 százalék azok aránya, akiknek van 18 éven aluli gyermeke, míg a 26-35 év közöttiek körében ez az arány 52 százalék.

A fővárosiak a legszigorúbb szabályozást támogatják

A támogatók, ellenzők, és semlegesek táborának vizsgálata során kiderült, hogy a Budapesten és környékén élők közel 50 százalékos arányban támogatják az országosan egységes, minden iskolára vonatkozó szigorítást.

A hasonlóan gondolkodók aránya a keleti, illetve nyugati régióban 40 százalék körül van.

Hasonló arányú a szigorítás támogatottsága attól függően, hogy a megkérdezett milyen településtípusban él: a budapestiek 53 százaléka támogatja a teljes, szigorú szabályozást, míg a megyeszékhelyen, városban, községben élők 40 százaléka gondolkodik hasonlóan.

A szigorítást támogatók legtöbbje fiatal, képzett és egészségtudatosan él

Elmondható, hogy az életkor emelkedésével csökken azok aránya, akiket foglalkoztat az iskolai büfék kínálatának szabályozása. Ez nem is meglepő, hiszen a kérdéskör inkább a fiatalabbakat érinti.

Az egészségügyi témák, hírek iránt elkötelezettek körében igen nagy volt az aránya a szigorítást támogatóknak. Hasonló összefüggés, hogy a képzettség fokának emelkedésével nőtt a szigorítást támogatók aránya.

(Megjegyzendő ugyan, hogy mivel a fiatalabbak érintettek a kérdésben, körükben eleve nagyobb a százalékos aránya a képzetteknek.

Az idősebb korosztály körében az alapszintű végzettségűek magasabb arányban képviseltetik magukat.)

Összességében megállapítható, hogy a büfékínálat szigorítását elsősorban azok a fiatalabbak támogatják, akik döntően felsőfokú végzettséggel rendelkeznek és érdeklődnek az egészségtudatos életmód és az egészségügy friss hírei után.

(WEBBeteg)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.