• Az integráció fontosságára figyelmeztet a civil szervezetek gyereknapi programja

        Szerző:
        WEBBeteg

        Szájjal-lábbal festő verseny, érzékenyítő programok, tandemkerékpár kipróbálása, vakvezető kutya bemutató és kerekes székes futóverseny is szerepel azon az integrációt hangsúlyozó gyereknapi programon, amelyet több civil szervezet összefogásával rendeznek meg június 7-én, a budapesti Lurdy ház parkolójában.

        A házigazda és a civil szervezetek fő célja, hogy a gyerekek figyelmét is felhívja az integráció fontosságára - közölték az MTI-vel a szervezők.

        A rendhagyó eseményen olyan programok kapnak helyet, amelyeken egészségi állapotuktól függetlenül, közösen vehetnek részt a gyerekek szüleikkel együtt, ezzel is lehetőséget adva az egymástól való tanulásnak.

        Hirdetések

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A programban közreműködik mások mellett a Csillagszemű Táncegyüttes, a fonyódi művészeti iskola növendékei, a Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes és Sas Sándor paralimpikon is. Az esemény fővédnökei Béres Alexandra fitnesz világ- és Európa bajnok és Orbán Csaba paralimpikon.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Összevonják a miskolci kórházakat

        Miskolcon is úgynevezett szuperkórházat hoz létre az egészségügyi kormányzat, összevonják a városi és a megyei intézményt április elsejétől - közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Miskolcon.

        Pályázat hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó intézményeknek

        Az Amerikai Kereskedelmi Kamara alapítványa (AmCham Alapítvány) országos pályázatot hirdet Mi leszek, ha 25 leszek? címmel hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó intézmények számára.

        Milliárdos fejlesztés indul a közös megyei intézménybe integrálódott kalocsai kórházban

        Egymilliárd forintot meghaladó összegű fejlesztés kezdődik a Kalocsai Szent Kereszt Kórházban a kecskeméti és a kiskunfélegyházi egészségügyi intézménnyel megvalósult integrációs program keretében – közölte a kalocsai tagkórház főigazgató-helyettese csütörtökön az MTI-vel.

        Jótékonysági nap

        Szombatig több mint 407 millió forint adomány érkezett az árvízi károk enyhítésére - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke vasárnap délben a közmédia jótékonysági napján.

        A fővárosi kórházak integrációja ismét a közgyűlés elé kerül

        Ismét a közgyűlés elé terjeszti a fővárosi kórházak integrációját célzó javaslatait Szentes Tamás, az ágazatért felelős főpolgármester-helyettes - írja a Népszava szombaton.

        Kinek adhatom adóm egy százalékát?

        Összegyűjtöttünk Önöknek egészség témakörben olyan egyesületeket és alapítványokat, akiknek felajánlhatja adója egy százalékát.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA