• 4 ok, ami miatt szagos lesz a verejték

        Szerző:
        WEBBeteg

        A verejtékezés fontos élettani mechanizmus, hiszen a párolgása hőt von el, vagyis a test az izzadással hűti magát. A túlzott verejtékezés azonban igen kellemetlen lehet, sőt, egyes betegségek is okozhatnak ilyen tünetet. Dr. Boros-Gyevi Márta, esztétikai bőrgyógyász az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.

        A verejtékmirigyrák - Egyre gyakrabban fordul elő 

        Tudományos kutatások kimutatták, hogy 1978 óta 170%-kal nőtt a verejtékmirigy rákosok száma. Habár a bőrfüggelék eredetű daganatok, mint a verejtékmirigy rák, szőrtüsző rák, faggyúmirigy rák, ritkán fordulnak elő, mégis úgy tűnik, hogy növekszik a számuk.

        A verejtékmirigyrák

        Természetes vs. kóros izzadás

        A testünkben működő kétféle verejtékmirigy közül a nagy mennyiségű sós verejték kiválasztásáért felelős ekkrin típusúak főként a tenyéren, talpon és a homlokon találhatóak, a háton jóval kevesebb van. Az apokrin, azaz az illatmirigyek a hónaljakon, a nemi szervek környékén, a szemhéjakon, a száj és az orrnyílások környékén helyezkednek el, számuk jóval alacsonyabb.

        A hónalj fokozott verejtékezéséért elsősorban az ekkrin mirigy a felelős, amelynek stresszhatás miatt fokozódik a tevékenysége. És bár a kellemetlen szagot jórészt az apokrin mirigy bomlástermékei okozzák, az ekkrin mirigy tevékenysége miatt kialakuló nedvesség teremt remek táptalajt a baktériumoknak. A dezodorok éppen a baktériumok által okozott szagokat fedik el, nem csökkentik magát az izzadást. Az izzadásgátlóként hirdetett termékek az ekkrin mirigy kivezető csövében húzzák össze a pórusokat, így valóban csökkentik a verejtékezést. Ezek túl gyakori használata azonban irritációhoz vezethet, sőt a hónaljban igen kellemetlen verejtékmirigy-gyulladás alakulhat ki.

        Hirdetések

        Mitől válik kellemetlen szagúvá a verejték?

        A verejték alapvetően színtelen, szagtalan, csak néhány esetben válik kellemetlen szagúvá:

        • Ha baktériumok szaporodnak el benne.

        • Ha olyan táplálékot vagy italt fogyasztunk, amelyik a verejtékmirigyeken keresztül választódik ki, ilyen például a fokhagyma és az erősebb alkoholok.

        • Ha olyan gyógyszert vagy vitamint szedünk, ami ezt eredményezi, mint a B- és a C-vitamin.

        • A ruhából kioldott festékek és a szervezetbe bevitt anyagok hatására a verejték szaga és a színe is megváltozhat.

        A fokozott verejtékezés okai

        - Becslések szerint a lakosság legalább 1 százalékát érinti a kóros izzadás, amely lelki problémákhoz, akár depresszióhoz is vezethet. Ráadásul a főként tenyéren, talpon és hónaljban jelentkező izzadást a stressz csak fokozza. A hiperhidrózisnak nevezett jelenség normális hőmérsékletnél jelentkező fokozott verejtékezés az egész testen, vagy csak bizonyos részeken - dr. Boros-Gyevi Márta.

        Az egész test izzadása mögött állhat gyors lázcsökkenés, elhízás, pajzsmirigytúltengés, sokízületi gyulladás, köszvény, tbc, menopauza, de bizonyos gyógyszerek is okozhatják, mint a szteroidok, szalicilátok. Jellemzően a tenyér és a talp izzad feszültség, stressz esetén, bár, ha féloldali verejtékcsorgást tapasztalunk, sürgősen forduljunk orvoshoz, ugyanis ez idegrendszeri-beidegzési zavarra utalhat.

        Bővebben Fokozott izzadás - Betegség tünete is lehet

        Kezelési lehetőségek

        • Nem mindegy, mivel mosakszunk. A lúgos szappanok, tusfürdők rontják a bőr savas vegyhatását, így könnyebben szaporodhatnak a baktériumok. Javasolt az enyhén savas pH-jú tisztálkodószerek használatára.

        • Ha az izzadást stressz okozza, és kizárhatók a belgyógyászati betegségek, alkalmazhatók bizonyos nyugtatók, antidepresszánsok, de természetes stresszoldó módszerek is hatásosak lehetnek.

        (Oxygen Medical - Dr. Boros-Gyevi Márta, esztétikai bőrgyógyász)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Időskor

        Dr. Kónya Judit

        Milyen betegségekre figyeljünk az idő múlásával?

        Miért fáj a hátam?

        WEBBeteg

        A hátfájás az egyik legfőbb közegészségügyi probléma a világon. (x)

        Hiperhidrózis: fokozott izzadás és terápiás lehetőségei

        Az izzadás egy természetes folyamat, a verejtékmirigyek feladata a testhőmérséklet szabályozása, ami a bőrfelületen szétterülő veríték elpárolgásának hűtő hatásával valósul meg. Ugyanakkor a hajlatokban vagy a test bármely más felszínén jelentkező fokozott izzadás, ami a ruházatot átáztatja vagy elszínezi, sok kellemetlenséggel járhat. Dr. Balogh György, bőrgyógyász kozmetológussal beszélgettünk a fokozott izzadásról és arról, hogy mit tehetünk, ha a dezodorok és egyéb izzadásgátló szerek nem segítenek. (x)

        Nagyon izzadós vagyok, mit tehetek ellene? - Az orvos válaszol

        52 éves vagyok, általában jó a közérzetem, csak amikor hirtelen rámtör az izzadás - ami napjában 5-6 alkalommal is előfordul - nagyon kellemetlenül érzem magam.

        Fokozott talpizzadás: Mit tehet ellene?

        A probléma sokaknak ismerős, azonban a legtöbben nem szívesen beszélnek róla. A talpak fokozott izzadása, szaknyelven a hyperhidrosis pedum elsősorban a vele járó kellemetlen szag és bizonyos bőrbetegségek előfordulásának gyakorisága miatt jelent igazán problémát az emberek többségének. A kiváltó ok ismeretében és függvényében az érintettek maguk is tehetnek néhány dolgot annak érdekében, hogy talpaik túlzott mértékű izzadását megelőzzék.

        Különös helyen izzadok - Az orvos válaszol

        Nekem gyerekkorom óta kizárólag a fejem izzadós, de mára (túl a 40-en) már elviselhetetlen. A legkisebb mozgásra és már 20 fok felett úgy dől a fejemről a víz. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Az éjszakai izzadás hátterében betegség is állhat

        Az éjszakai izzadás a fokozott izzadás (hyperhidrosis) egyik formája. Egy amerikai felmérés eredménye alapján a több mint 2000 megkérdezett 41 százaléka szenved fokozott éjszakai izzadástól.

        Mikrohullámmal is harcolhatunk a testszag ellen!

        Sokan mindennapos harcot vívnak az izzadság és a testszag ellen. A mikrohullám segítségével ma már örökre kiiktathatók ezek a kellemetlenségek. Bár az izzadásnak fontos szerepe van, hiszen hűtő funkciót lát el, de a hónaljtáji terület mindössze ennek csak a két százalékát teszi ki. A mikrohullám nemcsak az izzadságmirigyeket és a bűzmirigyeket szünteti meg, de a szőrnövekedés is kiiktatható vele.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA