• A alvás rendszertelensége árthat a gyermek intelligenciájának

        Szerző:
        WEBBeteg

        Hatással lehet a gyermek intelligenciájára, ha a szülők nem alakítják ki idejében a lefekvés pontos menetrendjét - mutatta ki egy brit kutatás.

        A tanulmányban 11 ezer hétéves gyermek értelmi képességeit vizsgálták, szüleiket pedig kikérdezték a hároméves, ötéves és hétéves kori altatási szokásaikról - írta a BBC hírszolgálata a Journal of Epidemiology and Community Health című tudományos lapban megjelent tanulmány alapján.

        Rosszabbul teljesítették a matematika- és az olvasási, valamint a térlátási feladatlapot azok, akik nem feküdtek le aludni rendszeresen ugyanabban az időben, vagy 21 óránál később kerültek ágyba.

        Hirdetések

        Az alváshiány felboríthatja a test természetes életritmusát, és ronthatja a tanulási képességeket

         

        Elkényeztetett-e az ön gyermeke?


        Valószínűleg minden szülő hallotta már az "Elkényeztetitek ezt a gyereket!" című mondatot. Tulajdonképpen mit is takar az elkényeztetett gyerek fogalma? Honnan tudhatjuk, hogy a miénk az-e, illetve hogyan kerülhető el, hogy az legyen?
        Olvassa el a WEBBeteg cikkét>>

        Az esti rutin hiánya a hároméveseknél fordult elő leggyakrabban: minden ötödik rendszertelen időben feküdt le. Hétéves korukra a gyerekek több mint fele rendszeresen ugyanabban az időben, 19.30 és 20.30 között ment aludni.

        "Lehetséges, hogy a rendszertelen lefekvés a kaotikus családi állapotokat tükrözi, és talán ez többet árt az értelmi képességeknek, mint a kevés alvás. Ezt is igyekeztünk figyelembe venni" - magyarázta Amanda Sacker, a University College of London  kutatója, a felmérés vezetője.

        A későn vagy rendszertelen időben elalvó gyerekek jöttek a leginkább hátrányos helyzetű családokból, nekik ritkábban meséltek esténként, ők ehelyett általában - gyakran a saját szobájukban - nézték a televíziót. A társadalmi tényezők kiszűrése után is megmaradt azonban az összefüggés a rendszertelen alvásidő és a gyengébb szellemi teljesítmény között.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        "Az eredmények azt sugallják, hogy a rendszeresség fontos a gyermek életében. A lefekvés pontos idejét legjobb kisgyermekkorban rögzíteni, ám sosem késő" - fogalmazta meg a kutatás üzenetét Sacker.

        A szakemberek arra nem találtak bizonyítékot, hogy a 19.30 előtti altatás javítaná a szellemi teljesítményt.

        "Első pillantásra úgy tűnhet, ha kevesebbet alszik a gyerek, kevésbé lesz okos, azonban az agyfejlődés társadalmi és biológiai tényezői ennél sokkal bonyolultabb módon hatnak egymásra. Véleményem szerint az iskolásoknak a jó teljesítmény érdekében jól kell éjjel aludniuk" - hangoztatta Robert Scott-Jupp, a brit Királyi Gyermekgyógyászati és -egészségügyi Kollégium munkatársa. (http://www.bbc.co.uk/news/health-23223751; http://www.telegraph.co.uk/health/healthnew/10166608/Irregular-bedtime-lowers-childrens-intelligence.html)

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Gerincferdülést is okozhat egy rossz iskolatáska

        A gyerekek gerincfejlődésére nagyon vigyázni kell. Egy rosszul kialakított, vagy csak rosszul viselt, megpakolt iskolatáska akár gerincferdülést is okozhat a gyereknél. Az is fontos, hogy a táska állítható hátpárnázatával mindig a gyerekek aktuális magasságához, arányához, ruházatához legyen igazítva a táska, így illeszkedhet a legoptimálisabban, ami nagymértékben hozzájárul a teher megfelelő eloszlásához.

        Megrázott gyermek szindróma - A csecsemő rázásának veszélyei

        Amikor egy újszülött a világra érkezik, még oly parányi és törékeny, hogy a legkisebb trauma is komoly károkat képes okozni szervezetében. Izomzata gyenge, vérerei szakadékonyak, csontrendszere egy felnőttéhez képest jóval kevésbé szilárd. A szülőknek (illetve gyakorlatilag mindenkinek, akinek egy ilyen apróság hosszabb-rövidebb ideig a gondjaira van bízva) érdemes tisztában lenniük azzal, hogy akár minden szándékosság nélkül, egy-egy akaratlan mozdulattal veszélyhelyzetet idézhetnek elő a csecsemő életében.

        Az óvodáskori készségfejlesztés megkönnyíti az iskolakezdést

        Az iskola előtti készségfejlesztés fontosságát ma már nem vitatják. De a megváltozott elvárási rendszer és szint mellett már maga a helyszínváltás is megviseli sokszor a gyereket. Vannak ma már olyan óvodák, ahol egyben iskola is üzemel, sőt sokszor a tanítót is ismerik már az óvodai iskolafelkészítőből. Ilyenkor nemcsak a változás lesz kisebb, de a trauma is, így a picik oldottabban tudnak a tanulásra koncentrálni.

        Amikor válnak a szülők - Veszteség a gyermekek életében

        Téves az a feltételezés, hogy ha a gyermek kicsi, akkor nem érzékeli, és nem fájlalja a veszteségeit. Életkortól függően képes kifejezni és megfogalmazni bánatának okát. Egy rosszul működő kapcsolatban, házasságban, családban, ahol egyre több a bántás, a sértegetés, az ajtócsapkodás, a fájdalom és a harag, ott mindenki sérül.

        A tévénézés hatása - Ez történik a gyerekekkel

        Vitathatatlan, hogy a tévénézés és az iskolai, illetve tanulási eredmények közt szoros összefüggés mutatható ki. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szobájukban van tévékészülék, rosszabb az olvasási-, matematikai- és felfogóképességük, mint kortársaiknak.

        A helytelen életmód a gyermekeket is cukorbetegséggel fenyegeti

        A korábban öregkori jelenségnek gondolt cukorbetegség a helytelen életmód és az elhízás miatt a gyermekek között is egyre gyakoribb, de figyelni kell a liszt- és laktózérzékenységre, illetve a tejfehérje-allergiára is - mondta Miháldy Kinga, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) dietetikusa az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA