• 1 millió forintos támogatás a leukémiás gyermekek gyógyítására

        Szerző:
        WEBBeteg

        A Swing á la Django zenekar és Darmai Gábor, a zenekar támogatója, december 5-én 11 órakor a Heim Pál Gyermekkórházban 1.000.000 forintot adományozott az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak.

        Az alapítvány december 5-én átadott a Heim Pál Gyermekkórház onkológiai osztálya számára 1 millió forintos támogatást, melyből betegőrző monitor kerül beszerzésre. Az összeget a Swing á la Django zenekar és Darmai Gábor tette lehetővé. Az előadás után Mikulás csomagot osztottak szét közösen a megjelent gyermekeknek.

        Az összeg a 2014. február 22-i MOM Kulturális Központban rendezett Swing á la Django című rendezvényen a jegyekből származó bevételből származik.

        Ennek a nem mindennapi ötletnek a gazdája Lombos Pál, a zenekar vezetője, akinek személyes érintettsége - nővére leukémiája végigkísérte eddigi életét - vezetett ahhoz, hogy a zenekar szervezőjével, Pálmai Pannával ketten megszervezzék a februári eseményt, melyen Szirtes Edina Mókus, Micheller Myrtill, Csordás Ákos és a Budafoki Dohnányi Zenekar is fellépett. A befolyt összeget betegőrző monitorra költi az Alapítvány- A betegőrző monitor a leukémiás gyermekek ápolása során nélkülözhetetlen.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A többfunkciós betegőrző monitor a leukémiás gyermekek ápolása során nélkülözhetetlen. Ezek a gyermekek sokszor már súlyos, életveszélyes állapotban kerülnek kórházi felvételre és ilyenkor nélkülözhetetlen az életfunkciók – légzés, szívműködés, vérnyomás – folyamatos ellenőrzése. A hosszan tartó kemoterápiás kezelés során is felléphetnek olyan súlyos mellékhatások, amelyek időben történő észlelése életmentő lehet. A betegőrző monitor segítségével haladéktalanul be lehet avatkozni, hiszen ha hirtelen légzés, keringés vagy vérnyomás változás lép fel, a műszer azonnal jelez és riasztja a nővéreket..

        Az átadás egy koncerttel és hangszerbemutatóval egybekötött Mikulás ünnepség is volt, hiszen a zenekar élőben játszott a gyermekeknek a Heim Pál Gyermekkórházban.

        (Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány)

         

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Ön betartja? A gyógyszerszedés szabályai

        Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott hatóanyag milyen formában jut be a szervezetbe, illetve nagyon fontos az adagolás módjának szakszerű meghatározása is: az orvos által előírt alkalmakkor, a megadott mennyiséget a megadott módon kell bevenni.

        Védőoltások: mik lehetnek a következmények?

        A védőoltások alkalmazása a kockázat-haszon mérlegelésén alapszik. Mindennek van kockázata: egy oltás beadásának, egy gyógyszer bevételének, egy gépjárműben utazásnak vagy egy kirándulásnak is. Akkor alkalmazunk egy kezelést, akkor adunk védőoltást, ha az ebből eredő várható haszon, előny messze meghaladja a hátrányokat.

        Gyógyszerkölcsönhatások: amit tudni kell a gyógyszerszedésről

        Az összes gyógyszer betegtájékoztatójában találunk egy olyan bekezdést, melyben arra hívja fel a gyártó a figyelmünket, hogy mely gyógyszerekkel ne szedjük együtt az adott készítményt, vagy legalábbis fokozott óvatossággal járjunk el. Mi is a gyógyszerkölcsönhatás?

        Az altatók és mellékhatásaik

        Sokan szednek altatókat és álmatlanság elleni szereket, mert az alváshiány jelentősen kihat másnapi teljesítményünkre, befolyásolja közérzetünket, kapcsolatainkat. Ezeknek a gyógyszereknek azonban veszélyesebb mellékhatásaik lehetnek, mint gondolnánk.

        A rettegés foka - Avagy mit tegyünk a mellékhatásokkal?

        Nem merem bevenni a gyógyszeremet, miután elolvastam a betegtájékoztatót. Hogy engedélyezhetik azt a gyógyszert, ami ilyen súlyos mellékhatást okoz? Mire végigolvasom a mellékhatások listáját, meggyógyulok.

        Jótékonysági koncert a Szent László Kórház javára

        A Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány adománygyűjtő koncertet szervez a Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-Transzplantációs Osztályának javára, melyre szeretettel vár minden kedves támogatót!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA