• A TBC terjedése

        Szerző:
        WEBBeteg

        A TBC terjedése elleni ötéves regionális programot fogadott el kedden Ungváron a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés).

        A testület a 2012–2016-es időszakra szóló tébécé elleni projekt megvalósítására 32,5 millió hrivnyát (csaknem 950 millió forintot) irányozott elő az ukrajnai megye költségvetéséből. Ebből az összegből 6,4 milliót már 2012-ben felhasználhatnak a veszélyes kór terjedése elleni küzdelemre – adta hírül a mukachevo.net munkácsi hírportál.

        Hirdetések

        Pénzhiány, alacsony szintű ellátás

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A nyolc fejezetből álló program céljai között szerepel a többi között a tébécé elleni egészségügyi hálózat megerősítése, a betegség szűrésének fokozása, a megelőzés és gyógyítás hatékonyságának növelése, különös tekintettel a tébécé multirezisztens és az AIDS-szel együtt fellépő formáinak a visszaszorítására. A projekt civil szervezetek bevonását is előirányozza a tüdőbaj elleni küzdelembe.

        Ukrajnában a tuberkulózis 1995-ben, a lakosság szociális helyzetének a romlásával együtt kezdett el járványszerűen terjedni, s a fertőzések száma 2006-ban volt a legmagasabb. Ettől az évtől lassú javulás kezdődött, így 2010-ben 100 ezer főre 68,4 tébécés fertőzés jutott.

        Kárpátalján gondot jelent, hogy a tébécés betegekkel foglalkozó egészségügyi intézmények a gyenge finanszírozás miatt nem képesek magas szintű ellátást nyújtani. Nem jut elegendő pénz a páciensek megfelelő élelmezésére és hatékony gyógyszeres kezelésére. Ezen a helyzeten lesz hivatott javítani a most elfogadott, tébécé elleni regionális program.

         

        Mennyire hatékony a tüdőszűrés?


        A tbc miatti tüdőszűrés hatékony, még ha léteznek is olyan vélemények, hogy nincs rá szükség. Ezek főleg olyan országokból származnak, ahol a tbc már nem jelent járványügyi problémát és ahol mindent csak a költséghatékonyság szemüvegén keresztül szemlélnek. Igen fontos tényezője ugyanis a szűrésnek a populáció megválasztása, akit szűrünk. Ha egy egészséges, fiatal közösséget szűrünk, akinél kevés az esély arra, hogy betegek, akkor legyen a szűrő bármilyen „szűk” nem sokat „fogunk” vele. Ebből a megfontolásból nem kötelező általánosan a tüdőszűrés.
        Mennyire hatékony a tüdőszűrés? >>

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Gyakran egészségügyi ellátásra szorul?

        Fél az esetleges kórházi fertőzésekről? Mi tudjuk, hogyan küzdheti le, ráadásul költségtérítést is kaphat. Önkénteseket keresünk, jelentkezzen!

        Tüdőnk egészsége: a tbc már ritka, de van több olyan betegség, amit komolyan kell venni

        Nem véletlen, hogy az Európai Tüdőgyógyász Társaság 2010-et a tüdő évének nyilvánította, felhívva ezzel is a figyelmet a világszerte több százmillió embert érintő krónikus tüdőbetegségek jelentőségére, és arra, hogy bár a legtöbb tüdőbetegség gyógyítható, a megelőzés a leghatékonyabb módszer ezek kivédésére.

        Életmódváltás már a fogantatás előtt!

        Az önmegfigyelésen túl törekedni kell az esetleges ártalmas, a magzatot vagy az anyai szervezetet károsító tényezők kiküszöbölésére. Sőt, a leendő apáknak is ki kell venniük a részüket a felkészülésből!

        Hogyan szűrhető ki a Down-szindróma?

        Sok gond, probléma merülhet fel egy terhesség során. Legtöbbször nem is gondolunk arra, hogy sajnos nem minden magzat egészséges. A Down-szindróma a leggyakrabban előforduló kromoszómarendellenesség.

        Évente egy szűrővizsgálat is életet menthet

        A daganat keletkezésének folyamatában az első lépcső csupán egyetlen sejt működésének zavara, mindaddig viszont, amíg ez az elváltozás 1 centis lesz, minimum 5 év telik el.

        Kiszámoltuk: valószínűleg ennyi időt kell majd orvosi váróban töltenie a következő 10 évben

        A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Ön az elkövetkező évtizedben 146 alkalommal jár majd egészségügyi intézményben, és mintegy 70-75 órát tölt majd el a váróteremben orvosi kivizsgálásra, vérvételre vagy valamilyen más vizsgálatra várakozva.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA