• Hírességek az Aranyanyuk nyomában

        Szerző:
        WEBBeteg

        Az immár második alkalommal meghirdetett Richter Aranyanyu Díjjal az egészségügyben és a pedagógusként dolgozó nők munkáját ismerik el - azokét, akik úgy gondoskodnak rólunk, akár az édesanyánk.

         Az Aranyanyuk megtalálásában nagy szerep jut a nyilvánosságnak, hiszen bárki ajánlhatott jelöltet, a beküldött ajánlások alapján kiválasztott 12 döntős Aranyanyura a nagyközönség szavazhat november 25-ig a nők Lapja Café oldalán, illetve egy hattagú zsűri is megnevez három díjazottat. Lássuk, kik erednek az Aranyanyuk nyomába! Aranyanyut bárki jelölhet a díjra három – egészségügyi szakdolgozó, pedagógus és orvosnő – kategóriában egy személyes élmény leírásával. A beérkezett jelölésekből kategóriánként négy döntőst választanak ki, akikre a http://aranyanyu.nlcafe.hu oldalon lehet majd szavazni. Minden kategóriából tehát egy díjazottat a közönség jelöl meg, emellett hírességekből álló zsűri is értékeli majd a döntős Aranyanyukat. Az elismerést megtestesítő szobrocskát és az azzal járó kétszázezer forintos pénzjutalmat így összesen hat nő veheti át.

        Hirdetések

        Az idei Richter Aranyanyu Díj zsűrijében Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, Dr. Gyarmati Andrea olimpikon, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa, a Terézanyu-könyvek szerzője, a díj egyik alapítója foglal helyet, illetve idén kibővült a csapat Dobó Kata színésznővel is.

        Kriston Andrea például azért vállalta a zsűritagságot, mert nagy hálát érez akkor, amikor "szív-emberekkel" találkozik, olyanokkal, akik szívből végzik a munkájukat. „Mivel magam is ezt teszem, ezért tapasztalatból is tudom, milyen nagy a felelőssége annak, aki emberekkel foglalkozik. Ha a szó, a mozdulat a szívből jön, akkor mosollyal, könnyekkel háláljuk meg. Örülök az Aranyanyu Díjnak, amit most még ezek mellé kaphatnak.”

        Dr. Gyarmati Andrea is azonnal igent mondott a felkérésre: „Nagyon örülök, hogy tagja lehetek a szakmai zsűrinek, mert szívesen veszek részt minden olyan kezdeményezésben, ami megmérettetésen alapul és ahol a valódi értékek kapnak elismerést. Véleményem szerint az Aranyanyu Díj ilyen.”

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

         Nagy Tímea pedig elárulta nekünk, meg van róla győződve arról, hogy nagyon nehezen fognak tudni választani a döntősök közül. „Biztos vagyok benne, hogy sok felkavaró vagy éppen megmosolyogtató történettel fogunk találkozni, amihez már előre is szeretnék gratulálni mindenkinek!” – tette hozzá az olimpikon.

        (nlcafe/aranyanyu)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Rectus Diastasis - Ártalmasabb, mint hinnénk!

        A szülő nők jelentős részét, kutatások szerint több mint a felét érinti az egyenes hasizmok szétválása (rectus diastasis), amely sajnos nem csupán esztétikai probléma. Az elváltozás kezelése nélkül komoly gerincproblémák, állandósult deréktáji fájdalom, sőt, akár nőgyógyászati betegségek és vizelet visszatartási zavarok is kialakulhatnak.

        A női orgazmus a nőgyógyász szemével

        Milyen folyamatok játszódnak le az orgazmus során? Milyen befolyással van a havi ciklus az orgazmusra? Cikkünkből kiderül.

        Változókor - Hogyan jelentkezik a nőknél és a férfiaknál?

        A változókor - a klimax - komplex fizikai, lelki, mentális tünetegyüttes. Megjelenése különböző mértékben, de mindkét nem esetében megfigyelhető. Egyénileg eltérő, hogy kit milyen mértékben terhelnek meg a tünetek, illetve testi- vagy lelki jelenségek állnak-e előtérben.

        Csapdák az étkezésben - Tévhitek az egészséges táplálkozásról II.

        A saját és családunk egészségének megőrzése érdekében a legtöbb, amit tehetünk, a tudatos vásárlás. Az összetevőket kötelező a dobozokon feltüntetni, ezt mindig érdemes elolvasni.

        Negyven felett újra meg kell tanulni sminkelni

        Ami jól áll húszévesen, az nem biztos, hogy előnyös negyven felett. Mivel idővel az arc karaktere, kötőszöveti állománya, feszessége is megváltozik, érdemes szakember tanácsát kérni és újra megtanulni, hogy mi az, ami jól áll és mi az, ami nem. Egy-két trükkel nemcsak a megjelenésen lehet javítani, de a magabiztosságnak is jót tehet egy jó smink.

        Az ösztrogén miatt élnek tovább a nők

        Kutatók bebizonyították, hogy az ösztrogén hormonnak a jelenléte támogató hatással van a szívre és az érrendszerre. Az ösztrogén hormonok a petefészekben, a méhlepényben és a herékben termelődnek. Elsősorban női nemi hormonok, de kisebb mennyiségben a férfiak szervezetében is megtalálhatóak, náluk például a hímivarsejtek érésében játszanak fontos szerepet.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA