• Jótékonysági színházi estet rendeznek a Gyermekmentő Szolgálat támogatására

        Szerző:
        WEBBeteg

        Jótékonysági színházi előadással támogatják a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját: a Popfesztivál 40 című zenés darabot december 12-én láthatja a közönség a budapesti Vígszínházban.

        Alapítványok, egyesületek

         


        Alapítványok, betegszervezetek, egyesületek adattára a WEBBeteg címtárában, elérhetőséggel, információkkal, tevékenységi területek leírásával. Alapítványok, egyesületek>>

        A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület 1990-ben alakult a hasonló nevű hannoveri szervezet mintájára. A kiemelten közhasznú szervezet célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása, gyermekintézmények segítése. Az NGYSZ évente több karitatív célú rendezvényt szervez, amelyek bevételéből a hátrányos helyzetű, beteg, árva gyermekeket segítő tizenkét programját működteti.

        A szervezet egészségügyi programjának keretében évente két alkalommal önkéntesekből álló orvos- és szakembercsoport utazik a romániai Hargita megyébe, ahol óvodákban és iskolákban vizsgálják, gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Idén mintegy kétezer gyereket vizsgált meg az orvoscsoport Erdélyben. Emellett nőgyógyászati kamiont és mozgó fogászati rendelőt működtetnek, idén több mint hatezer magyarországi és határon túli iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták.

        Hirdetések

        A szervezet 2012-ben 41 magyarországi és külföldi gyermek kivizsgálásának, gyógykezelésének és műtétjének költségét fedezte, 74 gyermeket láttak el gyógyászati segédeszközökkel. Kapcsolatban állnak a Heim Pál Gyermekkórházzal, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézettel, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézettel és a Semmelweis Egyetemmel - olvasható a szervezet honlapján.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Előadás neves művészek közreműködésével

        A Vígszínházban látható Popfesztivál 40 című produkció a negyven évvel ezelőtt bemutatott musical, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról jubileumára született Eszenyi Enikő rendezésében. Az esten felcsendülnek Presser Gábor és Adamis Anna dalai, illetve archív felvételekkel idézik fel az egykori legendás előadás hangulatát. A darabban fellép mások mellett Almási Éva, Balázsovits Edit, Tahi Tóth László, Telekes Péter, Bata Edit, Mészáros Máté, Péter Kata, Molnár Áron, Lajos András és Józan László.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Mennyit tud a vitaminhiány tüneteiről? Tudásteszt

        Hiánybetegségek akkor alakulhatnak ki, ha a szervezet kevesebb vitaminhoz, nyomelemhez jut, mint amennyire szüksége van. Egészséges életmód mellett ennek veszélye csekély, ám mai rohanó és stresszes világunkban bárkivel előfordulhat, hogy túlhajszolja magát, kimerül, és szervezete tartalékai nem elegendőek a vitaminigény fedezésére. Ön tudja, milyen tünetekkel járnak a hiánybetegségek?

        A vaspótlás lépcsőfokai

        Mire a vashiány diagnosztizálásra kerül, gyakran hosszú idő telik el, mivel a tüneteket a beteg legtöbbször másnak tudja be. Pedig, ha nem kezelik még idejében, úgy a hiány egyre fokozottá válik, mely komolyabb kezelést igényel. Hogy melyek a vaspótlás lépcsőfokai, azt dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője válaszolta meg.

        Színházi előadás a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára

        Idén is megtartja jótékonysági estjét a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a Vígszínházban, ahol az Óz, a csodák csodája című zenés darabot tekinthetik meg az érdeklődők december 22-én.

        Idén tizennégy helyszínre látogat el a Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője

        Idén 14 helyszínre látogat el a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) ingyenes szűrést biztosító mozgó fogászati rendelője, a roadshow kedden a gyulai Egészség Napon indul.

        Színházi előadás a Gyermekmentő Szolgálat javára

        A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) egészségügyi munkáját támogatja a budapesti Vígszínház Lumpáciusz Vagabundusz című, december 19-i előadása.

        Az autizmus világnapja

        A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Vígszínházban fellépő uruguayi operaénekes, Erwin Schrott arra kéri április 2-i koncertjének közönségét, hogy egy kék kiegészítő, vagy ruhadarab viselésével csatlakozzanak az autizmus világnapjához.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA