Óvjuk a Balaton tisztaságát! Tanácsok a nyaraláshoz

Magyar Turizmus Zrt.
megjelent:

A Balaton, legnépszerűbb belföldi úti célunk milliókat vonz évente a tó partjára, akik a vízparton szeretnének pihenni, fürdőzni. A fenntartható balatoni turizmusra hívja fel a figyelmet a Magyar Turizmus Zrt.

Fontos, hogy minden ide utazó ismerje fel természeti kincsünk értékeit, nyaralóként is aktívan tegyen azok megőrzéséért. A Magyar Turizmus Zrt. aktuális kampányában ehhez ad tippeket, a környezettudatosságra, fenntarthatósági szempontokra hívja fel a figyelmet.

Vöröskeresztes elsősegélynyújtók vigyáznak a strandolókra

A Magyar Vöröskereszt idén nyolcadik alkalommal indította el Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatát 13 Balaton-parti település 20 strandján, június 30. és augusztus 22. között. A programban résztvevő közel 300 fiatal önkéntes minden nap délelőtt 10 és este 6 óra között látja el a vízben és vízparton szerzett sérüléseket.

A belföldi nyaralásra indulók háromnegyede számára a vízparti üdülés a tökéletes választás, amely egyet jelent a Balatonnal. A magyar tenger mellett szól, hogy gyorsan elérhető, ismert terep, és a megkérdezettek közel 20 százaléka az édesvizet preferálja fürdőzéshez – derült ki az MT Zrt. egy korábbi kutatásából. A legtöbben a gyönyörű természet, a szép tájak miatt ajánlják a Balatont úti célként, ahol a fürdőzés után a kirándulások, a parton tett séták, fesztiválok is népszerű programok, és a Bringakörút megépülése óta a kerékpáros turisták is egyre többen vannak.

A Balaton legnagyobb értékére, 600 km2 felületű kék vizére legtöbben nemzeti kincsként gondolnak, a szó hallatán az elsők között jut eszükbe hűsítő, simogató vize és a strandolás. Mivel kisgyermekes családok is sokan választják, a fürdőzés biztonsága, a strandok és a víz minősége meghatározó szempont. Ráadásul tízből nyolcan évről-évre ugyanarra, vagy ugyanarra a néhány településre térnek vissza, így kulcsfontosságú, hogy a fenntarthatóság jegyében felismerjék és segítsenek megőrizni a környék természeti adottságait.

Az Magyar Turizmus Zrt. nyári, vízparti üdülésre ösztönző kampányának részeként az itthon.hu oldalon a legjobb strandokat és ötleteket – aktív és kulturális programokat ajánl az utazóknak. Az Év Utazója is bejárja a régiót, a főszezon kezdetétől pedig – amely nemcsak a szálláshelyek, de a Balaton és környezet számára is intenzív időszak – a fenntarthatósági szempontokra hívja fel a figyelmet az MT Zrt.

Milyen a víz és mitől marad jó a víz?

Központi kérdés, hogy a strandon oly gyakran feltett kérdésre milyen válasz érkezik, hiszen a tisztaság, higiénia és a vízminőség már az úti cél kiválasztásakor meghatározó szempont. A fürdőzők idén elégedettek, jó a víz! A Balatoni Limnológiai Intézet és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelősége szintén kiválónak minősítette a vizet, az Európai Unió értékelési rendszere alapján a hazai fürdőhelyek 95 százaléka kiváló besorolást kapott az Országos Környezetegészségügyi Intézet összegzésében is. A balatoni strandokat a Balaton Információs és Tájékoztató rendszere külön térképen mutatja be, ahol a legutolsó mintavétel időpontját is feltüntetik.

Kórokozók a strandvízben

Baktériumok, vírusok, gombák. Számos kórokozó hemzseg a strandokon, az uszodákban és a természetes tavakban. Lássuk, mekkora is valójában a fertőzés veszélye! Milyen kórokozók fordulhatnak elő a strandvízben?

Idén a Balaton kiváló vízminőséget mutat minden szempontból (tisztaság és alacsony kék alga koncentráció, hínárosodás és bakteriális, szennyvíz nyomaira vagy egészségkockázatra utaló paraméterek alapján) és a vízszint is kedvező. Aki leginkább saját szemének hisz, akár 3D videón is ellenőrizheti a vízfelületet vagy épp egy-egy strand zsúfoltságát, tisztaságát. A legforgalmasabb parti települések, mint Siófok, Balatonfüred vagy Balatonszemes egyaránt jól vizsgáztak idén. A Kékhullám strandminősítő program szezon előtti felmérése szintén pozitív tapasztalatokkal zárult, a legtöbb strand zuhanyzókkal és szelektív hulladékgyűjtéssel segíti a környezettudatos vendégeket.

