A házasságban élők kevesebbet mozognak

MTI
megjelent:

Az egyedül élőkhöz képest a házasságban élők kevesebbet sportolnak. A házáspáron belül pedig a férjek bizonyultak lustábbnak a brit egészségügyi minisztérium felmérése során.

A megkérdezetteknek csak a 27 százaléka teljesíti az általánosan ajánlott heti 150 percnyi sportolást, illetve testmozgást. Az alulteljesítő 73 százaléknak a háromnegyede férj, és a 63 százaléka feleség. Ebből következőn a nőtlen - vagy elvált - férfiaknak csak a negyede nem edzi magát kellően, a nők esetében pedig 37 százalék - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Korábban a 150 perc heti három - 50 perces - alkalomra osztása - volt az általános javaslat. Nagy-Britanniában az egészségügyi minisztérium szakértőinek hivatalos álláspontja szerint immár 10 percekre és minden napra is szétdarabolható a két és fél óra aktivitás. Korábbi brit felmérések szerint a házasok kétszer hajlamosabbak az elhízásra, mint az egyedül élők, mert kényelmesebb életvitelt engednek meg maguknak, többet töppednek tévé előtt és kevesebbszer szeretkeznek.

(MTI)

Cikkajánló

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.