A fogyatékossággal élőket segítő bevásárlókocsikat üzemelt be egy áruházlánc

MTI
megjelent:

Egyedi fejlesztésű bevásárlókocsik beüzemelését jelentette be a fogyatékossággal élők világnapján egy áruházlánc. Az új kocsikkal a Down-kóros, autista, értelmi sérült, vagy mozgáskorlátozott fiatalok és családtagjaik bevásárlását szeretnék megkönnyíteni.

Az egyedi kocsikat a Pető intézet és az Angelman Alapítvány javaslatai alapján külön erre a célra gyártatta le a vállalat. Céljuk az volt, hogy az érintett beteg, vagy fogyatékkal élő gyermekek ugyanúgy együtt lehessenek vásárlás közben a szüleikkel, mint bármely más családok - tájékoztatta a vállalt közleményben az MTI-t.

Budaörsön az új kocsik mellett tesztjelleggel egy elektromos mopedet is üzembe állítottak, ezt bárki használhatja, akinek a mozgás nehézséget jelent.

A vállalat idén másodszor nyerte el a fogyatékosságbarát munkahely elismerést, jelenleg több mint 360 megváltozott munkaképességű, fogyatékkal, vagy egyéb krónikus betegséggel élőt foglalkoztat. Minden áruházban dolgozik megváltozott munkaképességű kolléga, a csapatoknak pedig érzékenyítő tréningeket tartanak.

Az áruházakat kerekes székesek számára kialakított pénztárakkal és szélesebb bejárati kapukkal, folyosókkal alakították ki, emellett szintén a mozgáskorlátozottak számára létesítettek alacsony zöldség-gyümölcs mérlegeket, továbbá emelt számú mozgáskorlátozott parkolót is elérhetővé tettek. A vakok és gyengén látók a bejáratoknál kérhetnek segítséget a vásárláshoz, munkatársi kíséret formájában.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.