Az eredmény a városok munkájának, a környezeti szempontokat követő beruházásoknak, a már korábban kiépült csatornázási rendszernek is köszönhető. Azonban nagyon fontos, különösen ebben az intenzív időszakban, amikor egy-egy strandon több ezren fürdőznek, hogy a strandolók maguk is tiszteletben tartsák a tiszta vizet és tegyenek a Balaton vízminőségének, zavartalan élővilágának fenntartásáért.

Tippek, amire fürdőzőként érdemes odafigyelni

• Fürdés előtt használjuk az illemhelyet és mossunk kezet, biztassuk erre a gyermekeket is! A strandkellékek mellett akár praktikus csomagolású kéztörlőt, fertőtlenítőt is vihetünk magunkkal.

• Ne feledkezzünk meg a zuhanyzásról, mielőtt a vízbe indulunk! Ez nemcsak a medencés strandokon, élővíz esetén is fontos. A víz lemossa a bőrről a felesleges naptejet és izzadságot, amitől így megóvhatjuk a Balatont (és a gyors zuhany a testünket is segít lehűteni).

Nyári veszélyek

A nyárhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik a fagyi, a pancsolás, a lángos. Azonban mielőtt belevetjük magunkat a nyári örömökbe, érdemes tájékozódni: egészségünket, épségünket nem tesszük-e kockára? Strand, fagyi: biztonságban vagyunk?

• A víz természetes öntisztulásában komoly fennakadást okozhat a szemét, köztük a természetben csak több év alatt lebomló műanyagpalackok és zacskók. Ezeket gyűjtsük szelektíven, vagy cseréljük többször használható kulacsra, textil táskákra. Egyéb hulladékokkal is sétáljunk el a következő szemetesig, így a hangyákat is távol tarthatjuk.

• Válasszunk olyan strandokat és kijelölt fürdőhelyeket, ahol a vízminőséget rendszeresen vizsgálják (ezt a strandok bejáratánál ellenőrizhetjük). Így balesetvédelmi szempontból sem érhetnek meglepetések, de az érintetlen természetet sem zavarjuk meg.

Tanácsok a kirándulni, vitorlázni vagy horgászni érkezőknek

• A Balaton a Bakony közelsége miatt az ország egyik legtisztább levegőjű területe, ennek megőrzéséhez hozzájárulhatunk, ha minél gyakrabban kerékpárral közlekedünk, akár autóval, akár vonattal érkezünk a partra.

• A túraútvonalakat feltétlenül tartsuk tisztán, mások után is gyűjtsük össze az elszórt, lassan lebomló szemetet. A Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén különösen ügyeljünk, hogy érintetlenül hagyjuk a természetet, és ne szedjünk növényeket, inkább „az élményt vigyük magunkkal” – kéri Dr. Kopek Annamária, az Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály vezetője.

• A vitorlázók már a vizsga előtt megtanulják, hogyan óvják a tavat. Motorhasználat csak a kikötőben szükséges manőverezéshez engedélyezett, a tananyagban a motorolaj, szennyvíz- és hulladékkezelés szabályai is helyet kaptak.

A Magyar Vitorlás Szövetség versenyszabályaiban is ügyel a környezeti értékek tiszteletére, bár erre a fair sportolókat nem is kell emlékeztetni. (Az illemhelyet általában a parton használják a vitorlázók, rövidebb hajókirándulás során erre a fedélzeten nincs is igény, de ha szükséges, 14 kikötőben üríthetik a tartályokat.) Ha bármi szabálytalanságot látunk, jelentsük a vízi rendészetnek.

• A fenntartható halgazdálkodás érdekében idéntől halászatra már nincs mód a Balatonon, de a horgászokat továbbra is várja a tó, hogy maguk fogják ki a halakat, amiből a nyaralóban az egész család jól lakhat. A legfontosabb, hogy mindezt engedéllyel, a szabályok és a napi darabszám korlátozás betartásával tegyék.

(Magyar Turizmus Zrt.)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.