Orvosképzés: milyen változásokra számíthat az idén felvételiző?

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Száz felvételizőből egy tucat az orvosi pályát választja, attól függetlenül, hogy évek óta hatalmas gondokkal küzd az egészségügy. Március 1-ig lehet jelentkezni az egyetemekre. Körképünk bemutatja az orvosképzés hazai lehetőségeit.

Az idén szeptemberben induló képzésekre február elsejétől március elsejéig lehet jelentkezni, egy felvételiző legfeljebb öt képzést jelölhet meg. Ugyanazon intézmény ugyanazon szakának állami ösztöndíjas és önköltséges képzési formája - ha a képzési szint és a munkarend is megegyezik - továbbra is egy jelentkezési helynek számít.

Fontos változás, hogy több szakon kötelező az emelt szintű érettségi. Azok, akik nem teszik le a nehezebb, egyben több pontot jelentő vizsgát, nem juthatnak be ezekre a képzésekre, így az általános orvos, fogorvos és gyógyszerész szakokon emelt szintűnek kell lennie a biológia és a fizika vagy a kémia érettséginek.

A számok tükrében

orvosi vizsgálat2012-ben mintegy 110 ezer diák jelentkezett főiskolára vagy egyetemre. A felvételizők körülbelül 80 százaléka jelölt meg állami ösztöndíjas képzési formát.

Az orvosképzést nyújtó négy egyetem közül a Semmelweis-re az általános felvételi eljárásban 451 hallgatót vettek fel támogatott, 12-öt pedig fizetős általános orvos szakra. Az egyetem kommunikációs osztályától megtudtuk: az államilag támogatott helyek száma jóval kevesebb volt a korábbi években, így többen választották a költségtérítéses lehetőséget, 2009-ben például 383 támogatott és 23 költségtérítéses hallgató kezdett el általános orvosnak tanulni, a pótfelvételi alapján hozzájuk érkezett még 3 diák.

Csodavárás?

Az orvosi felsőoktatást választóknak felajánlotta a kormány, ha végzésük után legalább 10-12 éven át itthon gyógyítják az embereket, akkor fedezik tanulmányaik költségét - fejtette ki Hoffmann Rózsa. Az oktatásért felelős államtitkár elmondta azt is: dolgoznak egy olyan rendeleten, amely hosszútávon rendezi a felsőoktatás finanszírozását.

A hazai egyetemeken végzett fiatal magyar orvosok évekkel ezelőtt még pótolni tudták a külföldre távozókat, 2008-ban azonban ez megváltozott, azóta lényegesen többen kérik ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági igazolást, mint ahányan diplomáznak. (VG, MTI)

Tavaly a Szegedi Tudományegyetemen az Általános Orvostudományi Kar, a Fogorvostudományi Kar és a Gyógyszerésztudományi Kar keretszámát együttesen állapították meg, ez 380 volt, ennek megosztásában előzetesen megegyeztek ugyan az egyetem és a karok vezetői, így a FOK 40, a GYTK 93 keretszámot hirdetett meg, de menet közben korrigáltak. Ennek tükrében általános orvosnak 254, fogorvosnak 51, gyógyszerésznek pedig 135 hallgató kezdett el tanulni 2012-ben. Újszászi Ilona, az egyetem szóvivője arról is beszámolt, hogy költségtérítéses képzésre, a három szakra összesen 48 hallgató lett felvéve az elmúlt tanévben.

Hatezren tanulhatnak támogatással

Az idei évre várható, hogy az orvos- és egészségtudományi, államilag támogatott képzésre, Budapestre, a Semmelweis Egyetemre 1811, Szegedre 699, Debrecenbe 943, Pécsre pedig 2783 hallgató vehető fel. Ebben benne vannak a nappali és levelező képzések is, az érintett tudományterület összes lehetőségeivel.

A költségtérítések esetében már tudható, hogy Szegeden, Pécsett és Debrecenben 950 000 forint lesz egy félév az általános orvos szakon, Budapesten, a SE-n ez picivel drágább, 1 020 000 forint lesz.

Pontszámolások

Az orvos, fogorvos és gyógyszerész szakokra igen magasak voltak a ponthatárok már 2012-ben is: a Semmelweis Egyetemen 433, a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemen pedig 417 pontot kellett összegyűjteni. A fogorvosi képzésre sem lehetett bejutni 400 alatti pontszámmal: a Semmelweis-en 433 pont, a debreceni, a szegedi és a pécsi egyetemen pedig egyaránt 423 volt a ponthatár az államilag finanszírozott helyhez.

Itt a kritika!

Bár a fiatal orvosok túlnyomó többsége kiválónak tartja a hazai egyetemek elméleti képzését, azt elismerik, hogy a gyakorlati oktatásban komoly hiányosságok voltak - derül ki a Magyar Rezidensszövetség felméréséből.

Ha orvosnak készül…

Az általános orvostudományi szakon a képzés a többi alapszaktól eltérően osztatlanul zajlik, a szakon nem szerezhető alapfokozat, a felvettek tanulmányaik megkezdésétől Master szintű képzésben vesznek részt. A képzési idő 12 félév – olvasható a Felvi.hu tájékoztatójában. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: általános orvos, doctor medicinae universae. A választott szaktól függően 4-5 év alatt kell elsajátítani a gyógyító munkához szükséges szaktudást. A kutatói, egyetemi oktatói ambíciókkal rendelkezők számára a doktori (PhD) képzés nyújt lehetőséget.

Igen keresett szakmák

A gyógyszerésztudományi szakon a képzés szintén osztatlanul zajlik, 10 féléves, amely egy féléves szakmai gyakorlatot is magában foglal. A gyógyszerészi diploma megszerzése után egyes gyógyszertudományi karok lehetőséget biztosítanak szakképesítés megszerzésére, illetve tanfolyamos továbbképzésre. Emellett az akkreditációval rendelkező doktori iskolákban lehetőség van PhD tudományos fokozat elnyerésére.

A gyógyszerész végzettségű szakemberek elhelyezkedési esélyei igen jók: találhatnak munkát a termékforgalmazás és gyártás, az oktatás, kutatás-fejlesztés, valamint a minőségellenőrzés területén. Az oklevél doktori címet tanúsít, rövidített jelölése: dr. pharm.

A fogorvostudományi szakon a képzés szintén 10 féléves, ezután a jelöltek fogorvosdoktori diplomát (doctor medicinae dentariae) kapnak. Ezt követi a két évig tartó szakorvosképzési (rezidens) időszak, amelynek sikeres befejezését követően a jelöltek fogszakorvosi oklevelet vehetnek kézhez.

(WEBBeteg - Tóth András, újságíró)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.