A szellemi frissesség megőrzésének titka

Orvostkeresek Egészségmagazin
megjelent:

A rumba, vagy a swing hallatán aligha az Alzheimer-kór jut először eszünkbe, a különböző társas táncok azonban bizonyítottan eredményes eszközök a szellemi hanyatlás és a memória-csökkenés kezelésében.

A Nature folyóiratban közölt vizsgálat alapján a tánc ugyanis mind azon nélkülözhetetlen elemek: a kognitív tevékenység, fizikai aktivitás és társas interakciók tökéletes ötvözete, melyek együttesen segítik a szellemi frissesség fenntartását. Ha mindezt a mediterrán diéta egészséges fogásaival párosítjuk, a pozitív hatás tovább erősödik.

A mozgás a gyógyszernél is hatékonyabb lehet

Az elmúlt évtizedben végzett epidemiológiai vizsgálatok is alátámasztották a feltételezéseket, mely szerint a mozgás, az intellektuális tevékenységek, a társas kapcsolatok ápolása és az egészséges étrend csökkenti a demencia megjelenésének esélyét – mondta el dr. Babai László, az Oxygen Medical életmód orvosa.

A jelenben is zajló és jövőben tervezett kutatások célja, hogy pontosan meghatározzák a szükséges mozgás mennyiséget, az intellektuális aktivitás leghatékonyabb formáját, illetve azt, hogy a szellemi hanyatlás mely szakaszában, hogyan segítik a beteg állapotának javulását.

A mozgás jó az emlékezetromlás ellen

Már heti két és fél órás sportolással is hatékonyan léphetünk fel a memóriavesztés ellen. A rendszeres testmozgás hatékonyabbnak bizonyult, mint a gyógyszeres kezelés. A mozgás jó az emlékezetromlás ellen

Az ausztrál orvosok vezetése alatt zajló Fitness for the Aging Brain tanulmány során, a vizsgált hat hónapos időszak alatt már heti három alkalommal végzett 50 perces séta, vagy egyéb aerob mozgás is jelentős javulást eredményezett az enyhe kognitív zavarban szenvedő pácienseknél.

A kutatók megállapítása alapján a rendszeres testmozgás még az Alzheimer-kór kezelésére jelenleg elérhető gyógyszeres terápiánál is hatékonyabban segítheti az agyi folyamatok megfelelő működését. A hatás pedig hosszútávon érezhető, a rendszeres testedzést folytató csoport tagjai ugyanis a vizsgálat után egy évvel végzett teszteken is jobb eredményt értek el, aktív életmódot nem folytató társaiknál.

Az elménket is tartsuk edzésben

Egy másik, szintén ez évben végzett vizsgálat az agytorna fontosságára hívja fel a figyelmet – magyarázza dr. Babai László. Kanadai orvosok funkcionális MRI vizsgálattal igazolták, hogy a résztvevőknél, új memória stratégiák elsajátításával az ép agyrészek képesek átvenni a sérült területek szerepét.

A demencia háttere

A demencia szót sokan az időskori elbutulással azonosítják. Legtöbbeknek egyetlen betegség jut eszükbe e szó hallatán, az Alzheimer-kór. Pedig érdemes tudni, hogy számos más oka is lehet a demencia kialakulásának. A demencia háttere

2006-ban, az Egyesült Államokban végzett kutatás azt is igazolta, hogy a különböző, mentális képességeket fejlesztő számítógépes játékok használatával jelentős javulás érhető el az Alzheimer betegek és a szellemi hanyatlás egyéb formáitól szenvedő betegek körében.

Az elvégzett öt-hat hetes gyakorlatok után a 65 év feletti résztvevők a vizsgálat után öt évvel később is jobb eredményeket értek el memória, logika és feldolgozási sebesség terén, mint a kontroll csoport tagjai.

Mediterrán diéta, a szellemi frissességért

Az egészséges táplálkozás nem csak a plusz kilók elkerülésében segít, de mentális egészségünkre is jó hatással van. A mediterrán diétáról korábban már bebizonyosodott, hogy hatékonyan segít megelőzni a szív-és érrendszeri betegségek, a magasvérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának veszélyét.

A mediterrán diéta előnyei

A gyümölcsben, zöldségben, olajos magvakban és növényi olajban, illetve alacsony zsírtartalmú tejtermékekben, hüvelyesekben, valamint teljes kiőrlésű gabonában és halban gazdag étrend nemcsak a szív megbetegedése, hanem egyes rákfajták ellen is véd. A mediterrán diéta előnyei

Az elmúlt években pedig három, független epidemiológiai vizsgálat is igazolta, hogy e kedvező hatások mellett a mediterrán diéta kiemelt szerepet játszik a mentális egészség megőrzésében is. A Columbia University kutató több éves megfigyelések alapján úgy találták, hogy a mediterrán diéta szerint étkező résztvevőknél 40 százalékkal kisebb az Alzheimer-kór megjelenésének esélye.

A mediterrán diéta alapelvei alapján étkezésünkben részesítsük előnyben a gyümölcs- és zöldségféleségeket, fogyasszunk teljes kiőrlésű gabonából készült termékeket, s az ételek elkészítéséhez használjunk olívaolajat. Vörös húsokat és telített zsírsavakat csak mértékkel fogyasszunk, s alkalmanként egészítsük ki a vacsorát egy pohár vörös borral.

Szánjunk időt a társas kapcsolatok ápolására

Habár nehezen vizsgálható, a kutatók mégis a rendszeres testedzéshez, agytornához, vagy az egészséges táplálkozáshoz hasonlóan nagy jelentőséget tulajdonítanak a társas kapcsolatok szerepének, a szellemi egészség megőrzésében. A University of Washington kutatói különböző fizikai aktivitást és társas kapcsolatokat építő programokat dolgoztak ki enyhe kognitív zavarban szenvedő páciensek részére.

Megfigyeléseik alapján a társas interakciók alkalmával a betegek párbeszédeket hallgatnak, majd bekapcsolódnak a beszélgetésekbe, véleményt alkotnak, tehát a kellemeset a hasznossal összekötve, mindeközben kognitív képességeiket is fejlesztik.

(Orvostkeresek Egészségmagazin)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.