• Ismét műszereket igényelhetnek a magyar gyermek-egészségügyi intézmények

        Szerző:
        WEBBeteg

        A hazánkban működő gyermek-egészségügyi intézmények működésükhöz szükséges műszereket igényelhetnek, maximum 4 millió forint értékben.

        Újra indul a K&H gyógyvarázs pályázat

        Gyógyvarázs program a gyerekekért

        Van egy program, aminek több százezer gyermek köszönheti az egészségét, és több, mint másfélszáz intézmény pedig azt, hogy általa az orvosok is könnyebben gyógyíthatnak. A gyógyvarázs program 9. éve működik, idén rekord számú, összesen 105 intézmény pályázott. Ezek közül választotta ki a zsűri azt a 8 vidéki és három budapesti intézményt, amelyek gyermekgyógyász főorvosai ma vehették át az összesen 25 millió forint értékű eszköztámogatást. Gyógyvarázs program a gyerekekért>>

        A K&H Csoport ismét meghirdeti K&H gyógyvarázs országos pályázatát, amelynek keretében a hazánkban működő gyermek-egészségügyi intézmények működésükhöz szükséges műszereket igényelhetnek,   maximum 4 millió forint értékben. Az idei év fókuszterülete a gyermeksürgősségi ellátás, ezek a pályázatok 2014-ben kiemelt figyelemben részesülnek. A 11. alkalommal meghirdetett program az elmúlt években összesen 134 kórház és 136 mentőállomás munkáját segítette összesen 492 millió forint értékű eszközökkel.

        „A K&H társadalmi felelősségvállalási politikájában kiemelt helyet foglal el az egészségügy, ezen belül is a gyermekek gyógyításának támogatása. 2004-ben azzal a céllal indítottuk útra K&H gyógyvarázs pályázatunkat, hogy műszerekkel segítsük a magyar gyermek-egészségügyi intézményeket. A K&H gyógyvarázs fennállása alatt eddig 134 kórház és 136 mentőállomás részesült összesen 492 millió forint támogatásban. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ország számos pontján tudjuk segíteni az orvosok munkáját, akik így modern berendezések használatával hozhatják meg okos döntéseiket” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

        Hirdetések
        6 tipp, hogy megkönnyítsük gyerekünknek a kórházi tartózkodást

        Betegnek lenni soha nem jó, hát még az ünnepek alatt! Sajnos vannak olyan gyerekek, akik ezt a néhány napot is a kórházban töltik. Sőt olyanok is, akik épp ilyenkor kerülnek be egy-egy otthoni baleset miatt. 6 tipp, hogy megkönnyítsük gyerekünknek a kórházi tartózkodást>>

        A 2014-es pályázati évben ismét az OEP által finanszírozott gyermek-egészségügyi intézmények és mentőállomások jelentkezhetnek gyermekgyógyászati, mentési eszközökért, felszerelésekért és berendezésekért, intézményenként maximum bruttó 4 millió forint értékben. Az országos tender nyertesei összesen 20 millió forint értékű műszerekre pályázhatnak. Az idei évben a gyermeksürgősségi ellátást nyújtó intézmények részesülnek kiemelt, de nem kizárólagos figyelemben az elbírálás során.

        „A gyermeksürgősségi ellátás egy viszonylag új, fejlődő ága a medicinának” – mondta el Krivácsy Péter, az Országos Mentőszolgálat vezető gyermekgyógyásza. „Célja, hogy a súlyos állapotú gyerekek mihamarabb hatásos ellátáshoz és korrekt diagnózishoz jussanak, illetve annak megelőzése, hogy a kicsik feleslegesen hosszú napokat a kórházban feküdjenek. A korszerű műszerek és berendezések nagyban segítik a sürgősségi eseteket ellátó szakemberek munkáját, hogy minden gyermek megfelelő kezelésben részesüljön.”

         „A K&H gyógyvarázs egy komplett támogatási rendszerré bővült az elmúlt évek során” – fejtette ki Horváth Magyary Nóra. „Az országos pályázat nyertesein kívül dolgozóink, ügyfeleink és partnereink felajánlásának köszönhetően a pályázati év során több alkalommal is kiosztunk kisebb értékű műszeradományokat, amelynek kedvezményezettjeit az országos pályázatra jelentkezők közül választjuk ki. A 2013-as pályázati évben így 25 intézmény működését tudtuk a támogatni, összesen 40,5 millió forint értékben.”

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A K&H Csoport 2014-től kiemelt figyelmet fordít Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségeire, hogy a leginkább rászoruló intézmények is megfelelő eszközparkkal rendelkezhessenek, és így az ország leghátrányosabb helyzetű településein élő gyermekek is korszerű ellátásban részesülhessenek. E törekvés jegyében a 2014-es pályázati évben az egyéb források odaítélésénél külön elbírálás alá esnek a 311/2007. (XI.17.) kormányrendelet alapján meghatározott leghátrányosabb helyzetű kistérségek területén működő gyermek-egészségügyi intézmények által benyújtott pályázatok.
         
        A részletes pályázati kiírás és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a következő linken érhetők el: 
        Illetve elektronikus levél formájában is bekérhetők a [email protected] e-mail címről. 
         
        A pályázatok beérkezésének határideje 2014. május 30. 16:00 óra.
         
        A K&H gyógyvarázs pályázatról

        A program országos pályázatának hatálya kiterjed az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvő- és járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra. A K&H Csoport a gyermek-egészségügy elkötelezett támogatója, és évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon fel az egyes intézetek és szakembereik számára.

         

         

         

         

         

         

        (Well pr)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Szuperbaktériumok - Az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása

        A penicillin Fleming általi felfedezése 1928-ban, majd rutinszerű gyógyszerként való bevezetése 1941-ben indította el a különböző baktériumok örökítő anyagaiban is azokat a változásokat, melynek következményeként mára multi drug rezisztens kórokozókról, vagy, ahogy a köznyelv nevezi, szuperbaktériumokról beszélhetünk, mely az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása lesz a XXI. században.

        Országossá teszik az anyák háza rendszerét

        Országossá teszik az anyák háza rendszerét, amelynek az a lényege, hogy minél komplexebb támogatást adjon a beteg gyermekük mellett lévő szülőknek - mondta el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

        A mese gyógyít!

        A betegség alatt nemcsak a közérzet, de az ember kedve is rosszabb. A kisgyerekeknél pedig mindez hatványozottan fennáll. Mesekönyvet adományoztak a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeinek, akiknek így a kórházban töltött idő is könnyebben fog eltelni. A közérzetjavulás, a mosoly pedig bizonyítottan gyógyító hatású.

        Rendben lezajlott a szülés? Mehet haza

        Az Egészségügyi Szakmai Kollégium szülészeti tagozatának vezetője szerint a kollégium már húsz éve valamennyi kormánynál megpróbálta elérni, hogy a kötelezően előírtnál hamarabb is hazamehessenek a kórházból az anyák az újszülöttjeikkel, ám nem jártak eredménnyel.

        Melyik kórház kapjon 100 liternyi kézfertőtlenítőt? Szavazzon!

        A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete – vagyis a ReSzaSz – a hazai betegbiztonság elkötelezett híve, ezért most dr. Novák Hunor gyermekgyógyásszal karöltve 200.000 forint értékben alkoholos kézfertőtlenítőt ajánlanak fel egy, a lakosság szavazatai alapján kiválasztott budapesti kórháznak.

        Húsvét - A kórházak és a mentők folyamatosan működnek

        A betegellátás a húsvéti időszakban is folyamatos lesz az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartásában működtetett intézményekben, kórházakban, és az Országos Mentőszolgálat is teljes készenlétben áll az ünnepek alatt.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA