• Ki lesz idén az Év orvosa? - itt a TOP15 lista

        Szerző:
        WEBBeteg

        A március 6-i indulás óta összesen 3.608 szavazat érkezett a 2014-es Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazásán.

        A 107 jelölt részvételével zajló nemes versengés tétje, hogy ki kapja idén az Astellas-közönségdíjat, illetve az azzal járó „Az év orvosa” címet.

        Voksot beküldeni 2015. március 20. 22.00 óráig a www.astellasdij.hu/evorvosa/vote/ weboldalon lehet.

        A közönségszavazáson idén is kizárólag a zsűri által döntőbe juttatott történetek vehetnek részt.

        Az internetes szavazás aktuális állását a Pályázati Felhívásban leírt rendszerességgel, TOP-listák közlésével hozzuk nyilvánosságra.

        A lista élén az első 15 helyen jelenleg a szürke mezőben felsorolt jelöltek állnak (a listában szereplő orvosok neveit ABC-rend szerint közöljük).

        Fontos szabály, hogy a közönségszavazás teljes ideje alatt mindenki csak egyszer voksolhat.

        Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül végül az kerül az első helyre és nyeri el ezzel a 2014-es Astellas-közönségdíjat, aki az internetes közönségszavazás zárásának pillanatában a legmagasabb pontszámot éri el.

        Hirdetések

        A versenyben lévő jelöltek listája a http://evorvosa.astellasdij.hu/candidates_vote/ oldalon található térkép segítségével megyei bontásban is megtekinthető.

        (www.astellasdij.hu/evorvosa)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Ki lesz idén az Év orvosa? - itt a TOP15 lista

        A február 26-i indulás óta összesen 5.648 szavazat érkezett a 2015-ös Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazásán. A nemes versengés tétje idén is az, hogy ki kapja az Astellas-közönségdíjat, illetve az azzal járó Az év orvosa címet.

        Módosított határidő az Év orvosa és az Astellas Gyermekrajz Pályázaton

        Az eredetileg meghirdetettnél egy héttel tovább, azaz 2016. február 21-ig fogadják az Astellas-díj – Az év orvosa pályázat szervezői azokat a pozitív betegtörténeteket, amelyekkel a páciensek a kivételes emberségről és elhivatottságról tanúságot tevő orvosaikat - egy-egy 2015-ös eset bemutatásával – az Astellas-közönségdíjra jelölik.

        Köszönjük meg együtt! - orvosok és a kórházi osztályok egyaránt jelölhetők az Év Orvosa 2015 pályázaton

        Az idén kilencedik alkalommal meghirdetett Astellas-díj - Az év orvosa pályázaton bárki jelölheti orvosát, vagy a kezelése, gyógyulása során megismert osztály teljes kollektíváját.

        Idén közel száz kiválóságot köszöntött a nagyközönség és a szakma

        Itt veszíteni nem lehet, akit ugyanis betegei, vagy szakmai környezete a jelöléssel elismer, az csak nyertes lehet – hangzott el pénteken este a 2014-es Év orvosa és a Média az orvosokért pályázat legjobbjait köszöntő Astellas Díjátadó Gálán.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA