Aggasztóan kevés folyadékot fogyasztanak az idős emberek

Well PR
megjelent:

A vizsgált szociális otthonokban élő idős emberek folyadékfogyasztása messze elmarad az ajánlott napi folyadékbeviteli mennyiségtől – derül ki egy friss kutatásból, amit a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, a SE Egészségtudományi Kar, Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszéke és az Európai Hidratációs Intézet végzett el közösen.

Az ajánlott folyadékbevitel időskorban sem változik, de a szomjúságérzet csökkenésével, a fizikai képességek romlásával jelentősen megnő a kiszáradás veszélye. A krónikus dehidratáltság pedig súlyos egészségi probléma, ami növeli a húgyúti fertőzések és a vesekő kockázatát.

A felmérés célja a 60 év feletti, hazai szociális otthonokban élők ivási szokásainak és a folyadékbevitelüket befolyásoló tényezőknek a vizsgálata volt.

A kutatás legfontosabb megállapítása szerint a mintában szereplő szociális otthonokban – tehát a nem egyedül – élő idősek folyadékbevitele is jóval elmarad az ajánlott mennyiségtől. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) folyadékbevitelre vonatkozó ajánlása nőknél napi 2 liter, férfiaknál 2,5 liter, amely az elfogyasztott ételekből és italokból származik. Ehhez képest a vizsgálatban részt vett 60 év feletti nők átlagosan 3 dl-rel, a férfiak még jelentősebb mértékben, 7 dl-rel fogyasztanak kevesebbet.

Természetesen ez a javasolt mennyiség nagyban függ az egyéntől, a környezeti tényezőktől és a fizikai aktivitás mértékétől is és ez időskorban sem változik meg lényegesen. Viszont a kor előrehaladtával csökken a szomjúságérzet, romlik a fizikai és mentális állapot, s ezek a tényezők mind-mind odavezethetnek, hogy ez a korosztály rendszeresen kevesebb folyadékot fogyaszt a szükségesnél.

Iszik eleget?

Az egészséges táplálkozás egyre nagyobb hangsúlyt kap mindennapi életünkben. A korszerű, kiegyensúlyozott étkezésen belül a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztásra is érdemes figyelmet fordítani, különösen a meleg, nyári időszakban. Amit a folyadékfogyasztásról tudni kell

A felmérés eredménye szerint 80 év fölött még drámaibb a helyzet, ők fiatalabb társaikhoz képest is 2 dl-rel kevesebb folyadékot vesznek magukhoz, mindössze 1,65 litert. Márpedig a krónikus dehidratáltság súlyos egészségi probléma, ami növeli a húgyúti fertőzések és a vesekő kockázatát, valamint idős korban a szív- és érrendszeri, keringési komplikációk kialakulását.

A felmérés alapján elmondható, hogy a víz és egyéb italok 75 százalékban járulnak hozzá az összes folyadékbevitelükhöz (1,3 l férfiaknál, 1,32 l nőknél), míg 25 százalékot tesz ki az ételekből származó víztartalom (0,46 l férfiaknál, 0,43 l nőknél). Ez az arány megegyezik az átlagos európai étrend részeként ételekkel, illetve italokkal elfogyasztott vízhányaddal. Ugyanakkor a mennyiségnél tapasztalható jelentős elmaradás abból is ered, hogy folyadékfogyasztásuk nem elég változatos, mert az elfogyasztott folyadék legnagyobb része víz vagy tea. Márpedig a csökkenő étvágy, a szegényesebb étrend nem segíti a folyadékbevitelt, jobban oda kéne figyelni, hogy bő választékot, színesebb ételeket és italokat kínáljunk nekik.

A folyadékfogyasztás összefüggést mutat az iskolázottsággal, a magasabb iskolai végzettségűek némileg jobban odafigyelnek a megfelelő folyadékpótlásra.

A fentiek tükrében nem meglepő tehát, hogy a megkérdezettek több mint kétharmadának van valamilyen betegsége. Az egyetemet, főiskolát végzett idősek ebből a szempontból is jobb helyzetben vannak, körükben jelentősen több az egészségesnek mondható idős ember.

Időskori táplálkozás

Ahogy idősödik az ember, úgy nem csak életmódbeli, hanem élettani változások is bekövetkeznek, ami hatással van a táplálkozásra is. Csökken az aktív testtömeg, sorvadnak az izmok és a szervek, lassul az alapanyagcsere. Romlik a tápanyagok emésztése, felszívódása, gyengül a kiválasztás. Időskorra jellemző a székrekedés, ami miatt a hashajtók rendszeres szedése tápanyaghiányt okozhat. Időskori táplálkozás

Nagyon magas azok aránya is, akik szednek valamilyen gyógyszert (85 százalék), még a diplomások 60 százaléka is, annak ellenére, hogy csak 44 százalékuk jelezte, hogy van valamilyen betegsége.

Aggasztóak az idősek testtömeg-index adatai is, hiszen 44 százalékuk túlsúlyos vagy elhízott, 38 százalék normál testalkatú, viszont kiemelendő, hogy nagy számban (17százalék) található közöttük sovány, ami alultápláltságra utalhat. A túlsúlyosok aránya a 60 és 65 év közöttiek körében az idősebb korcsoportokénál számottevően magasabb. A helyes táplálkozás és folyadékbevitel minden bizonnyal ezeket a torzulásokat is mérsékelhetné.

„Az adatok bebizonyították, hogy a mintában szereplő, szociális otthonban élő időseknek nem kielégítő a folyadékbevitele. A lehetséges egészségi következményeket figyelembe véve intervenciós programok szükségesek nemcsak az idősek, hanem a családtagok és az egészségügyi személyzet körében is” – vonta le a kutatásból adódó következtetést a felmérést vezető Antal Emese dietetikus, az EHI hazai szakértője.

A hazai szociális otthonokban végzett kutatásban 141 fő vett részt. A megkérdezettek 39 százaléka férfi, míg 61 százaléka nő volt. Átlagéletkoruk 73 év, a legfiatalabb 60, míg a legidősebb 95 éves volt. 43 százalékuk 8 általánost, 13 százalékuk szakmunkásképzőt, 26 százalékuk középiskolát, míg főiskolát vagy egyetemet 18 százalék végzett. Majdnem fele (46 százalék) a kérdezetteknek özvegy volt, 35 százalékuk házas. 45 százalék Budapesten él, 38 százalék városban, a többiek falun.

Ha szeretne többet megtudni a folyadékbevitel jelentőségéről, vagy tájékozódna a vízzel, ezzel a létfontosságú tápanyaggal kapcsolatos legújabb tudományos kutatásokról, látogassa meg az Európai Hidratációs Intézet angol nyelvű honlapját: http://www.europeanhydrationinstitute.org/.

Az Európai Hidratációs Intézet hazai szakmai partnere a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

A testmozgás lassítja az öregedést

A Harvard Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint azoknál a nőknél, akik 60 éves korukban többet mozogtak az átlagnál, 70 éves koruk fölött kisebb arányban fordultak elő krónikus betegségek, szívműtét, illetve a fizikai vagy szellemi leépülés bármely formája.

(Well PR)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Bodó Mariann, fordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.