• Ivóvízminőség-javító program Mórahalmon és térségében

        Szerző:
        WEBBeteg

        Mintegy 4 milliárd forintból ivóvízminőség-javító program valósul meg Mórahalmon és térségében; a projektben tíz település vesz részt - közölte a kivitelezési szerződés aláírása kapcsán tartott sajtótájékoztatóján Mórahalom polgármestere.

        Nógrádi Zoltán elmondta: a program általános célja a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása.     A 28 ezer embert érintő programban Mórahalom mellett Ásotthalom, Bordány, Domaszék, Forráskút, Pusztamérges, Ruzsa, Öttömös, Üllés és Zákányszék vesz részt. Ezeken a településeken magasabb az ivóvízben vizsgált anyagok koncentrációja a megengedettnél. A szolgáltatott ivóvíz minősége elsősorban az arzén, az ammónium, valamint a vas és a mangán tekintetében nem felel meg a vízminőségi paramétereknek.    

        Hirdetések

        A projekt tervezett teljes beruházási értéke több mint 4,2 milliárd forint, amelyből a KEOP-támogatás 3,5 milliárd forint, és várhatóan a BM Önerő Alap 664 millió forinttal járul ehhez hozzá. A mintegy 1,2 millió forintos önrészt a projekt megvalósítására létrehozott Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás biztosítja. A beruházás az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásában az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg.    

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A  2015. május végén záruló projekt

        A projekt 2009 áprilisában kezdődött, a megvalósítási szakasza 2012. február 17-én indult a Támogatási szerződés aláírásával.    

        A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárást követően csütörtökön kötötték meg a szerződést az AQUAPROFIT-BAUSZER KONZORCIUMMAL.    

        A projekt során a tanyasi lakosság ellátására mintegy 70 kilométer vízvezetéket építenek. A vízminőség-javítás belterületi kiegészítéseként elvégzik a 18 kilométeres meglévő vízvezeték rekonstrukcióját. Emellett közel 650 új vízbekötés és mintegy 2500 vízbekötő vezeték rekonstrukciója készül el. Hét kezelőépület épül, valamint egy napi 3200 köbméter kapacitású víztisztító mű, egy 650 köbméter kapacitású tisztavíz-tározó és 11 új kút létesül.    

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Rákot okoz az arzénos ivóvíz

        Számos településen a víz arzéntartalma jóval magasabb, mint az Európai Uniós határérték. A vizek arzéntartalma nem lett magasabb, mindössze a szabályozás változott.

        Házalók miatt rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat indul Abasáron

        Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanújával rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az Abasáron házaló kereskedők által árusított házi víztisztító berendezések miatt Horváth László kormánymegbízott, a Heves Megyei Védelmi Bizottság elnöke - közölte a megyei kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetjének kommunikációs munkatársa kedden az MTI-vel.

        A mangán: miért van rá szüksége szervezetünknek?

        A mangán olyan ásványi anyag, amelyre az emberi szervezetnek igen kis mennyiségben van szüksége. Az emberi test mindössze 10-20 mg mangánt tartalmaz, mégis, számos élettani folyamat fiziológiás működéséhez elengedhetetlen a mangán megfelelő mennyiségű bevitele.

        Mangán - Idegkárosító hatása lehet nagy mennyiségben

        Kanadai kutatók megállapították, hogy azok a gyermekek, akik magas mangántartalmú ivóvizet fogyasztanak, rosszabbul teljesítenek az intellektuális készséget mérő teszteken. A tanulmány az Environmental Health Perspectives folyóirat hasábjain olvasható.

        Ásványvíz minőségű víz folyik a csapokból egy magyar településen

        Kiváló minősítést kapott a Somogy megyei Mesztegnyő ivóvize. A településen most azt tervezik, hogy egy-egy ünnepi alkalomra palackozzák is a csapvizet - mondta Nemes László polgármester vasárnap.

        Leukémia - arzén és az A-vitamin a megoldás?

        Sikeresen és biztonságosan kezeltek vér- és csontvelőrákos pácienseket arzén és A-vitamin kombinációjával egy hosszú távú kínai tanulmány szerint.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA