• Folyadékbevitel női szemmel

        Szerző:
        WEBBeteg

        Lassan köztudottá válik, hogy a felnőtt nőknek 2 liter, a férfiaknak pedig 2,5 liter az átlagos napi folyadékbeviteli szükséglete, amit döntő részben italokból és 20-30 százalékban szilárd táplálékból kellene fedezni.

        Mégis érdemes a folyadékpótlás kapcsán néhány módosító tényezőre felhívni a figyelmet a hölgyekre vonatkozóan – javasolják az Európai Hidratációs Intézet szakértői –, hiszen a női test az élet során jelentős változásokon megy keresztül.

        Hormonális változások

        A különböző női életciklusokban jelentősen módosul a tápanyag- és folyadékszükséglet. Ez leginkább a babavárás időszakában változik meg számottevően. A várandósság alatt kb. napi 3 dl-rel, a szoptatás alatt pedig akár 1 literrel is megnő a kismamák folyadékigénye. Érdemes a havi ciklus idején is egy pohár folyadékkal megnövelni a napi folyadékbevitelt, hiszen ilyenkor a hormonális változások, a kissé megemelkedett testhőmérséklet és a szervezet nagyobb folyadékvisszatartó ereje indokolttá teszik ezt.

        A nők és a szív- és érrendszeri problémák

        A női hormonális rendszer változásai a nők különböző életszakaszaiban jelentősen befolyásolják a keringési rendszer állapotát. Az ideális testsúly megőrzése, a megfelelő vérnyomás és vércukor-, valamint koleszterin-értékek minden életkorban kulcsfontossággal bírnak a nők esetében is, ám életkoronként számos egyéb tényezőre is kiemelt figyelmet kell fordítani. A nők és a szív- és érrendszeri problémák>>

        A menopauza idején pedig sorra jönnek elő a problémák: a bőr rugalmasságának csökkenése, a ráncok, szemölcsök, pigmentfoltok megjelenése, az érzékszervek romlása. A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel ezeknek az enyhítésében, ill. késleltetésében is nagy segítség lehet.

        Alakformálás és háztartási munka

        A nők általában az alakjukra, így a mozgásra is odafigyelnek, ami kihat a folyadékfogyasztásukra. Az intenzív sportolásnál nemcsak a folyadékot, hanem az izzadással elvesztett ásványi sókat is pótolni kell. Ezzel többek között élvezetesebbé és kevésbé megerőltetőbbé tehetjük a mozgást. Egy-egy nagyobb fizikai igénybevételt jelentő, „izzasztó” háztartási munkánál, cipekedés, nagytakarítás, ablakpucolás, ugyancsak figyelni kell a folyadék és elektrolitok pótlására, és persze az is fizikai aktivitásnak tekinthető, ha a kisbaba után kell loholni egész nap.

        „Az italválasztásunknál a tápanyagszükségletünket is érdemes figyelembe venni – tanácsolja Antal Emese, az EHI hazai szakértője. – A nők számára pl. a kalciumban, vasban, fehérjében vagy más összetevőkben (pl. polifenolok) gazdag italok lehetnek különösen javallottak.   

        Ha pedig az alakunkra gondolunk, ne felejtsük el az energia-egyensúlyt és válasszunk alacsony energiát tartalmazó vagy energiamentes italokat.”

        Hirdetések

        Nem attól fogyunk, ha nem iszunk eleget

        A mozgással ellentétben a súlyvesztést nem lehet a folyadékbevitel csökkentésével elérni. Sőt ha nem viszünk be elegendő folyadékot a szervezetünkbe, kénytelen lesz a vizet visszatartani. A fogyókúra alatt a folyadékbevitel csökkentése nem fogyáshoz, hanem testünk egyensúlyi állapotának felborulásához és kiszáradáshoz vezethet, ami miatt fáradtnak, szórakozottnak vagy letörtnek is érezhetjük magunkat, illetve bizonyos betegségek, pl. a húgyúti fertőzések, vesekő kialakulásának kockázatát is megnöveli. Ráadásul néha az éhségérzeten is segít, ha megiszunk egy pohár italt.

        A legnagyobb fogyókúrás tévhitek

        A fogyókúra alatt tabunak számítanak az édességek? A szex tényleg az egyik legjobb zsírégető módszer? A teljes kiőrlésű gabonából készült pékáruk fogyasztanak, míg a szénhidrátoktól pedig elhízunk? Tisztázzuk. A legnagyobb fogyókúrás tévhitek>>

        Mindent a szép bőrért

        A női „fegyvertár” nagyon fontos kelléke a szép és egészséges bőr, nemcsak esztétikai szempontból, hiszen a bőr védelmi funkciót is ellát. A megfelelő mennyiségű folyadéknak köszönhetően simábbá válik és számos hasznos összetevőhöz is hozzájut, ezért törekedjünk a folyamatos, egyenletes folyadékellátásra, ne várjunk addig, amíg kiszárad a bőrünk. A menopauza idején erre, szintén a hormonális változások miatt, még inkább oda kell figyelni.

