Idén is több száz pozitív történet az Astellas-díj - Az év orvosa pályázaton

Astellas-díj
megjelent:

Lezárult a 2014-es Év orvosa pályázat közönségjelölési időszaka. A tavaly ősszel immár nyolcadik alkalommal meghirdetett nemes versengésre összesen 212 darab, az orvosok emberségét, nagyszerű teljesítményét, illetve példaértékű orvos-beteg kapcsolatokat bemutató történet érkezett, amellyel idén 123 orvos került a jelöltek közé.

„Örvendetes, hogy az Astellas-díjra jelöltek között évről-évre egyre több kiváló háziorvost ismerhetünk meg. Munkájuk, az egészségügyi rendszerben betöltött szerepük így e pályázat keretein belül is méltó figyelmet kap” – nyilatkozta a zárás kapcsán Dr. Markovich György, a díjalapító Astellas Pharma ügyvezető igazgatója.

A 2014-es Év orvosa pályázat lehetővé tette, hogy a páciensek saját történetük megírásával és beküldésével ne csak saját orvosukat, hanem egy-egy kezelés során megismert, elismerésre méltó komplett osztály teljes kollektíváját is felterjesszék. A példaértékű csoportos teljesítmények elismerésére tavaly ősszel alapított De Châtel Rudolf-emlékdíjra már az első meghirdetést követően 33 jelölés érkezett. A felterjesztett osztályok, részlegek kiválóságát valamennyi esetben a betegek által írt, a megélt tapasztalatokat életszerűen, olykor rendkívül meghatóan bemutató történetek sora tette még hitelesebbé.

A beérkezett jelölések feldolgozása jelenleg is zajlik. Az egyéni jelöltek listája a felterjesztettektől érkező jóváhagyások függvényében folyamatosan bővül:

A De Châtel Rudolf-emlékdíjra idén felterjesztett csoportok ABC-rendben a következők:

  • Bács-Kiskun Megyei Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály (Kiskunfélegyháza)
  • Bács-Kiskun Megyei Kórház Reumatológiai Osztály (Kecskemét)
  • Bács-Kiskun Megyei Kórház Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály (Kecskemét)
  • Bajcsy Zsilinszky Kórház Budapest Kardiológiai Rehabilitációs Osztály (Budapest)
  • Budapest, XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat, Esküvő köz háziorvosi rendelő (Budapest)
  • Csolnoky Ferenc Kórház Veszprém PIC és Koraszülött Osztály (Veszprém)
  • DE Bőrgyógyászati Klinika Melanoma Naevus, Dermatoonkológia (Debrecen)
  • DE Klinikai Központ Neuroimmunológiai szakrendelés (Debrecen)
  • Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelő intézet Fül-Orr-Gégészeti Osztály (Békéscsaba)
  • ESZSZK Rehabilitációs Centrum Rehabilitációs Team (Budapest)
  • Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Ápolási Osztály (Székesfehérvár)
  • Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központ Csecsemő- és Gyermekszívsebészeti Anaesthesiológiai Intenzív Részleg (Budapest)
  • Heim Pál Gyermekkórház Ortopédiai Osztály (Budapest)
  • Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti és Traumatológiai Osztály (Budapest)
  • Jósa András Kórház Gyermeksürgősségi Osztály (Nyíregyháza)
  • Kaposvári Egyetem Onkoradiológiai Intézet, Egészségügyi Centrum (Kaposvár)
  • Kenézy Gyula Kórház Gyermek Rehabilitációs Részleg (Debrecen)
  • Orosházi Kórház Fül- Orr - Gége Osztály (Orosháza)
  • PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika Intenzív Terápiás Osztály (Pécs)
  • PTE KK Idegsebészeti Klinika Intenzív Osztály (Pécs)
  • PTE KK Ortopédiai Klinika Gyermekortopédia (Pécs)
  • PTE KK Sebészeti Klinika Transzplantációs Osztály (Pécs)
  • Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sebészet (Budapest)
  • Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb (Budapest)
  • Semmelweis Egyetem I. számú Sebészeti Klinika (Budapest)
  • Siófoki Kórház Sebészeti Osztály „B” Részleg Műtő (Siófok)
  • Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház Onkológiai és Plasztikai Sebészeti Részleg (Budapest)
  • Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Fül-Orr-Gégészeti és Szájsebészeti Osztály (Budapest)
  • Szent Margit Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály (Budapest)
  • Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Traumatológia Osztály (Dunaújváros)
  • SZTE SZAKK Fül-Orr-Gégészeti és FEJ-Nyaksebészeti Klinika Audiológiai-Otoneurológiai Rendelés (Szeged)
  • SZTE SZAKK Neurológiai Klinika Neurorehabilitációs Osztály (Szeged)
  • Tüdőgyógyintézet Törökbálint Onkológiai Osztály (Törökbálint)

A csoportokat felterjesztő történetek és a csoportok bemutatása a pályázat weboldalán tekinthető meg:

Míg az egyéni jelölések esetében az idei legjobbakról először a korábbi években Astellas-közönségdíjat elnyert orvosokból álló zsűri értékelése, majd azt követően hagyományosan az internetes közönségszavazás (2015. március 6-20.) dönt majd, a De Châtel Rudolf-emlékdíjra felterjesztett csoportok rangsorát a díj alapítói határozzák meg.

A pályázattal kapcsolatos további aktuális információk a , és a internetes oldalakon érhetők el.

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.