        Családi szokások

        Általában a családok táplálkozási szokásait döntően az édesanyák alakítják ki. Ők táplálják a szoptatás után is a pici gyerekeket, gyakran ők vásárolnak és legtöbbször ők határozzák meg azt is, hogy mikor, mi kerüljön az asztalra. Így nagy befolyással bírnak a család és a következő nemzedékek étkezési és folyadékbeviteli szokásaira.

         Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Szülőként példát kell mutatni abban is, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, amelyhez a változatosság is hozzájárul. Fontos, hogy a pohár és a folyadék ott legyen minden étkezésnél. A gyerekeket gyakran kell kínálni, hisz hajlamosabbak elfeledkezni az ivásról és ugyanígy az idősebbeket is, mert különböző okok, elsősorban a kor előrehaladtával csökkenő szomjúságérzetük miatt gyakran ők sem vesznek elegendő folyadékot magukhoz.   

        Ha szeretne többet megtudni a folyadékbevitel jelentőségéről, vagy tájékozódna a vízzel, ezzel a létfontosságú tápanyaggal kapcsolatos legújabb tudományos kutatásokról, látogassa meg az Európai Hidratációs Intézet angol nyelvű honlapját.

        Az Európai Hidratációs Intézet hazai szakmai partnere a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

        (Well pr)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Koleszterincsökkentés

        Dr. Vajda Orsolya

        Mi alapján választ gyógyszert az orvos? Mennyi ideig kell szedni?

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Futballőrület - ne vegyük a szívünkre!

        2006-ban müncheni kutatóorvosok különleges témát dolgoztak fel, történetesen megvizsgálták, hogy az országukban rendezett labdarúgó világbajnokságon szereplő hazai csapatért való izgalom hogyan befolyásolja a szurkolók egészségi állapotát.

        Akne - Miért alakul ki? Kik lehetnek hajlamosak rá?

        A 12-24 éves korosztályban ötből négy betegnél alakul ki legalább egyszer akne. Bár ezt a bőrbetegséget gyakran a kamaszkornak tulajdonítják, bármely életkorban előfordulhat, így nemritkán a 20-30 éves felnőttekben is kialakulhat, sőt 40-50 éves korban is fennállhat.

        Nem tudok hízni - Mi okozhatja a soványságot?

        Amikor a média, a fitneszvilág s a mindennapok reklámjai szinte egyfolytában a fogyást, a testsúlycsökkentést szajkózzák, talán kevesen gondolnak bele abba, hogy léteznek köztünk olyanok, akik számára éppen alacsony testsúlyuk okozza a legnagyobb problémát. Ők azok, akik sokszor bármit megadnának egy-egy felszedett kilóért cserébe, akik számos túlsúlyos társukhoz hasonlóan szégyellik testüket, csak éppen egy egészen másfajta látvány miatt.

        Brideorexia - A menyasszonyok táplálkozási zavara

        A brideorexia az anorexiának azon fajtája, mely azokat a menyasszonyokat érinti, akik esküvőjük előtt nagyon gyorsan és egészségtelen mértékben fogynak. Sajnos egyre jobban elterjedt étkezési rendellenességről van szó.

        Sejtszintű bőrmegújítás

        A bőrápolásnál, bőrmegújításnál érdemes minél tisztább alapanyagú bőrtápláló krémeket választani, ilyenek lehetnek a biotermékek. A bio minősítés nemcsak azt jelenti, hogy semmilyen vegyszert nem tartalmaznak, hanem azt is, hogy a bennük lévő növények termesztése is vegyszermentes volt. A napvédő krémeknél pedig érdemes az UV-B sugárzás mellett az UV-A sugárzás ellen is védekezni.

        A száraz bőr okai és kezelése

        A bőrszárazság egyre gyakoribb probléma, mely nemtől függetlenül minden korosztályt érint. Viszketéssel, berepedezéssel, érdes tapintással, továbbá hámlással, bőrhúzódással, idősebb korban pedig apró ráncok megjelenésével jár. Igen kellemetlen tünet, melytől a betegek gyakran nem tudnak aludni, illetve az iskolában és a munkahelyen koncentrálni.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA